„Az Amerikai Egyesült Államok világörökségi helyszínei” változatai közötti eltérés

táblázat átalakítás + szöveg hozzáadás
(táblázat átalakítás)
(táblázat átalakítás + szöveg hozzáadás)
|-
| Cahokia földhalmai Illinois állam délnyugati részén St. Louistól 13 kilométerre helyezkednek el. A földhalmok egy olyan őslakos kultúrához tartoztak, amely az idők során teljesen feledésbe merült. Itt terült el a [[Mexikó]]tól északra eddig ismert legnagyobb [[Kolumbusz Kristóf|Kolumbusz]] előtti település. Fénykorában, Kr. u. 850 és 1150 között a városban több mint 100 lapos tetejű piramis és földhalom állt, melyek közül mintegy 20 ma is látható. Egykor a halmokon hatalmas faszerkezetű épületek - talán az előkelők lakhelyei - álltak, de a lakosok többsége a halmok és terek körül húzódó kisebb faépületekben élt. A lakosság száma vélhetően meghaladta a 10 000-et, de a környező falvakkal együtt elérhette a 40 000 főt is. A város vonzáskörzetéhez több peremkerület és számos közeli falu is tartozott. A települést fallal vették körül, ez egy nagyobb területet védett a támadásoktól, ezen kívül a város központját még egy külön palánksorral is megerősítették. A lelőhely jellegzetes építményei a mesterséges földhalmok (mound), ezek temetkezési, szertartási helyek vagy lakóházak alapjai voltak. Közülük legnagyobb a Monk's Mound ennek területe 5 [[hektár]], magassága pedig eléri a 30 métert és feltételezhetően szertartási helynek használták. Az itt lakók hétköznapi életéről keveset tudunk, annyi biztosra vehető, hogy egy magasan fejlett és hierarchikusan tagolódó, [[mezőgazdaság]]gal foglalkozó társadalom volt. A [[régészet]]i területen feltárt kör alakú mélyedésekbe valószínűleg faoszlopokat állítottak, ezek egyfajta naptárként funkcionálhattak.
|-}
{| {{széptáblázat}}
|-
|rowspan="5"| [[FileKép:Sugarlands-bh1.jpg |150px250px]]
| ''' [[Great Smoky-hegység Nemzeti Park]] '''
|-
| 1983
|-
| Természeti (VII)(VIII)(IX)(X)
|-
| Védett terület: 209 000 ha, hivatkozás: [http://whc.unesco.org/en/list/259 259]
|-
| Great Smoky-hegység Nemzeti Parkot [[Franklin D. Roosevelt]] 1940 szeptemberében alapította meg. A több mint 200.000 hektáros park Tennessee és Észak-Karolina határain fekszik. Sok veszélyeztetett állatfaj él itt, többek között a világ legváltozatosabb [[Szalamandrafélék|szalamandrái]]. Több mint 200 madárfaj, 66 emlősfaj, 50 halfaj, 39 hüllőfaj, 43 kétéltűfaj található a park területén. Ez az USA keleti részének legfontosabb természeti területe, nevét a füsthöz hasonló ködről kapta, ami gyakran belepi a környéket. A magas nedvességtartalom kedvező a növényvilág számára. A térségre a [[Mérsékelt öv|mérsékelt égöv]]i lombhullató erdők amelyekben viszonylagos érintetlenségük miatt tanulmányozható milyen lehetett az emberi beavatkozások előtti erdőterület. A parkban 16, 1800 méternél magasabb hegycsúcs található, ezek kívül hegyi patakok, folyók, vízesések tagolják a tájat. A régészeti ásatások során [[Kolumbusz Kristóf|Kolombusz]] előtti indián kultúrák maradványait tárták fel, és itt találhatók meg az [[Észak-Amerika|észak-amerikai]] szervezett kertművelés eddig ismert legkorábbi bizonyítékai.
|}
 
! class="unsortable"| {{nowrap|Forr.}}
|-
| [[Great Smoky-hegység Nemzeti Park]]
| [[File:Sugarlands-bh1.jpg|150px]]
| [[Swain megye (Észak-Karolina)|Swain megye]], [[Haywood megye (Észak-Karolina)|Haywood megye]] [[Sevier megye (Tennessee)|Sevier megye]], [[Blount megye (Tennessee)|Blount megye]], és [[Cocke megye (Tennessee)|Cocke megye]]
| [[Tennessee]], [[Észak-Karolina]]
| {{sort|00|N/A}}
| 259; 1983; vii, viii, ix, x
| Great Smoky Mountains Nemzeti Parkot [[Franklin Delano Roosevelt]] 1940 szeptemberében alapította meg. A több mint 500.000 hektáros park Tennessee és Észak-Karolina határain fekszik. Sok veszélyeztetett állatfaj él itt, többek között a világ legváltozatosabb [[Szalamandrafélék|szalamandrái]]. Több mint 200 madárfaj, 66 emlősfaj, 50 halfaj, 39 hüllőfaj, 43 kétéltűfaj él a park területén.
| <ref>{{cite web |url=http://whc.unesco.org/en/list/259 |title=Great Smoky Mountains National Park |accessdate=November 25, 2012 |publisher=UNESCO}}</ref>
|-
| La Fortaleza és [[San Juan]] óvárosa
| [[File:San Felipe del Morro view across bay.jpg|150px]]
== Források ==
{{hivatkozások}}
*[http://whc.unesco.org/en/statesparties/us Az Amerikai Egyesült Államok az UNESCO Világörökség oldalán] {{en}}
*[http://whc.unesco.org/en/tentativelists/state=us Az Amerikai Egyesült Államok javaslati listája az UNESCO honlapján] {{en}}
*{{cite book|first= |last |title=Világörökségek enciklopédiája |publisher=Kossuth Kiadó |year=2011 |id= ISBN 963-09-6595-8 |}}
*{{cite book|first= |last=UNESCO |title=Világörökség |publisher=Partvonal Kiadó |year=2010 |id= ISBN 963-991-049-2 |}}
{{Az USA világörökségi helyszínei}}
{{Világörökségi helyszínek országok szerint}}