„Szerkesztő:Hollófernyiges/próbalap2” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Philopoimén i. e. 253 körül született az arkadiai Megalopoliszban. Apja Kraugisz volt (Plutarkhosz szerint "minden tekintetben nevezetes ember"), aki azonban korán meghalt és Philopoimén nevelését befogadott barátja, a Mantineiából száműzött Kleandrosz folytatta. Mikor eléggé idős lett, nevelését két filozófus fejezte be, Ekdémosz és Megalophanész, akik inkább politikai és államügyekkel foglalkoztak. Korábban részt vettek Megalopolisz és Sziküón zsarnokainak elűzésében, valamint Kürénében a helybeliek kérésére helyreállították a törvények uralmát.
 
Külsejét illetően nem volt szép vagy tiszteletet parancsoló, egy történet szerint már híres hadvezérként kopott katonaköpenyében szolgának nézték és elküldték tűzifát hasogatni. Jelleme Plutarkhosz szerint becsvágyó volt és hajlamos volt a viszálykodásra és indulatosságra. Gyerekkorától kezdve katonának készült, hamar megtanulta a fegyverforgatást és a lovaglást.
2. Külseje nem volt olyan rút, mint némelyek gondolják, különben Delphoiban fennmaradt szobra még ma is látható. Ami pedig megarai vendéglátó háziasszonyának tévedését illeti, azt, mint mondják, közönyössége és egyszerű öltözete is okozhatta. Az asszony ugyanis, amikor megtudta, hogy az akhaiaiak vezére lesz a vendégük, nagy zavarban látott neki a vacsorakészítésnek, s hozzá még férje sem volt odahaza. Így történt azután, hogy amikor Philopoimén megérkezett ócska katonaköpenyében, az asszony valami előreküldött szolgának gondolta, és szólt neki, hogy legyen segítségére a házi munkában. Philopoimén tüstént letette köpenyét, és tűzifát hasogatott. Mikor a házigazda megérkezett és ezt meglátta, így szólt: "Mi dolog ez, Philopoimén?" "Mi más - felelte Philopoimén parasztos dór nyelvjárásban -, bűnhődöm a rossz külsőmért." Testi alkatára egy alkalommal Titus Flamininus ezt a megjegyzést tette: "Ó, Philopoimén, milyen szép kezed és lábad van, de gyomrod az nincs." Philopoiménnak ugyanis nagyon karcsú dereka volt. Ez a gúnyos megjegyzés valószínűleg hadseregére vonatkozott, mert bár kiváló hoplitészei és lovasai voltak, de pénze annál kevesebb. Ezek a történetek járták róla a filozófiai iskolákban.
 
Felserdülve honfitársaival együtt gyakran részt vett a spártai területek elleni zsákmányszerző portyákon, de amikor nem volt hadiállapot, vadászattal vagy földműveléssel edzette a testét. Földbirtoka volt, de napszámosaihoz hasonlóan szalmazsákon aludt, hogy hozzászokjon a katonaélet lemondásaihoz. A hadi vállalkozásokon szerzett pénzt lovakra, fegyverekre és a hadifoglyok váltságdíjának kifizetésére fordította. Gyakran olvasta a filozófusok műveit, de csak azokat, amelyeket az erényesnek és hasznosnak tartott; úgy vélte az olvasmányoknak tettekre kell buzdítaniuk. A háborút tartotta a legváltozatosabb térnek az erény gyakorlására és lenézte, tétlennek tartotta azokat aki a hadi tevékenységeket nem gyakorolta.
3. Becsvágyó jelleme nem volt teljesen mentes sem a viszálykodásra való hajlamtól, sem az indulatosságtól, és bár főként Epameinóndaszt választotta mintaképéül, s gyakorlatiasságát, bölcsességét és az anyagi dolgokban mutatott önzetlenségét buzgón utánozta is, de éppen perlekedésre való hajlama és indulatossága miatt arra már nem volt képes, hogy az ő szelídségét, komolyságát és emberiességét is elsajátítsa a politikai vitákban, mert inkább hadi, mint polgári erényekre termett. Már gyermekkorától kezdve vonzódott a katonai élethez, és készséggel sajátított el minden tudást, aminek ilyen szempontból hasznát vehette, így a fegyverforgatást és a lovaglást. Mivel úgy látszott, hogy különös tehetsége van a birkózáshoz, barátai és nevelői közül többen arra biztatták, hogy képezze magát atlétává. Philopoimén megkérdezte tőlük, hogy a katonai életre nem hat-e károsan az atlétikai kiképzés. Ezek azt mondták neki, és ez is volt az igazság, hogy az atléták fizikuma és életrendje teljesen más, mint a katonáké, mások az életszabályaik, és másként képezik ki őket; az atléta sok alvással, bőséges étkezéssel, rendszeres testmozgással és pihenéssel erősíti és tartja fenn kívánatos testi állapotát, amelyben a szokott életmódtól való eltérés vagy változás csak rosszabbodást idéz elő; ezzel ellentétben a katonának hozzá kell szoknia minden egyenlőtlenséghez és szabálytalansághoz, főként pedig a nélkülözést és álmatlanságot kell könnyen elviselnie. Mikor Philopoimén ezt meghallotta, nemcsak saját maga kerülte el és tartotta nevetségesnek az atlétikát, hanem később hadvezérként is megvetően, lekicsinylően kezelte, és amennyire rajta múlott, tiltotta az atlétikai gyakorlatokat, mert a harcra alkalmatlanná teszik még a legalkalmasabb szervezetet is.
 
