„El Liszickij” változatai közötti eltérés

3 bájt hozzáadva ,  1 hónappal ezelőtt
múltidő
(1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0)
(múltidő)
Oroszország Szmolenszki kormányzóságában, Pocsinok városban született [[1890]]-ben, gyermekéveit [[Vicebszk|Vityebszk]]ben töltötte. Gimnáziumba [[Szmolenszk]]ben járt, de nyaranta visszatért Vityebszkbe. Ekkor már rendszeresen rajzolt; az első művész, akivel összehozta a sors, [[Jehuda Pen]] volt, [[Marc Chagall|Chagall]] tanára. De hiába a környezet, hiába Pen, hiába az éppen ekkortájt kibontakozó [[szecesszió]], Liszickijt egyelőre nem a [[mítosz]]ok ejtik foglyul, hanem a [[matematika]]. Már a gimnáziumban kitűnik jó matematikai érzékével és érdeklődésével – bár feltett szándéka, hogy művész lesz. [[1909]]-ben érettségizik, majd jelentkezik a [[szentpétervár]]i Művészeti Akadémiára. De a felvételi vizsgán nem felel meg.
 
Ezután [[Németország]]ba ment tanulni, a [[darmstadt]]i Politechnikai Főiskolára. A véletlen a kezére játszott. Építészetet tanult már akkor, amikor még csak sejteni lehetett, hogy a modern művészet egyik legjelentősebb – több irányzatot tömörítő – vonulata, az építészetet írja majd fel jelszóként harci lobogójára. Vagyis: a valóság utánzása helyett át akarja alakítani a világot. Ez a konstruáló művészet a [[kubizmus]]sal vette kezdetét; azzal, hogy a látszati ábrázolást a dolgok tényleges összefüggését tükröző megjelenítéssel váltotta fel. Még tovább lépett az [[expresszionizmus]] [[absztrakt művészet|absztrakt]] irányzata: végleg lemondott a valóság utánzásáról; szeszélyes formák, vonalak és színek szimbolikájával helyettesítette a látványt, hogy aztán a [[konstruktivista művészet|konstruktivizmusban]] összetalálkozzon a kubizmus elemző, mértani módszere és az absztrakt expresszionizmus emocionális világképe. A legjellegzetesebb konstruktivista kompozíciókban csupa mértani alakzatot látunk: köröket, négyzeteket és háromszögeket, amelyeket aztán építészeti modellek, majd konkrét épülettervek követnek. A kétdimenziós felületen konstruáló kubizmusból így született meg az új építészet.
Ez a konstruáló művészet a [[kubizmus]]sal vette kezdetét; azzal, hogy a látszati ábrázolást a dolgok tényleges összefüggését tükröző megjelenítéssel váltotta fel. Még tovább lépett az [[expresszionizmus]] [[absztrakt művészet|absztrakt]] irányzata: végleg lemondott a valóság utánzásáról; szeszélyes formák, vonalak és színek szimbolikájával helyettesítette a látványt, hogy aztán a [[konstruktivista művészet|konstruktivizmusban]] összetalálkozzon a kubizmus elemző, mértani módszere és az absztrakt expresszionizmus emocionális világképe. A legjellegzetesebb konstruktivista kompozíciókban csupa mértani alakzatot látunk: köröket, négyzeteket és háromszögeket, amelyeket aztán építészeti modellek, majd konkrét épülettervek követnek. A kétdimenziós felületen konstruáló kubizmusból így született meg az új építészet.
 
[[Németország]]ban is rendszeresen rajzolrajzolt. Nem annyira [[tájkép]]eket, mint inkább épületeket rajzol. Majd azon kapja magát, hogy számára egy egyszerű használati tárgy éppen olyan szép lehet, mint egy festmény. [[1911]]-es feljegyzésében olvashatjuk: „Nem tudom, mit csodálok jobban: [[Michelangelo Buonarroti|Michelangelo]] Dávidját, [[Mihail Alekszandrovics Vrubel|Vrubel]] ''Démon''ját, vagy a szögekkel kivert művészi ajtót, amit egy ismeretlen művész munkájaként láttam a Fekete Kápolnában." Itt már annak az új esztétikának a szellemében fogalmazza meg kérdését, amelynek később a gyakorlatban, művészetével ad majd igazolást. Michelangelót és Vrubelt még az a Liszickij csodálja, aki festőnek készül. Az ajtó szépségének azonban már az a Liszickij adózik, aki festészetével az új építészet alapjainak lerakásából kér majd részt.
 
