„Szerkesztő:Szalax/Átmeneti tároló1” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
24. sor:
Szvetlana Zaharova az [[Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság|ukrajnai]] Luck városában született 1979-ben. 1989-ban kezdte tánctanulmányait a Kijevi Koreográfus Iskolában, Valerij Szulegina osztályában, bár – ahogy nyilatkozta – „Nem az volt az álmom, hogy balerina legyek … anyám akarta”. Néhány hónap tanulás után azonban el kellett hagynia az iskolát, mert katonatiszt apját az [[Német Demokratikus Köztársaság|NDK]]-ba helyezték. Csak a [[Szovjetunió]] összeomlása után költöztek haza, és visszament a balettiskolába. „Ha [[Mihail Szergejevics Gorbacsov|Mihail Gorbacsov]] nem lett volna, akkor valószínűleg soha nem lettem volna balerina” – mesélte nevetve. 1997-ben részt vett egy fiatal táncosok számára rendezett versenyen, a Vaganova-Prix-n, [[Szentpétervár]]on, és második díjat nyert. Azonnal meghívást kapott az Orosz Balett Vaganova Akadémiájának végzős kurzusára. Az iskola történetében ez volt az első alkalom, amikor egy diák két osztályt ugorhatott. Már ekkor kitűnt rendkívüli fizikumával, hosszú végtagjaiva, kifejező karjaival, rugalmasságával, lépés- és forgásbiztonságával. A Vaganova Akadémián 1996-ban végzett Jelena Jevtyejeva, a Mariinszkij Színház korábbi balerinája csoportjában, és azonnal fel is vették a [[szentpétervár]]i színház balett-társulatába. Olga Mojszejeva lett állandó tanára és mentora. A színházban már második szezonjában, 18 évesen vezető táncossá léptették elő, és állandó partnere a színház vezető férfi táncosa, Igor Zelenszkij lett. 2001 és 2003 között volt állandó résztvevője a Mariinszkij Nemzetközi Balett Fesztiválnak, ahol a világ legrangosabb táncosai voltak a partnerei (például Jose Manoel Carreno, Ethan Stiefel és Vlagyimir Malahov).
 
Zaharova nemzetközi karrierje 1999 és 2000 között kezdődött. 1999-ben Medora szerepét táncolta ''A kalóz'' című balettben, a Teatro Colónban, Buenos Airesben. 2000-ben ''[[A diótörő]]''ben táncolt a New York City Balett vendégeként. A nagy áttörés a 2001. decemberi Párizsi Opera-fellépésén történt meg, amikor [[Ludwig Minkus|Minkus]] ''Bajadér''ját táncolta. Fellépése valódi diadal volt, meghódította a párizsi közönséget és a kritikusokat is. A vendégszereplésre Brigitte Lefèvre, a Párizsi Opera balettigazgatója hívta meg [[Rudolf Nureyev|Nurejev]] javaslatára. Harminc év után ez volt az első alkalom, amikor egy oroszországi balett-táncos fellépett a Párizsi Operában. 2001-ben a ''L'Histoire de Manon''ban is táncolt Igor Zelenszkijjel, a Bayerisches Staatsballettnél. 2002-ben Jose Manoel Carreno partnereként fellépett a [[montréal]]i Palota des Arts-ban, a nemzetközi balettcsillagok gálakoncertjén. Fellépett a NureyevnekNurejevnek szentelt gálán is a [[Teatro alla Scala|Milánói Scalában]], itt Nyikolaj Ciszkaridze volt a partnere. Ezt követően vendégsztárként bejárta a világot, és a nagy balettek szerepeit több különböző, a hazai koreográfiáktól eltérő előadásban szerepelt, például a [[A hattyúk tava (balett)|Hattyúk tavának]] kilenc változatában táncolt. Fellépett többek között [[Rio de Janeiro|Rio de Janeiróban]], a Párizsi Operában, az Angol Nemzeti Balettel a londoni [[Royal Albert Hall]]ban, a Római Operában, a Tokiói Új Nemzeti Színházban, vagy a nápolyi [[Teatro di San Carlo|Teatro San Carlóban]].
 
A 2003–2004-es szezontól, a moszkvaiak hosszas rábeszélésére a [[Moszkvai Nagyszínház]], a Bolsoj társulatához csatlakozott. Itt Ljudmila Szemenyaka, az egykori leningrádi csillagbalerina lett a mentora, edzője. Első előadása [[Adolphe Adam]] ''Giselle'' című balettje volt, amit [[Vlagyimir Viktorovics Vasziljev|Vlagyimir Vasziljev]] koreografált. 2003-ban ''A fáraó lányá''ban Aspiciát táncolta Pierre Lacotte [[Marius Petipa]]-adaptációjában, amelyről a francia Bel Air videofelvételt készített, és kiadta DVD-n. Ezen felül DVD-k jelentek meg például a ''[[A hattyúk tava (balett)|Hattyúk taváról]]'', ''A bajadér''ről, a ''[[Csipkerózsika (balett)|Csipkerózsikáról]]'', ''[[A diótörő]]''ről, a ''Giselle''-ről stb. Mostanra alig van olyan szerep van a hagyományos orosz repertoárból, amelyeket még nem táncolt. A világ számos városában fellépett (az említetteken kívül: [[Nápoly]], [[New York]], [[Tokió]], [[Hamburg]], [[Parma (Olaszország)|Parma]], [[Vilnius]], [[Belgrád]], [[Prága]], [[Kijev]], [[Hongkong]], [[Athén]], [[München]], [[Palermo (Olaszország)|Palermo]], [[Limassol]], [[Helsinki]], [[Szófia]], [[Szöul]], [[Peking]]).