„Magyarország és Románia kapcsolatai” változatai közötti eltérés

A két világháború közötti időszak, majd a [[második bécsi döntés]]t követő háborús évek alapvető geopolitikai ellentétei által meghatározott viszony Magyarország és Románia között nem változott lényegesen a háborút követő időszakban létrejött koalíciós kormányok idején sem, egészen 1948-ig.{{refhely|Bottoni1|238. o.}} Magyar oldalon erős volt a kudarc érzése a határmódosítás visszavétele miatti kudarc érzetemiatt, mivel a kiugrási kísérlet idején még nem volt esélytelen [[Észak-Erdély]] megtartása. A kudarcveszteség és a megaláztatás mellé társult az aggodalom a határon túliak sorsáért. Román oldalon elsősorban a magyarság politikai aktivitásától tartottak.{{refhely|Földes|18. o.|azonos=F18}}

A háború után Európában sehol nem lehetett nemzeti követeléseket hangoztatva politizálni, mert a nacionalizmust[[nacionalizmus]]t kompromittálta, ellehetetlenítette a [[fasizmus]]. Egyetlen állam sem vethette fel a geopolitikai helyzet megváltoztatásának igényét. Úgy tűnt, hogy a világpolitika hosszú időre kikapcsolta a nemzetiségi kérdést az államok közötti konfliktusok forrásai közül.{{refhely|Földes2|7. o.|azonos=F2-7}}

A nemzeti kérdést illetően a magyar baloldaliak nagy része őszintén hitt abban, hogy szocialistaként, kommunistaként, internacionalistaként nemcsak a társadalmi egyenlőség és igazságosság ügyét, hanem az erdélyi magyarság ügyét is szolgálja. Az erdélyi magyarok egy része is illúziókat táplált arra vonatkozóan, hogy egyfajta közvetítő szerepük lehet az anyaországi magyarok és románok között. Erdélyben a szovjet hadsereg megfékezte a magyarságra támadó román szélsőségeseket. A románok közül is sokan gondolták komolyan, hogy nem lehet folytatni a korábbi nemzetiségi politikájukat. SokanÚgy vélték úgy, hogy [[Petru Groza]] és a román kommunisták komolyan gondolják a nemzetiségi statútumot.{{refhely|Földes|14. o.}}

Ezek a várakozások azonban gyorsan illúziónak bizonyultak. A Szovjetunió, különösen a „fordulat éve”, 1948 után, arra törekedett, a [[Kelet-Közép-Európa|kelet-közép-európai]] országok egyenként, kétoldalúan, gazdasági függésbe is kerüljenek tőle. Ez a birodalmi gondolkodás nem adott lehetőséget az érdemi gazdasági együttműködés fejlesztésére a térség országai között, a hirdetett internacionalizmus ellenére. Magyarország behozatalából Románia 1938-ban mindössze 2,54, 1949-ben 4,63, 1958-ban 2,17%-kal, kiviteléből 4,01, 5,58, illetve 2,21%-kal részesedett. A két ország gazdasági szerkezete meglehetősen hasonló volt, nagyjából ugyanazok az áruk voltak a hiánycikkek a határ mindkét oldalán. A román fél messzemenően igyekezett elkerülni azt, hogy magyar gépekért cserébe nyersanyagot adjon. A lakossági kapcsolatokat szigorúan korlátozták. Magyarország és Románia kulturális egyezményt kötött, de a román fél ragaszkodott a paritáshoz, az egyenlő cseréhez, aminek következtében az anyaországi magyar kultúra alig juthatott el az erdélyi magyarsághoz. A két ország 1948 elején a szovjet táborban szokásos barátsági és együttműködési szerződést kötött, ez azonban meglehetősen formális volt, távolról sem zárta le a múltat, nem nyitott új fejezetet a kétoldalú kapcsolatokban. A két ország kommunista vezetői kifelé a „testvériség” látszatát keltették, de a felszín alatt megmaradt a gyanakvás.{{refhely|Földes|16-17. o.}}

A romániai nemzetiségi politika ebben az időben is a magyar nemzetiség elnyomására irányult, de a későbbiekhez képest még voltak pozitív megnyilvánulások is. Felszámolták ugyan a [[Magyar Népi Szövetség]]et, amely politikai érdekképviselet jeleit is mutatta, másrészt viszont az új alkotmány olyan nemzetiségi jogokat deklarált, amelyek alapján tovább működhetett a magyar nyelvű oktatás és kultúra intézményrendszere, és megalakult [[Székelyföld]]ön a [[Magyar Autonóm Tartomány]]. Erdély többi területén azonban a kommunista hatalom a valóságos és szimbolikus román jelenlét erősítésén dolgozott.{{refhely|azonos=F18}}

