„Szerkesztő:Szalax/Átmeneti tároló1” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
22. sor:
 
== Élete, munkássága ==
Vagyim Repin 1971-ben született a nyugat-szibériai Novoszibirszkben. Ötéves korában kezdett hegedülni, és mindössze fél év után már zenekari koncerten szerepelt, majd hétévesen Zahar Bron hallgatója lett szülővárosában. Tizenegy éves korában aranyérmet nyert [[Lengyelország]]ban, a [[poznań ]]i [[Henryk Wieniawski|Wieniawski]] versenyen – valamennyi korosztályt figyelembe véve. Ezt követően bemutatkozott [[Moszkva|Moszkvában]] és [[Szentpétervár]]on is. 1985-ben, tizennégy éves korában debütált [[Tokió]]ban, [[München]]ben, [[Berlin]]ben, [[Helsinki]]ben, majd egy évvel később a [[New York]]-i [[Carnegie Hall]]ban.{{refhely|AllBio}}{{refhely|Medici}} Első lemeze 1985-ben jelent meg a Melogyijánál: [[Robert Schumann|Schumann]]-, [[Eugène Ysaÿe|Ysaÿe]]-, [[Pjotr Iljics Csajkovszkij|Csajkovszkij]] szólódarabokat játszott.{{refhely|Discogs}} 1989-ben a [[brüsszel]]i Queen Elizabeth hegedűverseny minden idők legfiatalabb győztese lett.{{refhely|AllBio}}
 
Az 1990-es évek elejétől turnézott Európában, Ázsiában és Amerikában, a világ nagy zenekaraival és karmestereivel lépett fel koncertjein. A zenekarok között – a teljesség igénye nélkül – megemlíthető a [[Berlini Filharmonikus Zenekar]], a Bostoni Szimfonikusok, a Chicagói Szimfonikusok, a Cleveland Orchestra, az Izraeli Filharmonikusok, a [[Londoni Szimfonikus Zenekar]], a Los Angeles-i Filharmonikusok, a New York-i Filharmonikusok, az Orchestre de Paris, a Philadelphia Orchestra, a Royal Concertgebouw Zenekara, a San Francisco Symphony, a Szentpétervári Filharmonikusok és La Scala Zenekara. A karmesterek korántsem teljes sora: Vladimir Ashkenazy, [[Pierre Boulez]], Riccardo Chailly, Christoph von Dohnányi, Charles Dutoit, Daniele Gatti, [[Valerij Abiszalovics Gergijev|Valerij Gergijev]], Mariss Jansons, Paavo Järvi, Emmanuel Krivine, [[Neville Marriner]], [[Kurt Masur]], [[Zubin Mehta]], [[Riccardo Muti]], [[Kent Nagano]], [[Ozava Szeidzsi]], Simon Rattle, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, [[Jurij Hatujevics Tyemirkanov|Jurij Tyemirkanov]] és Christian Thielemann.{{refhely|Medici}}
 
Karrieje során az egykori csodagyerekből és versenygyőztesből egyértelműen generációja egyik vezető hegedűművésze, a koncertszínpadok keresett előadója lett, aki hordozza a szupersztárság minden ismertetőjegyét. A világ vezető zenekaraival, karmestereivel és koncertművészével játszik együtt. Hangfelvételek sorozatát készítette a Deutsche Gramofon, az Erato, a Philips, a Warner Classics és az EuroArts kiadóknál. Repertoárja kiterjed [[Wolfgang Amadeus Mozart|Mozart]], [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]], [[Niccolò Paganini|Paganini]], [[Johannes Brahms|Brahms]], [[Pjotr Iljics Csajkovszkij|Csajkovszkij]], [[Jean Sibelius|Sibelius]], [[Maurice Ravel|Ravel]], [[Szergej Szergejevics Prokofjev|Prokofjev]], [[Bartók Béla (zeneszerző)|Bartók Béla]], [[Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics|Sosztakovics]] és mások műveire, de szívesen játszik kortárs szerzőktől is, például [[John Adams (zeneszerző)|John Adams]], [[Gara Garajev|Garajev]] és [[Szofija Aszgatovna Gubajgyulina|Szofija Gubajgyulina]], [[James MacMillan|MacMillan]] neki dedikálta hegedűversenyét. A versenyművek előadásán kívül színpadon és stúdióban is szívesen kamarázik, például [[Borisz Vagyimovics Berezovszkij|Borisz Berezovszkij]], [[Martha Argerich]], [[Lang Lang]], [[Mischa Maisky]] vagy, [[Nyikolaj Lvovics Luganszkij|Nyikolaj Luganszkij]] vagy [[Balázs János (zongoraművész, 1988)|Balázs János]] közreműködésével.{{refhely|AllMusic}}{{refhely|Papageno}}
 
Repin 2014-ben megalapította a Transzszibériai Művészeti Fesztivált, amit minden évben szülővárosában, [[Novoszibirszk]]ben rendeznek meg, de előadások vannak Moszkvában és Szentpéterváron is. A fesztiválon szerepelt már például [[Pinchas Zukerman]] és [[Clara Juma Khan]] hegedűművészek, [[Danyiil Olegovics Trifonov|Danyiil Trifonov]] zongorista, Mischa Maisky csellista és [[Szvetlana Jurjevna Zaharova|Szvetlana Zaharova]] balerina.{{refhely|Festival}} Egy interjújában elmondta, hogy sokat köszönhet [[Yehudi Menuhin]]nak, de legnagyobb tanárának Zahar Bront tartja, „akinek a mai napig büszkén képviselem a művészetét, valamint az orosz hegedű előadó-művészeti gyakorlatot és annak tradícióit. Az pedig különösen fontos, hogy mindez az általam alapított Transzszibériai Fesztivál keretei között is előtérbe kerüljön”.{{refhely|Papageno}}
 
Repin a pályafutása során több híres [[Stradivarius|Stradivari]] és [[Guarneri]] mesterhegedűn játszott, amelyeket az állam vagy más társaságok kölcsönöztek számára. 2010-től egy 1743-as, Bonjour nevű Guarneri del Gesù hegedűn játszik, Nicolaus Kittel vagy Nicolas Maline vonóval.{{refhely|Medici}}{{refhely|Concerto}}