„Duke Ellington” változatai közötti eltérés

→‎Diadalmenet: Központozási hibák jav.
(→‎Pangás és másodvirágzás: Központozási hibák jav.)
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés Haladó mobilszerkesztés
(→‎Diadalmenet: Központozási hibák jav.)
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés Haladó mobilszerkesztés
 
A 60-as években Ellington változatlanul komponált, előadott, felvételeket készített, ekkorra azonban már számos korábbi slágere a kulturális kánon részévé vált, és a jogdíjakkal jelentősebb bevételre tett szert. Különféle elismerésekkel, kitüntetésekkel ünnepelték otthon, s immár külföldön is, megfordult [[Európa|Európában]], a [[Közel-Kelet]]en, [[India|Indiában]], [[Japán]]ban, [[Latin-Amerika|Latin-Amerikában]] és a [[Szovjetunió]]ban. Ezek az utazások újabb szerzeményeket inspiráltak, így például a ''Far East Suite''-ot ([[1964]]) vagy az ''Afro-Eurasian Eclipse''-t ([[1970]]). Fájdalmasan érintette Strayhorn, majd Hodges halála, az előbbi emlékezetének szentelte az ''And his mother called him Bill'' albumot ([[1967]]). Utolsó éveiben a liturgikus zene felé fordult, több vallásos számmal tárta a nyilvánosság elé a hitét, amely addig teljes mértékben a magánügyének számított. [[1974]]. [[május 24.|május 24]]-én hunyt el tüdőrákban.
 
Személyiségének hihetetlen vonzereje lehetett, ha 47 évig ilyen sikeresen egybetartotta a zenekart, és akadtak olyanok, mint a hűséges [[Harry Carney]], aki mind a 47-et lehúzta a „főnökkel”. A zenekarban megforduló zenészek száma több, mint százra tehető, és velük Duke mindig szót tudott érteni, egyéniségükre szabott szólókkal kedveskedett nekik, apjuk helyett is apjuk volt. Vér szerinti fia, [[Mercer Ellington]], maga is elismert zeneszerző volt, bár folyamatosan küzdött apja árnyékával.
 
== Emlékezete ==