|
[[File:Apollo 17 Landing Site.jpg|bélyegkép|250px|jobbra|A Taurus-Littrow völgy, az Apollo–17 leszállóhelye]]
Az Apollo–17, mint legutolsó holdra szállás számára a tudományos közösség, de a mérnökök is valamiféle grandiózus finálét szántak, ezért gondosan mérlegelték, hogy hová küldjék az utolsó holdűrhajót. Az eredeti jelöltek mellé időközben már maga az Apollo–program is termelt ki lehetséges leszállóhelyeket a Hold körüli keringések során végzett megfigyelések során, így nem hogy szűkült volna, de még inkább bővült a kör. A tudósok így elkezdték kizárni a lehetséges jelölteket. Ezek egyik leglátványosabbika és sokáig legtámogatottabbja volt a [[Tycho kráter]], egy a Hold leglátványosabb óriáskráterei közül, messze délen. Ezt a jelöltet végül a műveleti szempontok lőtték ki: túl kockázatos lett volna a leszállás egy ilyen bonyolult domborzatú vidéken. Aztán ott volt a [[Kopernikusz kráter]], amely szinte ugyanolyan látványos, mit a Tycho. Ezt viszont az a megfontolás húzta át, hogy az Apollo–12 már hozott abból a térségből anyagmintákat, inkább szűz térség felé kellene a figyelmet fordítani. És volt még egy mindenek felett állóan bátor célpont, a Hold túloldalán elterülő egyetlen holdtenger, a [[Ciolkovszkíj kráter]]. Azonban ehhez kellett volna még egy átjátszó műhold a kapcsolattartáshoz, de a NASA költségvetésébe immár ez nem fért bele, ezért elvetették a túloldal felfedezésének lehetőségét.<ref name="USRA_A17_LSO">{{cite web|url=https://www.lpi.usra.edu/lunar/missions/apollo/apollo_17/landing_site/|title=Apollo 17 Mission – Landing Site Overview|author=|language=angol|publisher=USRA|accessdate=2020-01-06}}</ref>
A kívánatos, ám végül elvetett vidékek mellett megmaradtak további jelöltek, amelyeknél nem merültek fel aggályok. Ilyenek voltak az [[Alphonsus kráter]], a hatalmas központi csúccsal büszkélkedő [[Gassendi kráter]] a [[Mare Humorum]]on, illetve a [[Mare Serenitatis]] peremén meghúzódó - Al Worden, az [[Apollo–15]] parancsnoki egység pilótája által felfedezett Taurus-Littrow-völgy. A tudósok ismét szempontrendszert állítottak fel a jelöltek közötti döntéshez:<ref name="USRA_A17_LSO"/>
::1. Ősi holdkéreg anyag lelőhely: elsődleges prioritás volt, hogy az ősi holdkéreg anyagából tudjanak az űrhajósok mintát venni, amely öregebb, mint a Mare Imbrium becsapódás és lehetőség szerint minél messzebb esik magától az Imbriumtól is (ennek mindhárom jelölt megfelelt, mivel 880-1800 kilométer között van a távolságuk az Imbriumtól)<ref name="USRA_A17_LSO"/>
::2. Fiatal vulkáni anyag lelőhely: másodlagos szempont volt, hogy 3 milliárd évesnél fiatalabb mintákat találjanak az űrhajósok, amelyek a későbbi vulkáni aktivitás jeleit hordozzák. Ezáltal megérthető lett volna a Hold hőtani fejlődéstörténete, illetve megmagyarázhatók lettek volna a fényképeken látható ilyen jellegű nyomok.<ref name="USRA_A17_LSO"/>
::3. Orbitális megfigyelési lehetőségek: a Hold körüli pályára vonatkozó követelményeket külön fogalmazták meg, amelyek azt diktálták, hogy a leszállóhelyhez szükséges kiinduló pálya lehetőleg minimális átfedéseket mutasson az Apollo–15 és Apollo–16 ugyanilyen megfigyeléseinek pályáival, amelyek által maximalizálni lehet az új információkat, másrészt mégis legyen annyi átfedés, hogy az Apollo–17 által hordozott számos új berendezés mérési értékei összehasonlíthatóak legyenek a korábbiakkal, a műszerek kalibrálása, illetve felmérése miatt.<ref name="USRA_A17_LSO"/>
::4. ALSEP szempontok: végül utolsó szempontként jelent meg a teleptendőtelepítendő műszerek iránti igény (ez inkább könnyítette, mint nehezítette a választást), mivel a korábban már felvíttfelvitt és a holdfelszínen hálózatot alkotó eszközök most nem utaztak, helyettük más mérések kaphattak hangsúlyt.<ref name="USRA_A17_LSO"/>
A tulajdonságok számbavétele során aztán a három jelöltből egy maradt, a Taurus-Littrow-völgy. Az Alphonsus kráter ugyan már az Apollo–16 során erős jelölt volt, és ki is jelölték az Apollo–17 számára elsődleges célpontként, ám a szorosabb megfontolások végül gyengítették a pozícióját: ugyan mind ősi anyagot, mind fiatalabb vulkáni anyagot ígért – előbbit a magas kráteroldalakból, utóbbit kisebb, nem becsapódásos eredetűnek hitt, ún. halo kráterekből –, ám a tervezők kockázatosnak látták, hogy az űrhajósok eljuthatnak-e a kráterfalakra mintákat venni és mivel ez volt az elsődleges prioritás, ennek a kockázata végül inkább ellene fordította a döntéshozókat. A Gassendi kráter is erősen kívánatos hely volt geológiailag, ám itt nem mutatkoztak vulkáni eredetűnek hitt területek, így a másodlagos cél nem teljesült, ráadásul a Gassendi központi hegycsúcsát szerették volna vizsgálni a geológusok, ám ez is hordozott kockázatokat az űrhajósok számára elérhetőség szempontjából. Végül a Taurus-Littrowban megvolt minden, a Mare Serenitatis becsapódáskor felgyűrődő Taurus hegység rejtette az ősi holdkéreg anyagát, a völgy alján pedig kisebb, vulkáni eredetűnek hitt kráterek mutatkoztak (ezen kráterek körül különösen sötét talajtakarót figyelt meg Al Worden az Apollo–15-ön, ezeket hitték a kitörésekkorkitöréskor kidobódókidobott anyagnak, azaz vulkáni eredetűnek.<ref name="USRA_A17_LSO"/>
Egyetlen kisebb probléma volt, a hibákkal is kalkuláló leszállási ellipszis nem fért el a völgyben, azaz a holdkomp szélsőséges esetben akár a völgyet határoló hegyek oldalában is leérhetett volna. Ezen az segített, hogy az immár öt megelőző leszállás tapasztalatai alapján újra lehetett kalkulálni az ellipszist, amely a hajszálpontos leszállások miatt jelentősen leszűkülhetettleszűkült és így belefért már a völgybe.<ref name="USRA_A17_LSO"/>
===A legénység kiválasztása===
|
