„I. Napóleon francia császár” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 2001:4C4C:24AD:C500:F032:A500:BA3F:F68D (vita) szerkesztéséről Pallerti szerkesztésére Címke: Visszaállítás |
|||
71. sor:
Első konzulként lényegében katonai diktatúrát hozott létre. Óriási hatalom összpontosult a kezében: ő nevezte ki a minisztereket, a tábornokokat, a köztisztviselőket, a bírákat és az Államtanács tagjait.
1800-ban Napóleon serege élén átkelt az [[Alpok]]on Itáliába, ahonnan az osztrákok csaknem teljesen kiűzték a franciákat, amíg ő Egyiptomban volt. A hadjárat balszerencsésen indult a franciák számára, mivel Bonaparte stratégiai hibákat követett el. Bár a [[André Masséna|Masséna tábornok]] vezette francia erőket az osztrákok [[Genova|Genovában]] ostromzár alá vették, az osztrákok ezzel jelentős erőforrásoktól estek el. Ennek, illetve [[Louis Charles Antoine Desaix|Desaix tábornok]] utolsó pillanatban érkező erősítésének köszönhetően júniusban Bonaparte éppen hogy győzni tudott a [[marengói csata]]téren. A [[lunéville-i béke]]tárgyalásokon a bátyja, Joseph állt a francia delegáció élén. Az osztrákok vonakodtak elismerni Franciaország újonnan szerzett területeit, ezért Bonaparte parancsot adott [[Jean Victor Moreau|Moreau tábornoknak]], hogy mérjen ismételt csapást Ausztriára. A [[hohenlindeni csata|Hohenlindennél]] elszenvedett vereség után az osztrákok végül meghátráltak, 1801 februárjában pedig aláírták a lunéville-i békét. Az angolokkal 1802-ben kötötték meg az [[amiens-i béke|amiens-i békét]]. Az augusztus 2-án lezajlott manipulált választásokon Napóleont örökös
▲Az [[1804]]-es [[Georges Cadoudal|Cadoudal]]–[[Jean-Charles Pichegru|Pichegru]]-féle royalista összeesküvés véres megtorlását és [[Louis Antoine de Bourbon–Condé|Enghien hercegének]] kivégeztetését követően a [[Francia szenátus|Szenátus]] felajánlotta Bonaparte tábornoknak a [[császár (rang)|császári]] címet, és 1804. [[május 28.|május 28-án]] kikiáltották a császárságot. 1804. [[december 2.|december 2-án]] a párizsi [[Notre-Dame-székesegyház (Párizs)|Notre-Dame-székesegyházban]] [[VII. Piusz pápa]] jelenlétében Napóleon megkoronázta magát. A „franciák császára” családtagjainak (Lucien öccse kivételével) császári hercegi címet adományozott, legkiválóbb tábornokait Franciaország [[A Francia Császárság marsalljainak listája|marsalljaivá]] léptette elő (1804), és híveinek új, császári nemességet hozott létre (1808). 1805 májusában [[Milánó]]ban [[Itáliai Királyság (1805–1814)|Itália királyává]] koronázták.
Napóleonnal szemben 1803 és 1805 között csak az erős hadiflottával rendelkező [[Egyesült Királyság|Nagy-Britannia]] volt képes ellenállást kifejteni. A császár 1804-ben hozzálátott az [[Egyesült Királyság|Anglia]] elleni invázió előkészítéséhez ([[boulogne-i expedíció]]), azonban 1805. október 21-én [[Horatio Nelson|Nelson]] a [[trafalgari csata|trafalgari csatában]] megsemmisítő vereséget mért a francia–spanyol hajóhadra, így Napóleon terve a szigetország meghódítására meghiúsult. 1805-ben Nagy-Britannia, [[Orosz Birodalom|Oroszország]] és [[Ausztria]] létrehozta a [[harmadik koalíciós háború|harmadik koalíciót]], melyhez 1806-ban [[Porosz Királyság|Poroszország]] is csatlakozott, létrehozva a [[negyedik koalíciós háború|negyedik koalíciót]].
| |||