Darmstadt a [[szecesszió]] egyik fellegvára volt, a szecesszió pedig építészet- és [[iparművészet]]centrikus esztétikát hirdetett meg. Művésztelep is szerveződött a Mathildenhöhén; a város iparművészeti kiállításainak európai visszhangja volt. Az [[1901]]-es [[darmstadt]]i seregszemléről úgy emlékezik meg már a korabeli magyar sajtó is, mint amely döntő szerepet játszott az új iparművészet diadalában. A Politechnikai Főiskolán tanított [[Joseph Maria Olbrich]], a korszak jelentős építésze, a [[bécs]]i szecesszió egyik vezéralakja, a [[Mathildenhöhe]] több épületének tervezője. De ami ennél sokkal fontosabb: [[Németország]]ban Liszickij megérkezésekor már tevékenyen dolgozik az [[1907]]-ben alapított [[Deutscher Werkbund]], a szecesszióval is elégedetlen, a legkorszerűbben gondolkodó építészek szövetsége. [[Peter Behrens (építész)|Peter Behrens]], [[Hermann Muthesius]], [[Henry van de Velde]], [[Walter Gropius]] új programmal álltak elő. A szecesszió még egyedi művészetet hirdetett az iparban is, tehát a kézművesség fejlesztésében látta a jövőt. A Werkbund tagjai voltak az elsők, akik felismerték: korszerű iparművészet nincs korszerű ipar nélkül. Megszabadultak az [[ornamentika|ornamentikától]], és olyan funkcionális tárgyakat terveztek, amelyek alkalmasak a nagyüzemi gyártásra. Céljuk „a művészet, az ipar és kézművesség összefogásával az ipari munka megnemesítése" volt.
Liszickij [[1911]]-ben [[Párizs]]ban járt, innen hazatérőben látogatta meg [[Henry van de Velde|van de Veldét]]. A személyes találkozás, a mester nézeteivel való megismerkedés tovább vitte azon az úton, amelyre az ajtó szépségének felismerésével ösztönösen rálépett.
 
A főiskolai hallgató Liszickijben a tízes évek elején már érikérett a táblaképfestészetrőltáblakép-festészetről való lemondás gondolata. Amikor [[1912]]-ben és [[1913]]-ban Észak-[[Olaszország]]ba megyment tanulmányútra, a kora [[reneszánsz]] nagyjait: [[Cimabue|Cimabuét]] és [[Paolo Uccello|Uccellót]] fedezifedezte fel magának. Tehát két olyan festőt, akiknek művei még szerves részei voltak az architektúrának. Ekkor erősödikerősödött meg benne az a remény, hogy amit [[Nyugat-Európa|Nyugat-Európában]] tanult, annak köze van, köze lehet [[Kelet-Európa|Kelet-Európához]] is.
 
=== Első világháború ===
Az [[első világháború]] kitörése érlelte meg az elhatározását. A már diplomás Liszickij elhagyta [[Darmstadt]]ot, és [[Svájc]]on, majd a [[Balkán (térség)|Balkán]]on át hazatért [[Moszkva|Moszkvába]]. Az ide evakuált [[riga]]i Politechnikai Főiskolán megújította vizsgáit. [[1916]]-tól építészként dolgozozottdolgozott.
 
Az [[első világháború]] kitörése érlelte meg az elhatározását. A már diplomás Liszickij elhagyta [[Darmstadt]]ot, és [[Svájc]]on, majd a [[Balkán (térség)|Balkán]]on át hazatért [[Moszkva|Moszkvába]]. Az ide evakuált [[riga]]i Politechnikai Főiskolán megújította vizsgáit. [[1916]]-tól építészként dolgozozott.
 
Amikor Liszickij hazatért, [[Oroszország]]ban [[Kazimir Szeverinovics Malevics|Kazimír Malevics]] már kidolgozta [[szuprematizmus|szuprematistának]] nevezett festészete elméletét és gyakorlatát.
 
