„Erdélyi hadjárat (1916)” változatai közötti eltérés

a
a
A megszállás rövidsége ellenére a harcok sújtotta erdélyi területeken a helyreállítási munkák nehezen indultak be, és még a háború végéig sem fejeződtek be.{{refhely|Károlyfalvi|49. oldal}}{{refhely|Nagy|313-315. oldal}} Részben a lakosság megnyugtatása céljából több díszelgő látogatásra is sor került, 1916–17 folyamán a trónörökös, [[IV. Károly magyar király|Károly főherceg]] és [[II. Vilmos német császár|II. Vilmos]] német császár is Erdélybe érkezett rövid időre, az újjáépítés munkálatait számos állami intézet és segélyszervezet is támogatta különböző összegekkel. Bár az erdélyi románság alapvetően tartózkodóan viselkedett a hadi cselekmények idején, a [[k.u.k.]] hadvezetés – részben a régió védtelenül hagyása miatti felelősségének elhárítása miatt – több megtorló intézkedést is végrehajtott a románokkal szemben. Több száz személy került különböző vádak alapján bíróság elé, többségüket a későbbiekben szabadon engedték ugyan, de kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra (internálták őket). Számos, a román megszállás alatt lakhelyükön maradó magyart is megrágalmaztak és feljelentettek különböző indokokkal, és a „románokkal való kollaborációval” vádolták őket. A vádakat az esetek döntő többségében az ügyekben eljáró joghatóságok ejtették.{{refhely|Nagy|315-316. oldal}} [[Apponyi Albert]] vallás-és közoktatásügyi miniszter 1917 közepétől Erdély keleti területén úgynevezett kultúrzóna kialakítását készítette elő, amely a gyakorlatban a román nemzetiségi iskolák erőszakos bezárását és állami tanintézetekkel való helyettesítését jelentette, de ezen intézkedés gyakorlati megvalósítására a háborús helyzet alakulása miatt nem került sor.{{refhely|ErdTört 1988|1697-98. oldal}}
 
A [[Moldva]] északi határán kiépített állásaikat a román csapatok orosz támogatással 1918-ig sikeresen meg tudták őrizni, de az 1917 őszén lezajlott bolsevik hatalomátvételt követően Románia támasz nélkül maradt, és 1918 tavaszán [[Bukaresti béke (1918)|Bukarestben különbéke]] kötésére kényszerült.{{refhely|ErdTört 1988|1697. oldal}} A különbéke értelmében a Román Királyság lemondott Dobrudzsa egy részéről Bulgária javára, az Osztrák–Magyar Monarchiával közös határa pedig a Kárpátok déli és keleti lábaihoz került. Az országot jelentős gazdasági jóvátételre kötelezték, a [[Ploiești]] környéki olajmezők kitermelésének jogát kilencven évig német cégeknek kellett birtokolniuk, továbbá a háború végéig jelentős gabonaexportot kellett biztosítania a központi hatalmak számára. Ezzel a szerződéssel Románia megszűnt hadviselő félnek lenni egészen a háború végéig, mikor is a [[Compiègne-i fegyverszünet (1918)|compiègne-i fegyverszünet]] megkötését megelőző napon (1918. november 10.) az ország ismét hadba lépett az antant oldalán, és jelentős magyarországi területeket szállt meg az elkövetkező másfél év során. Az 1920. június 4-i [[trianoni békeszerződés]] értelmében ezekből megtarthatta a [[Bánság]] egy részét, a [[Partium]]ot és Erdély egészét, továbbá megszerezte (az 1918-as bukaresti békében tőle elcsatolt) Dél-Dobrudzsát és (a széthullott [[Orosz Birodalom]]hoz tartozó) [[Besszarábia]] területét is.<ref>{{cite web|url=http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_majus_7_romania_es_a_kozponti_hatalmak_alairjak_a_bukaresti_beket/| title = 1918. május 7. – Románia és a központi hatalmak aláírják a bukaresti békét|accessdate= 2019-05-03| language = magyar| publisher = rubicon.hu}}</ref>
 
==Képgaléria==
1 233

szerkesztés