„Léo Taxil” változatai közötti eltérés

a
→‎Élete: Diana Vaughan link felesleges
a (→‎Élete: Diana Vaughan link felesleges)
Jezsuita neveltetést kapott, de hamar megundorodott az egyháztól, és nemsokára éles hangvételű katolicizmus-ellenes írásaival vált ismertté. Több pénzbüntetés után 1879-ben bíróság elé állították ''A Bas la Calotte!'' című írásáért, melyben a vád szerint egy, az állam által elismert egyházat gyalázott. 8 évre ítélték, ezért Svájcba menekült, de rövidesen amnesztiát kapott. Ekkor visszatért Franciaországba, és Párizsban egyházellenes könyvtárat nyitott. 1881-ben belépett az egyik francia [[szabadkőművesség|szabadkőműves]] páholyba, de néhány hónappal később becstelen viselkedés miatt kizárták.
 
1884-ben, [[XIII. Leó pápa]] ''[[Humanum genus]]'' nevű, a szabadkőműveseket támadó [[enciklika|enciklikájának]] megjelenése után azt állította, megbánta korábbi viselkedését, nyilvános bűnbocsánatot tartott, és színleg visszatért a katolikus egyházba. Ezután kampányba kezdett a szabadkőművesek ellen, a páholyaikat sátánimádattal vádolva, és azt állítva, hogy bizonyos [[Diana Vaughan]] írta meg neki vallomását egy [[sátánizmus|sátánista]] szektáról. Könyvei annak ellenére rendkívül sikeresek lettek a katolikusok körében, hogy ez a „Diana Vaughan” a nyilvánosság előtt sosem mutatkozott. [[1892]]-től Taxil egy szabadkőműveseket támadó újságot is kiadott, ''La France chrétienne anti-maçonnique'' címmel. 1887-ben audiencián járt XIII. Leó pápánál, aki rendre utasította Charleston püspökét, amiért az koholmánynak titulálta a szabadkőműves-ellenes vallomásokat, és a szentatya áldását adta egy 1896-os trenti szabadkőművesek elleni kongresszushoz is.
 
Ekkorra azonban már túl sok kétség gyűlt fel az egyházon kívül és belül is Vaughan vallomásainak igaz voltát illetően, sőt már a létezését is kezdték megkérdőjelezni. Taxil végül megígérte, hogy magával hozza egy általa, [[1897]]. [[április 19.|április 19-én]] tartott előadásra. A hallgatóságot (akik közt rengeteg pap is volt) azonban ezen az előadáson kellemetlen meglepetés érte: Taxil bejelentette, hogy Diana csupán egy, az ő alkalmazásában álló titkárnő volt, aki megengedte neki, hogy a nevét az átveréseihez kölcsönözze. Emellett bejelentett másfajta átveréseket is, például hogy rávette a marseille-i kikötő parancsnokát, hogy nem létező cápákat irtson ki a kikötőből, és turistákat, archeológusokat vonzott a [[Genfi-tó]] nem létező vízalatti városához.