„Kósáné Kovács Magda” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
→‎Élete: A "jelenleg nyugdíjas"-t kihúztam.
37. sor:
 
==Élete==
Apja dr. [[Kovács Ferenc (ideggyógyász)|Kovács Ferenc]] ideggyógyász főorvos, édesanyja Kelemen Teréz, pedagógus. 1958-ban érettségizett a [[ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola|ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában]], majd a [[Debreceni Egyetem|Kossuth Lajos Tudományegyetem]]re vették fel. Itt két évet végzett, majd 1961-ben - Kósa Leventével kötött házassága után - visszatért Budapestre az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]]re, ahol 1964-ben a [[ELTE Bölcsészettudományi Kar|Bölcsészettudományi Karon]] szerzett magyar-francia szakos diplomát. Első munkahelye, a [[Leövey Klára Gimnázium]] volt 1964–1972 között, emellett az MTA Irodalomtudományi Intézetében tudományos munkatársként dolgozott, egy kutatócsoportban, ahol sajtó- és cenzúratörténettel foglalkozott. 1969-ben szerzett egyetemi doktori címet ''Irinyi József élete és munkássága'' című értekezésével. 1972-től igazgatóhelyettes volt a Budapesti Dolgozók Gimnáziumában. 1974-től a [[Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem]] IX. kerületi tagozatát vezette.<ref name="parlament">{{CitWeb |url=http://www.parlament.hu/kepviselo/elet/k338.htm |szerző= |cím=Kósáné Dr. Kovács Magda |dátum=1966-11-19 |oldal= |elér=2018-10-31 |weblap=Az [[Országgyűlés]] honlapja}}</ref> 1977-től szakszervezeti, majd a rendszerváltást követően politikai pályára lépett. A [[2009-es európai parlamenti választás Magyarországon|2009-es európai parlamenti választáson]] már nem indult,<ref>{{CitPer|szerző=Ónody-Molnár Dóra |cím=Mi ez, ha nem mindhalálig politika? |alcím= |periodika=[[Népszabadság]] |év=2009 |hónap=6 |nap=4 |oldal=6 |évfolyam=67 |szám=129}}</ref> visszavonult, jelenleg nyugdíjas.
 
==Politikai pályafutása==