Rövid kubista és futurista korszak után, [[1914]] körül alkotta első absztrakt képeit, amelyeken egyszerű mértani formák és halvány színek segítségével tisztította meg a terepet egy jövendő kor új építészete számára. Tudta: a készülő új társadalom új embertípust és új életformát kíván, tehát radikálisan át kell formálni a cselekvés terét is. Ábráiban ezért amolyan eszményi modellként vetíti előre a holnapi élet színterét, nem kevésbé látványos ideológiája nevében: „A szuprematizmus új művészete, mely formákat és forma-viszonylatokatformaviszonylatokat teremtett az alakot öltött percepciók alapján, amikor ilyen formákat és formaviszonylatokat a térbe vetít, tulajdonképpen új építészetté válik."
 
[[1917]] és [[1919]] között több könyvet illusztrálillusztrált, ezek a rajzok [[Marc Chagall]], a [[romantika|romantikára]] hajlamos [[szecesszió]] és a [[judaizmus|héber]] mítoszok hatását mutatják. [[Mojżesz Broderson]] ''Prágai legendá''-jához 1917-ben készítette színes [[litográfia|litográfiáit]]; két évvel későbbiek az „[[ukránok|Ukrán]] népmesék" fekete tollrajzai. Keleti kavalkád, kubisztikus részletformák és szecessziós ornamentika fűzi egybe az [[Oroszország|orosz]] valóság archaikus elemeit. Miközben ornamentikát sarjasztott a felületen, már konstruktív szemléletet hirdetett a téralakításban. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy Liszickij életművében a szecessziós örökségből fejlődött ki az építészeti stúdiumok tanulságait kibontó [[konstruktivista művészet|konstruktivizmus]].
 
1919-et írunk. Ekkor ismétben Vityebszkben találjuk,tanított a helybeli művészeti iskolában, ahová Chagall hívta tanítanimeg. Ugyanebben az iskolában taníttanított [[Kazimir Szeverinovics Malevics|Malevics]] is, akinek hatására Liszickij a konstruktivisták táborába állállt.
 
* 1 D : A szinte monokróm felületen építőkockáknak is beillő hasábok és mértani alakzatok – kör, egymást derékszögben metsző egyenesek, téglalapok – láthatók. De a kompozíció dinamikus, mozgást érzünk. Mintha ezek az elemek beúsznának a képbe; vagy egy ismeretlen mikrovilágba pillantanánk a festő képzeletbeli mikroszkópja segítségével. Csakhogy nem kocsonyásan rezgő sejteket látunk, nem a fémek feszes kristályszerkezete tárul fel, hanem a képzőművész szemében megjelenő képzőművészeti valóság elemi részecskéi lesznek láthatóvá.
 
Liszickij a tér és a sík általános vizuális törvényszerűségeit vizsgáljavizsgálta, miközben alakzatokat és tereket konstruálkonstruált. Úgy is mondhatnánk: a proun elemzés, amelynek eredményeit az új építészetnek és iparművészetnek kell hasznosítania. Nem az új építészet diadalmas eszméjének kereskeresett allegorikus formát, mint Malevics, hanem az élet mindennapi követelményeinek tudatában szerkesztiszerkesztette meg kompozícióit. Ha úgy tetszik: a praktikum szintjén fogalmazfogalmazott. Még akkor sem feledkezikfeledkezett meg a használhatóságról, amikor a világforradalom igézetében fejtifejtette ki Malevicsnek a prounok eszmei tartalmát: „Életünkkel új [[vasbeton]]alapot készítünk a Föld minden népének. Hála a prounoknak, erre az alapra egységes [[kommunizmus|kommunista]] városokat építhetünk, amelyekben a földgolyó egész lakossága elfér majd."
 
[[1920]]-ban Moszkvában megjelent Liszickij [[Proun]] című kiáltványa, amely nyílt hadüzenet volt a régimódi festészetnek: A „Proun megváltoztatja a művészet műhelyi formáit, és a táblaképet meghagyja az individualista kézművesnek, aki műtermébe zárkózva, festőállvány mögé bújik, a képben kezdődik, s abban ér véget."
 
