„Duke Ellington” változatai közötti eltérés

Az 50-es évekkel beköszöntött a szólóénekesek és a [[rock & roll]] kora, s egyúttal leáldozott a [[big band]]eknek. A zenészek folyamatos cserélődése rányomta bélyegét a zenekar hangzására, stílusára, és a hangszerelésre is, mert inkább a stabilabb, fafúvós szekcióra épített Ellington és Strayhorn. Továbbra is készítettek hosszabb kompozíciókat, de már nem csak a Carnegie Hallnak dedikálva, emellett írtak szimfonikus művet (''Night Creature'', [[1955]]), televíziós produkciót (''A Drum is a Woman'', [[1956]]) és filmzenét (''Anatomy of a Murder'', [[1959]]). Folyamatosan turnéztak Amerikában, és az évtizedben háromszor is megjárták Európát. A kissé megkopott népszerűségüket az [[1956]]-os [[Newport Jazz Festival]]on adott fantasztikus koncerttel sikerült visszaállítani, amelyből egy [[Time magazin|Time]] címlapsztori is kerekedett. Legendássá vált [[Paul Gonsalves]] szólója a ''Diminuendo And Crescendo In Blue'' című számban, aminekamelynek hatására a tömeg őrjöngeni kezdett.