„Nabú-naid” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
37. sor:
== A Szín-reform ==
 
Nabú-naid propagandája közvetlen elődjéről, [[Lábási-Marduk]]ról igen sötéten nyilatkozott, amivel talán annak valamiféle szellemi visszamaradottságára utalhatott. Nem csodálkozhatunk azonban azon, hogy elődjét rossz fényben próbálja feltüntetni, hiszen az ifjú Lábási-Marduk meggyilkolásában részt vevő udvari emberek között ott volt maga Nabú-naid is.<ref>S.J. Schultz: Üzen az Ószövetség. Bp. 1998.</ref> Uralkodásának első éveit nyugati hadjáratokkal töltötte. Harráni feliratából kiderül, hogy [[Szín (isten)|Szín holdisten]] felszólítására kezdett az istenség templomának (Éhulhul) újjáépítésébe. A feliratok elég enigmatikusan fogalmaznak, de feltételezhető, hogy a papság elégedetlenséget, lázongást szított, ami – talán járvány okozta – népességcsökkenéshez vezetett. A felkelés oka valószínűleg a templomok felett megerősített királyi felügyelet, illetve esetleg a [[babilon]]i központú [[Marduk]]-kultusz háttérbe szorítása állt Szín [[hold]]isten tiszteletének javára. A király uralkodása végén valóban restauráltatta a [[harrán]]i és [[ur]]i [[Szín (isten)|Szín-szentélyt]], En-nigaldi-Nanna nevű lányát pedig ez utóbbi papnőjévé tette ősi, [[Akkád Birodalom|akkád]] korba visszanyúló hagyományt felelevenítve. Mindazonáltal a többi szentély nem szenvedett jelentősebb kárt, a király azok számára is rendszeres adományokkal szolgált. (Sőt, a templomfelújítások közben jelentős régészeti felfedezéseket tett, amelyek eredményeit Babilonban ki is állíttatta.) Nabú-naid valószínűleg nem törekedett a Szín-kultusz kizárólagossá tételére.
 
== Az ismeretlen évek és a bukás ==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Nabú-naid