„Applause” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
84. sor:
 
== Élő előadások és médiaszereplések ==
Az ''Applause'' első alkalommal a [[2013-as MTV Video Music Awards]]on került előadásra. Gaga a fellépést egy négyzet alakú fejfedőben és fehér köpenyben kezdte, miközben a háttérben fújolás hangjait játszották, amelyet üdvrivalgás váltott fel. Gaga végigsétált a színpadon, majd a táncosai segítségével levette öltözékét és egy fekete flitteres balett-trikóban folytatta az előadást, és bemutatta a videóklipben is látható összetett tánckoreográfiát. A performansz során több ruhába és parókába is átöltözött, amelyek mind a karrierje egyes szakaszaira emlékeztetettekemlékeztettek. Táncolt egy [[Jeff Koons]] által tervezett ''Bámuló golyó''val, és egyik táncosa a kislemezborító stílusában arcfestést készített neki. Gaga a fellépést úgy fejezte be, hogy dzsungelszerű háttérből lépett elő kagylóbikiniben, hosszú, szőke, göndör parókában, majd az előadás végén meghajolt a közönség előtt. Az énekesnő a fellépést [[Robert Wilson (rendező)|Robert Wilson]] színházi rendező segítségével alkotta meg. A férfi által rendezett díszletben helyet kapott egy csillámló fehér dzsungelhez hasonlító dekoráció, ahol a fák ágain szereplő betűkből az „Applause” szó volt kiolvasható.
 
2013. szeptember 1-én Gaga fellépett az egy hónapig tartó [[iTunes Festival]]on, amit élőben közvetítettek a londoni Roundhouse-ból. Az énekesnő az ''Applause''-t választotta a show záródalának, aki „zöld ringmester kabátot, cilindert és csillogó ezüstszínű csizmát” választott az előadáshoz. 2013. szeptember 9-én Gaga elénekelte a dalt a ''[[Good Morning America]]'' című műsorban, ahol az ''[[Óz, a csodák csodája (film)|Óz, a csodák csodája]]'' karaktereinek öltözött. Az ''Applause'' a zárlatban került előadásra az ''Artpop'' albumbemutató rendezvényén, az ''[[ArtRave]]''-en, amit a New York-i [[Brooklyn Navy Yard]] területén tartottak 2013. november 11-én. Az énekesnő volt a házigazdája a ''[[Saturday Night Live]]'' 2013. november 16-ai adásának, ahol a műsort az ''Applause'' [[Chicago (musical)|Chicago]] stílusú előadásával kezdte, amelyből aztán fokozatosan átváltott a ''[[New York, New York (film)|New York, New York]]'' című klasszikusba. Később még ugyanebben a hónapban elénekelte az ''Applause''-t a ''[[Lady Gaga and the Muppets’ Holiday Spectacular]]'' című hálaadás-napi különkiadásában, ahol szólóban és a Muppetekkel együtt is előadta a dalt. 2013. december 8-án fellépett a [[Jingle Bell Ball]]-on is, ahol egyéb slágerei mellett az ''Applause''-t is előadta.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Applause