|
== Története ==
=== A mozgalom születése: a zürichi dadaisták (1916–1920) ===
Az [[első világháború]]ban semleges [[Svájc]]ban, Zürich városában, az ott emigrációban élő német és francia művészek – [[Hugo Ball]], [[Emmy Hennings]], [[Tristan Tzara]], [[Hans Richter (művész)|Hans Richter]], [[Richard Hülsenbeck]], [[Max Oppenheimer]], [[Marcel Janco]], [[Hans Arp]] – alakították meg a később dada néven ismertté vált csoportot. Közülük elsőként a [[münchen]]i Hugo Ball érkezett a városba [[1915]] májusában, s pár házra az emigrációban élő [[Vlagyimir Iljics Lenin|Lenin]] lakásától, a Spielgasse 1. szám alatt [[1916]]. [[február 5.|február 5-én]] megnyitotta az ötven férőhelyes, színpaddal ellátott [[Cabaret Voltaire (Zürich)|Cabaret Voltaire]]-t, amely később a dadaisták szentélyévé vált. Már a megnyitás napján Oppenheimer és Arp festményei, illetve Janco maszkjai díszítették a helyiség falát, s esténként darabokat, zenés-táncos műsorokat adtak elő. A zürichi kabaréban egymásra talált művészeket egyként fogta össze a háború kegyetlenségével és értelmetlenségével szembeni irtózat, a modern civilizációban mechanikussá váló gyilkolás és pusztítás elítélése, a háborús logika cinizmusának megvetése. Úgy érezték, a kortárs Európában zajló események felülírják az emberi rációt, a rend nem állítható helyre többé, s e rendezetlen értelmetlenséget kell tükröznie a művészetnek is. A polgári társadalom őrületének tükörképeként a művészet formanyelvét, korlátait és szabályait megcsúfolva kell és lehet tiltakozni a világégés ellen.
[[Hans Arp]] később elterjedt [[1921]]-es beszámolója szerint [[Tristan Tzara]] 1916. [[február 8.|február 8-án]], a délutáni órákban találta ki a később mozgalmuk elnevezésévé vált ''dada'' szószót (mialatt Arp „egy brióst emelt bal orrlukához”), s a szó rövidségében, szuggesztív hatásában és hangzásában is az őrület értelmetlenséget tükrözte, ezzel magával ragadta elvbarátait (a [[francia nyelv|francia]] szó jelentése ’lovacska; vesszőparipa’). Ez a leírás azonban több kortárs tanúvallomás alapján legendának tűnik, s a ''dada'' szó valódi szülőatyjának Ball vagy Hülsenbeck tekintendő.<ref>Elger, ''Dadaism,'' 10–11.</ref> Tény, hogy a francia szavacskát egyre gyakrabban használták saját művészeti mozgalmuk leírására, s mire 1916 májusában megjelent programadó folyóiratuk, a [[Cabaret Voltaire (folyóirat)|Cabaret Voltaire]] első száma, abban Ball már a következőket írhatta: „Az itt összegyűlt művészek elkövetkezendő célja egy nemzetközi szemle közreadása. A szemle Zürichben fog megjelenni, és a DADA (Dada) Dada Dada Dada Dada címet fogja viselni.”<ref>Az eredeti, többnyelvű szöveg: „Das nächste Ziel der hier vereinigten Künstler ist die Herausgabe einer Revue International. La revue paraîtra à Zurich et portera le nom DADA (Dada) Dada Dada Dada Dada.” Elger, ''Dadaism,'' 11.</ref></div>
<div class="keretjobb">Hugo Ball: ''Gadji beri bimba''<br />gadji beri bimba glandridi laula lonni cadori / gadjama gramma berida bimbala glandri galassassa laulitalomini / gadji beri bin blassa glassala laula lonni cadorsu sassala bim / gadjama tuffm i zimzalla binban gligla wowolimai bin beri ban / o katalominai rhinozerossola hopsamen laulitalomini hoooo / gadjama rhinozerossola hopsamen / bluku terullala blaulala looo.</div>
Később a dadaisták – főként Ball – a Cabaret Voltaire színpadán is felléptek értelmetlen, halandzsa nyelvezetű, pusztán zenei hatású [[hangvers]]eikkel (lásd jobbra), majd többek által előadott, hangzavarba torkolló szimultán versekkel (Tzara) és lármazenei produkciókkal. Kevéssel később jelentkeztek a [[véletlenversek]]kel, amelyeket előre meghatározott szavak felhasználásával, de magukat ösztöneikre bízva, intuitív alapon költöttek. Első nagyszabású estélyüket a Salle zur Waagban tartották meg 1916. [[július 14.|július 14-én]], s bár Hugo Ball két héttel később [[Ticino kanton|Ticinóba]] költözött, Tzara vezetésével a mozgalom tovább élt, és [[1917]] márciusában megnyílt a Dada Galéria (Galeria Dada). Eddigre már inkább a vizuális művészeti ágak nyertek vezető szerepet mozgalmukban, de ezek is hagyományaiktól és történelmi kontextusaiktól megfosztva, az értelmetlenségig csupaszítva borzolták a kedélyeket: hulladékokból, talált tárgyakból állítottak össze [[montázs]]okat, absztrakt [[tánc]]okat mutattak be, vagy [[happening]] jellegű előadásokon provokálták a közönséget.
A zürichi dadaisták az elsőa világháború vége felé szétszéledtek. Richard Hülsenbeck [[1917]] januárjában visszatért [[Berlin]]be, ahol újrateremtette a dadaizmust. Hans Arp [[1919]]-ben [[Max Ernst]]tel és [[Johannes Theodor Baargeld]]delBaargelddel megalapította a [[köln]]i dadaista csoportot. Ekkor már csak Tristan Tzara – és fiatal követője, [[Walter Serner]] – maradt Zürichben, akik további estélyeket rendeztek és a ''Der Zeitweg'' című lapot szerkesztették, mígnem [[1920]] januárjában Tzara is Párizsba ment, ezzel a zürichi dadaista mozgalom megszűnt.
'''Zürichi dadaisták'''
|