I. e. 223-ban, amikor Philopoimén harminc éves volt, Kleomenész spártai király váratlan éjszakai támadással elfoglalta Megalopoliszt. Philopoimén a védekezők segítségére sietett, vakmerően küzdött, de a spártaiak erősebbek voltak és kiszorították őket a városból; eközben elvesztette lovát és megsebesült. A megalopolisziak Messzénébe menekültek, ahol utolérte őket Kleomenész küldötte és visszahívta őket a városba. Philopoimén lebeszélte polgártársait a visszatérésről, mondván, hogy a spártaiaknak csak alattvalókra van szükségük, az üres várossal nem tudnak mit kezdeni. Kleomenész ezt követően kirabolta és feldúlta Megalopoliszt, majd zsákmányával hazavonult.
4. Nevelőinek és tanítóinak keze alól kikerülvén, polgártársaival együtt részt vett azokon a spártai terület ellen irányuló betöréseken, amelyeknek célja rablás és zsákmányszerzés volt, és amelyeken hozzászoktatta magát, hogy elsőnek vonuljon ki és utolsónak térjen haza. Nyugalmas időkben vagy vadászattal, vagy földműveléssel edzette testét, hogy így mozgékonnyá és erőssé tegye. Volt egy szép birtoka a várostól húszsztadionnyira. Ide járt ki mindennap reggeli vagy ebéd után, és éjszaka egyszerű szalmazsákra heveredve aludt, mint bármely napszámosa. Hajnalban kelt fel, együtt dolgozott vincelléreivel és marhapásztoraival, utána visszament a városba, hogy barátaival és a városi tisztviselőkkel együtt intézze a közügyeket.
 
