„Ferdinand Foch” változatai közötti eltérés

Foch a világháború kitörésének idején a [[Édouard de Castelnau]] tábornok vezette II. hadsereghez tartozó XX. hadtest parancsnoka volt, mely részt vett a [[Joseph Joffre]] marsall vezette [[Elzász-Lotharingia]] elleni támadásban, amit az ún. [[XVII. terv]] alapján akartak végrehajtani. A hadműveletek eleinte sikeresek voltak, francia csapatok augusztus 19-én elfoglalták [[Mülhausen]]t, az a II. hadsereg sikeresen benyomult Nyugat-Elzászba és a I. hadsereg délen elfoglalta [[Sarrebourg]]ot-t. Joffe tábornok a kezdeti előrenyomulást látva folytatni akarta a támadást. A lotharingiai offenzívát eleve ellenző Castelnau tábornok Focht óvatosságra intette, a hadtestparancsnok azonban augusztus 20-án hadtestével előretört a [[Morhange]] városa mellett található, lankás, sekély völgynek. Foch negyvenháromezer emberével a Forêt de Cremency és a Forêt de Bride erdőségein előrenyomulva csakhamar erős ellenállásba ütköztek a terepet jól ismerő német csapatok részéről. A Morange melletti mezőre érve a német géppuskák pergőtüze súlyos veszteségeket okozott a nyílt terepen rohamozó franciák soraiban, akik legalább ötezer fős veszteséget szenvedett.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=250-52}}</ref> Foch kénytelen volt visszavonulni, és hamarosan a térségben lezajlott gyors francia átcsoportosítás ellenére északon-és délen is kénytelenek voltak a francia hadosztályok visszavonulni. A morhangei kudarc ellenére Foch megtarthatta tisztét, és a franciák bátor támadását csodáló Joffre tábornok elismerésének köszönhetően nem sokkal később az újonnan alakult IX. hadsereg parancsnokának nevezték ki.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=253}}</ref>

Az elzászi kudarcot követően kibontakozó német offenzíva elől a francia csapatok kénytelenek voltak meghátrálni, és a 4., 5. és 9. francia hadsereg a brit expedíciós erőkkel együtt igyekezett rendezetten visszavonulni a először a [[Somme]], majd Párizs felé. Focht személyes veszteségek is sújtották, mivel egyetlen fia a visszavonulást megelőző napokban elesett. A német csapatok sikeresen átkeltek a Somme- folyón, majd parancsnokuk, [[Helmuth Johannes Ludwig von Moltke|Helmuth von Moltke]] tábornagy az eddigi tervekkel ellentétben csapataival Párizs elfoglalása helyett a védősereg bekerítését akarta elérni. A franciák erőiknek hatékony átcsoportosítását követőn ellentámadásba mentek át. A kibontakozó harc több száz kilométeres körzetben zajlott, eleinte váltakozó sikerrel. Foch parancsnoksága alatt a IX. hadsereg egy gerincvonalat tartott Párizstól nem messze, egy Le Petit Morin nevű folyó mögött. Ezen a sáros, mocsaras területen kellett éjszakai támadásra indulnia a hadsereg balszárnyának szeptember 6-án a korai órákban, a támadás hamar elakadt a németek ellenállása és a szinte járhatatlan terep miatt.<ref>{{Opcit|n=Galántai József|o=203-4}}</ref><ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=421-22}}</ref> Foch egységei a nehézségek ellenére kitartottak a meginduló német ellenlökésekkel szemben, ugyanakkor a Foch hadseregétől balra álló, [[Max von Hausen]] tábornok vezette, megfogyatkozott német III. hadsereg szeptember 8-án hajnalban sikeres támadást indított Foch csapatai ellen. A németek lerohantak két alvó francia ezredet, majd továbbnyomulva szétverték az útjukba eső tartalékos egységeket. Fochnak és vezérkarának hajnalban arra kellett ébredniük, hogy a francia IX. hadsereg teljes jobbszárnya összeomlóban van, így segítségért fordult a IV. hadsereghez, majd összefogott a [[Louis Franchet d’Espèrey]] vezette V. hadsereggel, hogy együtt támadják meg a németek szemközti szárnyát, a támadás feladására kényszerítve a németeket.<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=427}}</ref> A harcok közepette Foch hadseregének bal-és jobbszárnya is kezdett felmorzsolódni. Ennek ellenére a tábornok pozitívan nyilatkozott csapatai állásáról a főhadiszállásnak. A legenda szerint Foch azt nyilatkozta, hogy „A jobbszárnyamat benyomták, a bal visszavonul. Kitűnő. A közepemmel támadok.”<ref>{{Opcit|n=Max Hastings|o=429-30}}</ref> A szorult helyzet ellenére a d’Espèrey tábornoktól erősítésként kapott egységekkel Fochnak sikerült betömnie minden rést a frontján, sőt még egy sikeres ellentámadást is végre tudott hajtani a napvégén a jobbszárnyának jobb szélén.<ref>{{Opcit|n=John Keegan|o=250}}</ref> A marne-i küzdelem egészen 12-éig folyt tovább, de végül a német csapatok a bekerítéstől tartva az egész arcvonalon a rendezett visszavonulás mellett döntöttek, így a Párizsra leselkedő közvetlen veszély elhárult.