Egyre inkább a [[tipográfia]] felé fordulfordult. Plakátokat csinálcsinált.
* '''Vörös ék:''' (1919) 1919-ben tervezitervezte híres plakátját, a „Vörös ékkel zúzd szét a fehéreket”, amelynek kompozíciója szinte szó szerint követi a feliratot. Jobbra a fehérek gyűrűjét látjuk, ebbe a körbe hatol be a háromszög alakú vörös ék. Az elvont alakzatok dinamizmusa ugyanis feszültséget szuggerál, méghozzá kibékíthetetlen – kiegyensúlyozhatatlan – ellentétet.
 
Bár a plakátot általában gyorsan avuló műfajnak tartják, Liszickijnek ez a munkája – általánosabb jelentése révén – az egész életműnek is mottója. Ez a fehérek ellen támadó vörös ék akár a konstruktivizmus jelképe is lehetne. Geometrizáló stílusával, akaratlanul is azt szimbolizálja, hogy a konstruktivizmussal a kommunista művészet tört utat magának.
 
Liszickij az esztétikumot ökonomikus és funkcionális természetűnek tartotta, de nem vetette el teljesen – miként a produktivisták. A húszas évek elején egy sor könyvcímlapot tervezett, számos prount készített. [[Kollázs]]on örökítette meg Tatlint, amint a III. Internacionálé tornyának makettján dolgozik. Nem jövendölte a művészet halálát, valószínűleg nem is hitt az efféle jóslatokban.
 
[[1921]] végén [[Németország]]ba megyment. Ő tervezitervezte az [[1922]]-es berlini nagy [[oroszok|orosz]] képzőművészeti kiállítás katalógusának fedőlapját. Ahogy egy vérbeli konstruktivistához illik: csupa geometriai elemből, a „Russische Kunstausstellung" mértani alakzatként is felfogható betűiből alakította ki a kompozíciót. A [[Németország|német]] fővárosban találjukvolt ekkor [[Ilja Grigorjevics Ehrenburg|Ilja Ehrenburg]]ot és [[Moholy-Nagy László]]t, [[Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij|Majakovszkij]]t és [[Borisz Leonyidovics Paszternak|Paszternák]]ot is.
 
Úgy vélikvélték: az új társadalom és az új művészet nem választható el egymástól. Vagy ahogy Liszickij fogalmazott néhány évvel később „Ideológiai felépítmény" című írásában: „Számunkra egy műalkotás nem magának való érték, nem öncél, nem sajátos szépség", hanem „objektív-tudományos alapra épülő, céltudatos építészeti tevékenység."
 
A forradalmi hullám a húszas évek második felében szép lassan elcsendesedett –, de a művészetre nagy hatást gyakorolt. Szoros kapcsolatot tartott a [[Hollandia|holland]] konstruktivistákkal és a [[Bauhaus]] tanári karával. [[Grafika]]i mappákban adjaadta közre a prounokat („Kestner-Mappe", „Figurinenmappe"), címlapokat terveztervezett, kiáltványt fogalmazfogalmazott. [[1922]]-ben kiadjakiadta a ''Két négyzet története'' című játékos könyvecskéjét, amellyel az volt a célja, hogy a gyerekek is megismerjék a művészet – vagyis az építkezés – konstruktivista alaptörvényeit. Folyóiratával, mondhatni, irányt mutatmutatott az új tipográfiának.
 
[[1923]]-ban Liszickij megbetegszikmegbetegedett. Barátai [[Svájc]]ba küldikküldték gyógyulni. Mint annyi művész, ő is önvizsgálattal tértért vissza az életbe. [[1924]]-ben készítikészítette önarcképét, azt a [[fotómontázs]]t, amely körzővel a kezében ábrázolja.
 
* '''Konstruktőr (önarckép):''' ([[1924]])
 
Svájcban szoros kapcsolatba kerülkerült [[Hans Arp]]pal. Barátságuk legmaradandóbb emléke „Művészeti izmusok" című könyvük, amelynek tipográfiáját Liszickij készítette. A húszas évek második felében a Szovjetunióban és Németországban egyaránt sokat dolgozó Liszickij munkásságát a majakovszkiji „mérnöki formateremtő tevékenység" jellemzi.
 
Liszickij élete utolsó évtizedében számos [[installáció]]t tervezett.