A következő évben III. Antigonosz makedón király akháj, boiótiai, thesszáliai és akarnaniai szövetségeseivel Spárta ellen vonult és elfoglalta túlük Argoszt és Mantineiát. Kleomenész azonban Szellasziánál elfoglalta a Lakóniába vezető hegyszorosokat. Philopoimén a makedónok szövetségeseként a lovassághoz volt beosztva, az illírek mellett. Az illírek nem várva a parancsra, rávetették magukat a spártaiakra és elszakadtak a lovasságtól. Eukleidasz, Kleomenész fivére ezt látva hátbatámadta az illíreket mozgákony könnyűgyalogosaival és szétzilálta őket. Philopoimén kérte a lovasparancsnokot, hogy támadják meg a spártai könnyűfegyverzetűeket, de mivel nem kaptak parancsot a királytól, azok elutasították. Így aztán maga gyűjtötte össze polgártársait, és támadásra vezette őket, megfutamítva a spártaiakat. Eközben egy dárdával eltalálták, a fegyver mindkét combját átütötte. A társai nem mertek hozzányúlni a sebéhez, ezért maga törte el a dárdanyelet és kihúzatta a lábából, majd karddal rontott az ellenségre. A győztes csata után Antigonosz azt mondta róla, hogy "az a fiatalember nagy vezérre valló haditettet hajtott végre." A király vezérséget és magas fizetést ajánlott fel neki, de elhárította a megtiszteltetést, mert tartott tőle, hogy nem tűri majd ha parancsolnak neki.
A hadi vállalkozásokon szerzett pénzt lovakra, fegyverekre és a hadifoglyok váltságdíjának kifizetésére fordította, de vagyonát a legtisztességesebb módon, földműveléssel igyekezett gyarapítani. Ezt nem tartotta mellékes időtöltésnek, mert illendőnek vélte, hogy aki őrizkedik más vagyonától, az maga szerezzen magának vagyont. Szívesen hallgatta és olvasta a filozófusokat, de nem mindegyiket, hanem csak azokat, amelyeket az erény szempontjából hasznosnak tartott. Homérosz költeményeiből is csak azokat a részeket olvasta, melyekről úgy vélte, hogy felkeltik a bátorságot, és fejlesztik az ember képzelőtehetségét. Más olvasmányai közül különösképpen kedvelte Euangelosz Taktika című könyvét és az Alexandroszról írt történelmi műveket, de mindig azt tartotta szem előtt, hogy az olvasmányok tettekre buzdítsanak, és az olvasás célja ne a léha időtöltés vagy céltalan szórakozás legyen. Ezért nem törődött a hadviselés elveit magyarázó térképekkel és rajzokkal, hanem a hadműveleti terepen gyakorolta magát, és szerzett tapasztalatokat a terep egyenetlenségéről, a fennsíkok végén a mély szakadékokról, a folyammedrek, a zegzugos völgyek és hegyszorosok szabálytalanságairól, és az arcvonal összeszűkítéséről vagy szétvonásáról. Ezeket vette vizsgálat alá, amikor a vidéket járta, és megvitatta a terepet barátaival. Általában a kelleténél is több figyelmet fordított a hadászat kérdéseinek tanulmányozására, kedvelte a háborút, mint a legváltozatosabb teret az erény gyakorlására, lenézett és tétlennek tartott mindenkit, aki ezeket a dolgokat nem gyakorolta.
 
