„Robert Johnson” változatai közötti eltérés

'''Robert Leroy Johnson''' ([[Hazlehurst (Mississippi)|Hazlehurst]], [[Mississippi (állam)|Mississippi]], [[1911]]. [[május 8.]] – [[Greenwood (Mississippi)|Greenwood]], Mississippi, [[1938]]. [[augusztus 16.]]) [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] [[blues]]gitáros volt, az egyik leghíresebb [[deltaDelta blues]] zenész. Az 1936-371936–37-ben kiadott dalai figyelemre méltó ének- és gitár-tudásrólgitártudásról, továbbá dalszerzői képességről tesznek tanúbizonyságot. Mindössze [[Club 27|27]] évet élt, így elég kevés dokumentum maradt róla.

Johnson számai, énektudása és gitárstílusa számos népszerű előadót ihletett meg, mint például [[Muddy Waters]]-<nowiki/>t, a [[Led Zeppelin]]-<nowiki/>t, [[Bob Dylan]]-<nowiki/>t, a [[The Rolling Stones]]-<nowiki/>t, [[Johnny Winter]]-<nowiki/>t, [[Jeff Beck]]-<nowiki/>et és [[Eric Clapton]]-<nowiki/>t. Clapton így jellemezte Johnson-tJohnsont:

Egy népszerű legenda szerint Johnson [[whiskey]]ébewhiskyjébe egy féltékeny férj [[sztrichnin]]t kevert. Ám a mérgezésből felépülhetett, és talán [[tüdőgyulladás]]ban halt meg [[1938]]. [[augusztus 16.|augusztus 16-án]], a Mississippi állambeli [[Greenwood (Mississippi)|Greenwoodban]]. Vannak feltételezések, melyek szerint [[szifilisz]]t kapott. Halálának valódi oka azonban mindmáig ismeretlen, halotti bizonyítványa szerint holttestét egyetlen orvos sem látta.

Sokan kérdőjelezik meg Johnson eredetiségét. Nem ő találta ki a bluest, mivel már majd' ötven évvel azelőtt készültek blues-felvételekbluesfelvételek. Példaképe az utánozhatatlan Son House volt, aki mindenkinél (kivéve barátjánál, Charlie Patton-nélPattonnél) többet tett a Delta blues stílusának meghonosításáért: száraz hangja és slide-os gitározása egy fémtestű gitáron egyedivé tette. De Johnson ehhez hozzáadta [[Skip James]] szeszélyességét és [[Lonnie Johnson]] jazzes stílusát. Néhány dalában csak névrokonát utánozza. Ismerte [[Leroy Carr]]t, aki akkoriban a legismertebb férfi bluesénekes volt, és néhány dalának (''"Sweet Home Chicago"'', ''"I Believe I'll Dust My Broom"'') forrása a városi blues volt (Kokomo Arnold, Peetie Wheatstraw).

Johnson ezekből egy új hangzást dolgozott ki, ami közvetlen volt és ravasz. A ''"Sweet Home Chicago"''-n hallható, ahogy a mély húrokon egy guruló, biztos kíséretet ad a dalnak. Előszeretettel játszott különleges dallamokat a magasabb húrokon, ahogy ez a ''"Walking Blues"''-on is hallható. Együtt játszott a fiatal Howlin' Wolffal és [[Sonny Boy Williamson II]]-vel (aki állítólag ott volt a végzetes éjszakán, amikor Johnson megitta a mérgezett whiskeytwhiskyt, és figyelmeztette is, hogy ne igyon a nyitott üvegből). Johnson saját mostohafiát, [[Robert "Junior" Lockwood]]-<nowiki/>ot is tanította. Elmore James és Muddy Waters is mentorának vallotta őt. Ezek a zenészek és mások, akik az [[1950-es évek]]ben kialakították a Chicagoichicagói bluest, mind az ő dalait játszották, csak elektromos erősítéssel.

Évekkel a halála után Johnson rajongói táborában már rockzenészek is jelen voltak, például [[Keith Richards]] és [[Eric Clapton]]. Amikor [[Brian Jones (zenész)|Brian Jones]] először mutatta be Richards-nakRichardsnak Johnson zenéjét, az azt kérdezte: „Ki az a másik ember, aki vele játszik?” Nem vette észre ugyanis, hogy csak Johnson van a felvételen. Clapton ezt mondta róla: „a legfontosabb blueszenész, aki valaha élt”. A [[Cream]] "Crossroads" című dala a ''"Cross Road Blues"'' feldolgozása, melyben Johnson állítólag eladja a lelkét az ördögnek. Bár az eredeti szöveg ("Standin' at the crossroads, tried to flag a ride" – "A kereszteződésnél álltam, jeleztem a kocsiknak") inkább stoppolásra utal. A [[Led Zeppelin]] [[The Lemon Song]] című dala ugyan [[Howlin Wolf]] „Killing Floor” című számára épült, de a középrésze Johnsonra utal a „[[Squeeze My Lemon]]” című betéttel. A „[[Travelling Riverside Blues]]” pedig állandó koncertszámuk volt.

Johnson felvételei folyamatosan beszerezhetőek azóta, hogy John Hammond rábeszélte a Columbia Records-otRecordsot a felvételek kiadására ''[[King of the Delta Blues Singers]]'' címmel, [[1961]]-ben. Egy következő album, melyen Johnson összes fennmaradt felvétele rajta volt, még ugyanabban az évtizedben megjelent. Az [[1990-es évek]] elején egy gyűjteményes [[CD]]-sorozat is megjelent Johnson dalaiból.

A Coen- fivérek [[Ó, testvér, merre visz az utad?]] ''(O Brother, Where Art Thou?)'' című filmjében is található utalás Johnsonra. A 3 szökött fegyenc ([[George Clooney]], [[John Torturro]], [[Tim Blake Nelson]] alakítja) kocsijukkal felvesznek egy kereszteződésben álldogáló, fiatal, fekete gitárost, aki arra a kérdésre, hogy mi dolga itt a semmi közepén, azt válaszolja, hogy előző este itt találkozott az ördöggel és eladta neki a lelkét.