[[Franciaország]]ban [[Pierre Bayle]] a [[17. század]] végén a [[descartes]]-i kételkedést kiterjesztette a vallási [[Dogma (fogalom)|dogmákra]], bírálta a kinyilatkoztatásról szóló tanítást, követelte a vallási türelmetlenségettürelmet, és az egyéni [[lelkiismeret]]et tette meg tévedhetetlen mértéknek. A francia deizmus igazi képviselője [[Voltaire]] lett, aki egészen átvette a [[sztoicizmus|sztoikusok]] természet-fogalmát. A természet őnála mechanikai törvényszerűség, amely követeli a [[racionalizmus]]t. A természetes vallás lényege az ésszel fölismerhető erkölcsi szabályok foglalata. Az ilyen vallást meg kell szabadítani minden [[teológia]]i kötöttségtől, és csak úgy kell fölfogni, mint tiszta erkölcsiséget.<ref>Végh László: Természettudomány és vallás. Kálvin Kiadó. Budapest, 2002.</ref> Istent úgy kell elgondolni, mint aki tétlen és a világ iránt érzéketlen ''(Deus otiosus)''. A [[filozófia]]i deizmus ezt át is vette Voltaire-től. Követői: [[Denis Diderot]], [[Paul Henri Thiry d’Holbach|Holbach]], [[Julien Offray de La Mettrie|Lamettrie]], [[Jean-Jacques Rousseau|Rousseau]] és a [[pozitivizmus|pozitivista]] [[Auguste Comte]]. Valamennyien megegyeznek a természetfölöttiség elutasításában.