7. Philopoimén ezzel természetszerűleg nagy hírnévre tett szert, és Antigonosz mindenképpen azt szerette volna, hogy alatta szolgáljon; vezérséget és magas fizetést ajánlott fel neki, de ő elhárította magától a megtiszteltetést, főként mert ismerte saját természetét, hogy szörnyen nehezen viselné el, ha parancsolnak neki. Minthogy pedig nem akarta idejét tétlenül tölteni, Krétába hajózott, hogy ott gyakorolja magát a hadviselésben, és tapasztalatokat szerezzen. Krétában huzamosabb ideig edzette magát nemcsak harcias szellemű és a hadviselés minden nemében járatos, hanem ezenfelül életmódjukban is józan és mértékletes férfiak társaságában, és olyan hírnév előzte meg Akhaiába való visszatérését, hogy azonnal a lovasság főparancsnokává tették. Amikor azonban átvette a parancsnokságot, úgy találta, hogy a lovasság lovai szedett-vedett állatok, melyeket az emberek hadjáratok idején véletlenül szereztek maguknak, maguk a lovasok pedig hadjáratokon gyakran kivonták magukat a szolgálat alól, és másokat küldtek maguk helyett. A harci tapasztalat és a bátorság megdöbbentő hiánya jellemezte mindnyájukat; parancsnokaik ezeket a hibákat elnézték, mert Akhaiában a lovagok kezében van a legnagyobb hatalom, tőlük függ minden kitüntetés és büntetés. Philopoimén azonban nem engedett és nem hajolt meg, hanem sorra járta a városokat, és felkeltette egyenként minden ifjúban a becsvágyat, megbüntette azokat, akiknél kényszert kellett alkalmazni, katonai gyakorlatokat tartott, felvonulásokat és harci játékokat rendezett, amelyekre lehetőleg minél több néző sereglett össze, és rövid idő alatt bámulatos lendületet és lelkesedést oltott beléjük. Ami pedig legfontosabb a hadászatban, begyakoroltatta velük az egyénenkénti fordulatokat és kitérő mozdulatokat, valamint a csapatban együttesen végzett menetelést és harcmozdulatokat, s ahhoz is hozzászoktatta őket, hogy az egész csapat minden gyakorlata olyannak tűnjék fel, mintha egyetlen személy ösztönösen végrehajtott mozgása volna.
5. Már harmincesztendős volt, amikor Kleomenész, spártai király váratlan éjszakai támadást intézett Megalopolisz ellen, az őröket lefegyverezte, betört a városba, és birtokba vette az agorát. Philopoimén segítségül sietett, de nem volt elég erős az ellenség kiűzéséhez, bár bátran, sőt vakmerően küzdött; így a polgárokat valósággal kilopta a városból, megtámadta üldözőiket, magára vonta Kleomenész figyelmét, s nagy nehezen utolsóként hagyta el a várost, miután elveszítette lovát és megsebesült. Majd amikor Kleomenész a Messzénében menekvést kereső megalopolisziakhoz küldött, és felajánlotta nekik, hogy ingóságaikkal együtt visszaadja országukat is, és Philopoimén látta, hogy polgártársai készek elfogadni az ajánlatot és sietnek hazatérni, ellenkezett és lebeszélte őket. Értésükre adta, hogy Kleomenész nem fogja visszaadni városukat, és csak azért akarja magának megnyerni a polgárokat, hogy annál biztosabban tarthassa kezében őket; nem azért birtokolja a várost, hogy őrizze az üres házakat s a falakat, ám ha ezek pusztán és elhagyottan maradnak, kénytelen lesz a várost feladni. Szavaival Philopoimén rábírta a polgárokat, hogy lemondjanak szándékukról, de Kleomenésznek ürügyet szolgáltatott rá, hogy a város legnagyobb részét elpusztítsa és feldúlja, majd gazdag zsákmánnyal távozzék.
 
