„Éntudat” változatai közötti eltérés

Az '''éntudat''' [[filozófia]]i és [[pszichológia]]i fogalom. Általánosságban az önmagunkra való reflexiót, önmagunknak a környezettől való elkülönülését, elhatárolását és az ennek hatására kialakult énképet illetve szemléleti módot értik alatta.

Az [[ember]] az [[érzékelés]], [[észlelés]], [[gondolkodás]], [[emlékezet|emlékezés]] és más agyi tevékenységek segítségével képes arra, hogy önmagát a környezettől elhatárolva, különálló létezőként lássa magát.

''[[A teória|]]''A teória'']] értelmezése szerint az éntudat [[Gondolat|gondolatokgondolat]]ok összessége, az elme reakciója a külvilágra, védekező mechanizmus, mellyel elkülöníti magát a külvilágtól. Működése [[Reflexív|reflexszerű]]: az [[agy]] önműködően reagál a külvilágra, legtöbbször [[indulat]]ok segítségével. A működési mechanizmusát a múltban történt, meg nem értett dolgok, vagyis a törések határozzák meg. Az éntudatnak mint védekező rendszernek jellemzője, hogy csak akkor és ott érhető tetten, ahol és amikor a külvilágra reagál.

[[A teoretika]] c. rendszeralkotó [[Filozófia|filozófiaifilozófia]]i mű az éntudatot az egyénre jellemző szemléleti módként írja le.

A profil szemléleti módjában az egyén fókusza nincs kapcsolatban az azonosulásával, vagyis a környezetére figyel, de önmagára nem irányítja a figyelmét.

* ''társas kapcsolatok alakulása'': a szülő, a gyermeket körülvevő személyek és a gyerek között kialakuló kapcsolatok szintén jelentős hatással vannak az éntudat kialakulására. A [[csecsemő]] állapotjelzéseivel tudja kifejezni szükségleteit, [[Ösztön|ösztöneinekösztön]]einek kielégítése, ezzel együtt a környezetébe vetett bizalma azon múlik, hogy a szülő tudja-e értelmezni a csecsemő jelzéseit, válaszol-e az igényeire. A köztük kialakult kommunikáció milyensége befolyással van az énkép kialakulására. Amennyiben például kialakul és jól működik köztük a [[kommunikáció]], az a gyermeket megerősíti abban, hogy érdemes jeleznie, mert kap rá reakciót. Ezzel a pozitív énkép alapjait fekteti le a szülő. A szülőkkel folytatott játékokban és más interakciókban (pl.: fürdetés, pelenkázás, stb.) az aktív és passzív szerepek váltakozásával lassan kialakul a gyermek saját énje.

A "tükörstádium" kifejezés [[Jacques Lacan]] francia pszichoanalitikus elnevezése arra a korszakra, amikor a gyermekek a tükör előtt, saját tükörképükkel szembesülve önfelismerése utaló reakciókat adnak. (Lacan ezt az időszakot 6 hónapos kor utánra, más források 9-15 hónapos kortól kezdődően datálják.)

[[Michael Tomasello]] amerikai pszichológus szerint<ref>{{Cite journal|title=Where's the person?|url=https://www.cambridge.org/core/journals/behavioral-and-brain-sciences/article/wheres-the-person/64323E9A5E1F58CD70E9B61A36527198|journal=Behavioral and Brain Sciences|date=1993/03|issn=0140-525X|pages=84–85|volume=16|issue=1|doi=10.1017/S0140525X00029198|language=en|first=Michael|last=Tomasello}}</ref> a tükörben az önmagunkkal való szembesülés az a mechanizmus, "amely segítségével az individuum saját magán kívülre tud kerülni, hogy úgy nézzen magára, mint egy tárgyra".