A helyzet nem sokat változott 1948, a fordulat éve után sem, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet mintát követő új belügyi szervek. A Szovjetunió közvetlenül gyakorolta hatalmát, külön-külön a két országban. Az elméletileg „testvéri” magyar és román kommunista pártok valamint az állami apparátusok egymástól elszigetelten tevékenykedtek, még a diplomácia terén is csak minimális volt az információcsere. A Szovjetunió nem bátorította a befolyása alatt álló országok közvetlen kapcsolatát. nem bátorító szovjet gyakorlat mellett eztEmellett magyar–román viszonylatban a két nép közötti, a kommunistákra is ható, történelmi–pszichológiai gyökerű bizalomhiány is indokolta, ami aztán az államszocializmus egész korszakában végigkísérte a bilaterális kapcsolatokat.{{refhely|azonos=B239}}

1965-1966 körül, Ceausescu pártfőtitkárrá választása után korszakos [[paradigma]]váltás ment végbe a román belügyi szervek működésében.{{refhely|Bottoni1|247. o.}} Bukarest ekkoriban szakított a [[Varsói Szerződés]] azon elvével, hogy a tagállamok nem folytatnak [[titkosszolgálat]]ititkosszolgálati tevékenységet egymás ellen. 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági szervet hozott létre, melynek célja a Varsói Szerződés többi tagállamai romániai hírszerző tevékenységének [[elhárítás]]aelhárítása volt. Ez az egység 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Az 1960-as évek második felétől Románia már támadó hírszerző pozíciók kiépítésére is törekedett Magyarországon.{{refhely|Bottoni1|248. o.}} Románia ettől kezdve lazította, de nem szüntette meg teljesen az együttműködését a többi szocialista ország állambiztonsági szerveivel, így Magyarországgal is. A gyakorlati együttműködés szinte megszűnt, debár 1972-ben, Kádár Jánosnak az 1965 óta hivatalban lévő Ceausescuval folytatott első bukaresti hivatalos tárgyalásai után aláírták a már évek óta tervezett állambiztonsági együttműködési szerződést a két ország között.{{refhely|Bottoni1|251. o.}} Ez év őszén a határőrségek között is együttműködési megállapodást írtak alá, a végrehajtásban azonban a román fél teljes érdektelenséget mutatott.

A 80-as évek derekától a magyar állambiztonság már klasszikus hírszerző tevékenységet folytatott Románia ellen, és naprakész információkkal rendelkezett például az erdélyi magyar kisebbség helyzetének súlyos romlásáról, általában a romániai válságról,{{refhely|Bottoni2|96. o.}} például az 1987. november 15-i [[brassói felkelés]]ről.{{refhely|Bottoni2|103. o.}}

Az 1986-ban Budapesten megjelentA három kötetes [[Erdély története]] 1986-os budapesti megjelentetését a román vezetés [[irredentizmus|irredenta]] támadásnak értékeltékértékelte és olyan felháborodást váltott ki a román vezetésben, hogyemiatt elrendelték: minden eszközzel le kell járatni Kádár Jánost és Magyarországot nemzetközi téren, fokozni kell a magyar vezető szervekbe irányuló beépülést és a zavarkeltést.{{refhely|Bottoni2|98–99. o.}}

A magyar hírszerzés csak a rendszerváltás hónapjaiban jutott el odáig, hogy a nemzetiségi helyzeten túlmenően is aktív tevékenységet folytasson Románia területén, beleértve az [[illegális hírszerzés]] eszközeit is. E tevékenység fő szorgalmazószorgalmazói a [[Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnökség|III/I-es csoportfőnökségen]] [[Kocsis Kálmán]] és [[Földi László (hírszerző)|Földi László]] voltak, akik ekkor már felvették a kapcsolatot a demokratikus ellenzékkel és a rendszerváltásnak a hírszerzésen belüli végrehajtásán is dolgoztak. A magyar hírszerzők ekkoriban Romániában már eredményes akciókat hajtottak végre, támogatták [[Tőkés László]]t és bizonyos mértékig segítették a forradalmárokat, de távolról sem igaz az a későbbi, a Securitate egykori prominensei által kreált összeesküvés-elmélet, ami a temesvári forradalmat „magyar aknamunkának” tulajdonította.{{refhely|Bottoni2|115. o.}}