6. Később Antigonosz király, hogy segítséget nyújtson nekik, az akhaiaiakkal Kleomenész ellen vonult. Kleomenész megszállta a Szellaszia körüli magaslatokat és hegyszorosokat, Antigonosz csatasorba állította hát hadseregét, és elhatározta, hogy megtámadja és kiszorítja állásaiból. Philopoimén polgártársaival együtt a lovassághoz volt beosztva, mellettük pedig tartalékban az illürök álltak nagyszámú és harcedzett csapatokkal. Ezek azt a parancsot kapták, hogy maradjanak nyugton, míg a másik szárnyon a király egy lándzsára kötözött bíborköpennyel jelt nem ad nekik. De az illür tisztek megpróbálták visszaszorítani a lakedaimóniakat, az akhaiaiak, a kapott parancshoz híven, nyugodtan várakoztak kijelölt állásaikban. Ezért Eukleidasz, Kleomenész fivére, amikor figyelmes lett az ellenség csatarendjében támadt résre, gyorsan oda vezényelte mozgékony, legkönnyebb fegyverzetű csapatait, hogy támadják hátba és szigeteljék el az illüröket, akik elszakadtak a lovasságtól.
 
Így is történt. A könnyű fegyverzetű csapatok megkergették és zavarba hozták az illüröket; Philopoimén azonban jól látta, hogy nem nagy dolog megtámadni a könnyű fegyverzetű csapatokat, és erre a jó alkalom szinte magától kínálkozott. Szándékát először közölte a király tisztjeivel, de ők nem hallgattak rá, eszeveszett őrültnek tartották és semmibe se vették, már csak azért is, mert ilyen nagy fontosságú hadművelet keresztülvitelére még nem volt meg a kellő tapasztalata és tekintélye; így aztán maga vonta össze polgártársait, és támadásra vezette őket. A könnyű fegyverzetű csapatok azonnal megzavarodtak, és miután sokan elestek közülük, megfutamodtak. Philopoimén ekkor, hogy a királyi csapatokat még inkább felbátorítsa, és hogy minél gyorsabban rávessék magukat a megzavarodott ellenségre, leszállt lováról. Gyalogosan, lovasvértjében és nehéz fegyverzetében csak nagy üggyel-bajjal jutott előre a vízmosásos, szakadékos terepen, amíg egy dárda mindkét combját át nem járta. A seb súlyos volt, de nem halálos. A dárda hegye egészen átfúrta a combját. Philopoimén, mintha béklyóba verték volna, eleinte teljesen tehetetlen volt, a dárda szíja rácsavarodott combjára, és így a dárdát nem lehetett kihúzni a sebből. A közelében állók nem mertek hozzányúlni, közben a csata javában dúlt, és Philopoimén, égve a vágytól és a lelkesedéstől, hogy a küzdelemben részt vegyen, lábát előre-hátra mozgatta, és a dárda nyelét középen kettétörte, majd megparancsolta embereinek, hogy az eltört részeket külön-külön húzzák ki a sebből, így megszabadulva kardot rántott, az ellenségre rohant az első sorokba, és ezzel nagy bátorságot és vitéz kedvet öntött harcosaiba. Mikor győztek, Antigonosz megkérdezte a makedónokat, hogy miért támadtak a lovassággal parancs nélkül. A makedónok azzal mentegetőztek, hogy egy megalopoliszi ifjú előrerohant és magával ragadta őket, azért támadták meg az ellenséget. Erre Antigonosz nevetve így szólt: "Az a fiatalember nagy vezérre valló haditettet hajtott végre."
 
7. Philopoimén ezzel természetszerűleg nagy hírnévre tett szert, és Antigonosz mindenképpen azt szerette volna, hogy alatta szolgáljon; vezérséget és magas fizetést ajánlott fel neki, de ő elhárította magától a megtiszteltetést, főként mert ismerte saját természetét, hogy szörnyen nehezen viselné el, ha parancsolnak neki. Minthogy pedig nem akarta idejét tétlenül tölteni, Krétába hajózott, hogy ott gyakorolja magát a hadviselésben, és tapasztalatokat szerezzen. Krétában huzamosabb ideig edzette magát nemcsak harcias szellemű és a hadviselés minden nemében járatos, hanem ezenfelül életmódjukban is józan és mértékletes férfiak társaságában, és olyan hírnév előzte meg Akhaiába való visszatérését, hogy azonnal a lovasság főparancsnokává tették. Amikor azonban átvette a parancsnokságot, úgy találta, hogy a lovasság lovai szedett-vedett állatok, melyeket az emberek hadjáratok idején véletlenül szereztek maguknak, maguk a lovasok pedig hadjáratokon gyakran kivonták magukat a szolgálat alól, és másokat küldtek maguk helyett. A harci tapasztalat és a bátorság megdöbbentő hiánya jellemezte mindnyájukat; parancsnokaik ezeket a hibákat elnézték, mert Akhaiában a lovagok kezében van a legnagyobb hatalom, tőlük függ minden kitüntetés és büntetés. Philopoimén azonban nem engedett és nem hajolt meg, hanem sorra járta a városokat, és felkeltette egyenként minden ifjúban a becsvágyat, megbüntette azokat, akiknél kényszert kellett alkalmazni, katonai gyakorlatokat tartott, felvonulásokat és harci játékokat rendezett, amelyekre lehetőleg minél több néző sereglett össze, és rövid idő alatt bámulatos lendületet és lelkesedést oltott beléjük. Ami pedig legfontosabb a hadászatban, begyakoroltatta velük az egyénenkénti fordulatokat és kitérő mozdulatokat, valamint a csapatban együttesen végzett menetelést és harcmozdulatokat, s ahhoz is hozzászoktatta őket, hogy az egész csapat minden gyakorlata olyannak tűnjék fel, mintha egyetlen személy ösztönösen végrehajtott mozgása volna.
 
Amikor aztán a Larisszosz folyó mellett heves csatát vívtak az aitóliaiak és élisziek ellen, az éliszi lovasság parancsnoka, Damophantosz az arcvonal elé vágtatott, és rátámadt Philopoiménra, aki elfogadta a kihívást, megelőzte, lándzsájával ledöfte, és lováról a földre dobta Damophantoszt. Amint elesett, az ellenség megfutamodott. Philopoimén így egyszerre híres ember lett. Bátorságban nem maradt el egyetlen fiatalember mögött sem, és bölcsességben sem bármely idős férfiú mögött. A harcban és a hadvezetésben egyaránt kiváló volt.