„Otrokocsi Fóris Ferenc” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
 
[[Fájl:Otrokocsi Fóris - Origines Hungaricae - 1693 -Universiteitsbibliotheek VU PGB.JPG|right|thumb|240px|Otrokocsi Fóris Ferenc 1691. november 20-án Franekerbe érkezett, ahol megírta feltűnést keltő Origines Hungaricae című kétkötetes munkáját, amely összehasonlító nyelvészetünkben hosszú ideig kiváló iskolát nyitott meg.]]
'''Otrokocsi Fóris Ferenc''' ([[Rimaszécs]] vagy [[Otrokocs]], [[1648]]. október – [[Nagyszombat (település)|Nagyszombat]], [[1718]]. [[október 1.]]) bölcseleti, teológiai és jogi doktor, akadémiai jogtanár, a [[barokk]] [[Gályarabság|gályarab]]-irodalom képviselője.
 
== Élete ==
Vallásos buzgalmát református szüleitől örökölte. A világi tudományokért, saját bevallása szerint sohasem lelkesült. A [[Szatmárnémeti|szatmári]] városi tanács hívta meg az ottani református kollégiumba Veszprémi István mellé második oktatónak. Külföldi egyetemre vágyott, ezért [[Gömör vármegye]] segítségéért folyamodott. Vágya egy éven belül teljesült és [[Utrechti Egyetem|Utrecht]]be ment akadémiai tanulmányokra. Burmann, Essenius, [[Gisbertus Voetius]] és a nagyhírű hebraista [[Johann Leusden]] voltak tanárai; az utóbbi különösen szerette őt, mivel nagy hajlamot tanúsított a keleti nyelvek iránt. [[1672]]. február 21-én nyilvánosan disputált az akadémián.
 
[[1673]]-ban visszatért hazájába és Rimaszombatban választották meg lelkésznek. Az [[ellenreformáció]] [[1674]]-ben kezdte meg az idézéseket és Szelepcsényi György március 5-ére hívta meg [[Pozsony]]ba a királyi tábla elé a protestáns lelkészeket és tanítókat. Mint maga mondja, Pozsonyban csak szabad fogságban voltak és igen emberségesen bántak velük. A prímás és [[Kollonich Lipót|Kolonich püspök]], vagy ezek megbízottai naponként meglátogatták őket és folyton lelkükre beszéltek, hogy térjenek meg és ne tanítsák többé a katolikusokra szórt rágalmakat. A hajthatatlan OtokocsiOtrokocsi és sok társa annyira sérelmesnek találták az eléjük adott föltételeket, hogy egyiket sem akarták elfogadni. Azért kimondták rájuk a végzetes ítéletet, amely őket börtönbe, majd a nápolyi gályákra vitte; június 6-án vitték őket Lipótvárra. Itt Kellius [[Jézus Társasága|jezsuita atya]] látogatta meg őket az áttérítés céljából. Rabságuk idejét mindenféle szolgai munkával kellett tölteniök: sáncokat ástak, köveket, homokot hordtak, gabonát rostáltak. Végül [[1675]]. március 18-án elindultak a hosszú útra, Morvaországon, Ausztrián, Stájerországon át az Adriai tengerre. [[Trieszt]]nél levették szakállukat és katonaruhát adtak rájuk. Így kényszerültek tovább vándorolni a nápolyi gályákra. Tíz hónapi sínylődés után [[1676]]. február 11-én [[Michiel de Ruyter|Ruyter tengernagy]] kiszabadította őket és holland hajókon mentek [[Velence (Olaszország)|Velencébe]], onnan [[Zürich]]be. Itt jólelkű reformátusok házaiban mint vendégek tartózkodtak; Otrokocsi Rudolf Balberus házában lakott. Különösen Lavater János tanár érdeklődött sorsuk iránt és kérte őket, írják meg az ő számára szenvedésük történetét, amit meg is cselekedtek. Otrokocsi is engedett a felszólításnak és röviden leírta száműzetését és kiállott sanyarúságait; azonban mindezt részletesebben is megírta ''Furor bestiae'' című munkájában. Zürichből társaival Utrechtbe ment, hogy régi ismerőseit fölkeresse, akik őt örömmel látták és segítették is további tudományos pályáján.
 
Mindenekelőtt, még [[1676]]-ban, hét társával átkelt a tengeren, [[Anglia|Angliába]] ment, ahol a király megengedte, hogy segélyt gyűjthessenek. [[Oxford]]ban időzött, de már [[1678]]-ban ismét Utrechtben volt és Czvittinger szerint itt a felsőbb tudományokat tanította; emellett egyházi tudományokkal és tudományos könyvek írásával foglalkozott. [[1677]]-ben csak mint «pro Christi nomine exul» szerepel. [[1679]]-ben már otthon volt rimaszécsi lelkészi lakában és azon év júliusában és 1680-ban ugyanott prédikált.
 
{{DEFAULTSORT:Otrokoc~siforis Ferenc}}
 
[[Kategória:Magyar református lelkészek]]
[[Kategória:Magyar teológusok]]