1964 áprilisában a szovjet és a kínai kommunista pártok között kiéleződő vitát kihasználva a román párt vezetése merész lépésre szánta el magát: önálló álláspontot alakított ki. Formailag mindkét felet bírálta, Kínát még erősebben is, de a lényeg a szovjet párttól való elhatárolódás volt. Ettől kezdve a magyar-román viszony keretfeltételei is megváltoztak. Nyugaton a román önállósági törekvések szimpátiát és politikai támogatást váltottak ki a közvéleményben és a politikai vezető körökben egyaránt, és a romániai belső elnyomás bírálata, beleértve a magyar nemzetiség elnyomását is, mintegy két évtizedre háttérbe szorult, „jutalmul” a Szovjetuniótól történt elhatárolódásért. Románia ezután következetesen igyekezett a Nyugat felé nyitottabb külpolitikát folytatni, és cserébe gazdasági előnyöket várt el, sőt követelt. Magyarország viszont külpolitikailag a Szovjetunió hűséges szövetségese maradt, és inkább a bel- és gazdaságpolitikában próbált megigyekezett saját, liberálisabb politikát folytatni. A magyar–román kapcsolatokat illetően ez azzal járt, hogy Románia nemzetiségi politikájának bírálatában Magyarország hosszú ideig nem számíthatott nemzetközi támogatásra sem Keleten, sem Nyugaton.

A román vezetés az MSZMP-vel folytatott minden, a kapcsolatok normalizálására, a nemzetiségi kérdésben történő előrelépésre irányuló felső szintű találkozóját igyekezett kifordítani és saját törekvéseinek erősítésére felhasználni. Taktikájának egyik fő eleme az volt, hogy azokat a kétoldalú találkozókat, amiken a magyar vezetők a nyitott problémákban szerettek volna előrelépést kiküzdeni, Bukarest a két ország, a két pártvezetés közötti jó viszonynak a nemzetközi fórumok és főleg az erdélyi magyarság felé történő demonstrálására használta fel ezeket a kétoldalú találkozókat, amiken a magyar vezetők a nyitott problémákban szerettek volna előrelépést kiküzdeni. Bukarest aztAzt akarta elhitetni az erdélyi magyarsággal, hogy a magyar pártvezetés legalábbis tudomásul veszi a román nemzetiségpolitikát. Így az 1958-as magyar látogatást

magyar látogatást a kolozsvári magyar és román egyetem összevonása, az 1961-es találkozót az autonóm tartomány területének csorbítása, a barátsági és együttműködési szerződés 1972-es aláírását a román „társadalmi homogenizálás” nemzeti célokat is szolgáló programja, a kisebbségi oktatás és kultúra rombolása követte. Kádár és Ceausescu 1977-es debreceni-nagyváradi találkozója után pedig egyre nyíltabb formát öltött román részről az asszimilációs törekvés, miközben a konzulátusok megnyitásán kívül szinte semmi nem valósult meg az ott elfogadott megállapodásokból. Ezt román taktikát, a személyes találkozók kontraproduktív jellegét átlátva Kádár János ezután többé már nem volt hajlandó találkozni Nicolae Ceausescuval.{{refhely|Földes2|8-9. o.}}

Az 1980-as évek elejétől már a magyar diplomácia a nemzetközi fórumokat is felhasználta a román nemzetiségi politika egyre nyíltabb bírálatára. A válaszul fokozódó román nemzetiségi elnyomás révén a 80-as évek végére már szinte nyílt hidegháború alakult ki a két ország között. A közvélemény és a formálódó ellenzék nyomására már Magyarországon is belpolitikai szükségletté vált a Románia elleni fellépés.{{refhely|azonos=F2-7}}

Az 1988. június 27-i budapesti Erdély-tüntetésre válaszul Románia bezáratta a kolozsvári magyar főkonzulátust.{{refhely|Bottoni2|107. o.}} 1988. augusztus 28-án került sor az utolsó felső szintű találkozóra a két párt vezetői között [[Arad (Románia)|Aradon]]. [[Grósz Károly]] csak szovjet nyomásra volt hajlandó az előkészítetlen egynapos tanácskozásra, ami Ceausescu agresszivitása és hajthatatlansága, és a magyar fél defenzív tárgyalása jegyében teljesen eredménytelen maradt.{{refhely|Bottoni2|108. o.}} 1988. szeptember 6-án az MSZMP Politikai Bizottsága döntést hozott arról, hogy „semlegesíteni kell a román hírszerzés magyarországi tevékenységét”. [[Csongrád megye|Csongrád megyében]] a kémelhárítás a román hírszerzés semlegesítéséreelleni munkára terrorelhárító egységet állított fel. [[Szabolcs-Szatmár-Bereg megye|Szabolcs-Szatmárban]] felderítő részleget szerveztek. A [[Békés megye]]i állambiztonsági szervek rendszeresen utaztatták Romániába egyik ügynöküket, akit felderítés céljával kapcsolatba hoztak a helyi állambiztonsággal. Csak a Békés megyei magyar állambiztonsági szervek 67 román Securitate- vagy Militia-tisztet és 108, a román [[titkosszolgálat]]ok által beszervezett hálózati személyt lepleztek le.{{refhely|Bottoni2|110. o.}}