„SEHA-liga” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Magyarország is szerepel a seha ligában
Címkék: Vizuális szerkesztés Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
aktualizálás
Címke: HTML-sortörés
41. sor:
[[2011]]-ben indították útjára a SEHA-liga első kiírását. Az első évben még 14 csapat részvételével, azonban számuk a következő években csökkent, jelenleg 10 csapat részvételével rendezik meg, hét ország képviseletében. Az alapszakasz küzdelmeiben 10 csapat vesz részt, míg a négyesdöntőben(Final Four) az alapszakasz első négy helyezettje játszik a trófeáért. A négyesdöntő helyszínét az alapszakasz zárultával a legjobb négy csapat otthona közül választják.

A liga történetének legsikeresebb csapata az [[RK Vardar Szkopje]] négyöt győzelemmel, az [[Veszprém KSE|MVM Veszprém KC]] első magyar csapatként [[2014]]-ben csatlakozott a sorozathoz, és mindjárt meg is nyerte az az évi kiírást.

2014 és 2017 között három szezonban vett részt a veszprémi csapat, amely során rendezett egy Final Fourt illetve két bajnoki címet és egy ezüstérmet szerzett, majd 2017 júliusában bejelentették, hogy a következő szezonra már nem neveznek.<ref>{{cite web|url=http://www.nemzetisport.hu/kezilabda/ferfi-kezi-a-veszprem-nem-indul-el-a-seha-ligaban-2579129|title=Férfi kézi: a Veszprém nem indul el a SEHA-ligában|publisher=nemzetisport.hu|date=20170706|accessdate=20170708}}</ref>
52. sor:
!rowspan=2 width=8%|Év
!rowspan=2 width=9%|Helyszín
|width=1% rowspan=1011|
!colspan=3|Döntő
|width=1% rowspan=1011|
!colspan=3|Bronzmérkőzés

135. sor:
|'''24–19'''
|{{flagicon|Horvátország|size=30px}}
[[RK Nexe Našice|Nexe Našice]]

|2019–20
''[[2019–2020-as SEHA-liga|Részletek]]''
|[[Zára]]
|{{flagicon|Magyarország|size=30px}}
'''[[Veszprém KSE|MKB Veszprém]]'''
|'''35–27'''
|{{flagicon|Macedónia|size=30px}}
[[RK Vardar Szkopje|Vardar Szkopje]]
|{{flagicon|Fehéroroszország|size=30px}}
[[HC Meshkov Brest|Meskov Breszt]]
|'''29–24'''
|{{flagicon|Horvátország|size=30px}}
[[RK Zagreb|PPD Zagreb]]

203 ⟶ 212 sor:
|11,135
|3,210

|2019–20
|{{flagicon|CRO}} [[Zára]]
|[[Krešimir Ćosić Hall]]
|2020. szeptepmber 4–6.
|2,000
|500

219 ⟶ 235 sor:
| {{flagicon|MKD}} [[RK Vardar Szkopje|Vardar Szkopje]]
|5
|23
|2012, 2014, 2017, 2018, 2019
|2013, 2016, 2020

| {{flagicon|HUN}} [[Veszprém KSE|MKB Veszprém]]
|23
|1
|2015, 2016, 2020
|2017

259 ⟶ 275 sor:
| {{flag|Macedónia}}
|5
|34
|89

| {{flag|Magyarország}}
|23
|1
|34

| {{flag|Horvátország}}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/SEHA-liga