„Lukács (esztergomi érsek)” változatai közötti eltérés

a
A konkordátummal megpecsételt példás magyar-szentszéki kapcsolatokat Géza király halála beárnyékolta. Halála után mindkét öccse, [[II. László magyar király|László]] és [[IV. István magyar király|István]] magának vindikálta a trónt, s ráadásul ezt mindketten [[Bizánci Birodalom|bizánci]] támogatással tették. A sziklaszilárd Lukács, egyrészt a görög hatástól félve, másrészt a [[primogenitúra]] elvét vallva mindkét trónkövetelőtől megtagadta a koronázást, és Géza fiának, [[III. István magyar király|III. István]]nak ([[1162]]–[[1172]]) a trónigényét támogatta. Az ellenkirályokkal szembeni radikális föllépésért és kiközösítésükért Lukács börtönnel fizetett, ahonnan csak pápai közbenjárásra szabadulhatott ki.
 
A trónbitorló IV. István [[I. Manuél bizánci császár|I. Mánuel bizánci császár]]hoz (†[[1180]]) fordult segítségért. A görög uralkodó azonban felismerte IV. István ellehetetlenült helyzetét, és az immár törvényesen uralkodó III. István király követeivel [[Belgrád]]ban egyezséget kötött. A szerződés értelmében [[III. Béla magyar király|Béla herceg]] – a király öccse – Alexiosz néven a [[konstantinápoly]]i udvarba került, mint [[deszpotész]] (leendő trónörökös), egyúttal elnyerte a császár lányának kezét, és [[Dalmácia]] és [[Horvátország]] vezetését is megkapta.
 
III. István – bár nagy formátumú uralkodó volt – országlása idején megromlott hazánk és a pápaság kapcsolata. Ennek több összetevője is volt: a Bizánctól való félelem miatt a király Barbarossa felé kezdett közeledni, harci kiadásainak fedezéséhez az egyházi pénzekre is rátette a kezét (amiért Lukács többször meg is rótta), valamint III. Sándor nehezményezte, hogy magyar földön sok a nős püspök. A megromlott viszony az [[1169]]. évi [[esztergomi zsinat]]on állt helyre. A [[zsinat]]on III. István hitet tett Sándor pápa legitimitása mellett, valamint megígérte, hogy soha többé nem nyúl egyházi pénzekhez, és püspököket sem nevez ki.