„II. Piero de’ Medici” változatai közötti eltérés

Az itáliai városállamok történelmében a belső villongások elhúzódó válságában az utolsó ütőkártya a külföldi szövetségesek megnyerése és behívása volt, hogy az ő segítségükkel álljon vissza az eredeti hatalmi egyensúly. [[1480]]-ban a [[Róma]] és [[Nápoly]] ellen viselt elkeseredett küzdelemben [[Firenze]] felvetette a francia királynak ([[XI. Lajos francia király|XI. Lajosnak]] – [[1423]]-[[1483]]), hogy gondolják meg nápolyi trónigényeiket. [[1482]]-ben [[Velencei Köztársaság|Velence]] [[Ferrara]] elleni hadjáratának idejében [[Firenze]] és [[Milánó]] arra buzdították a törököket, hogy támadják hátba [[Velencei Köztársaság|Velencét]] az [[Adriai-tenger|adriai partvidéken]]. Válaszul [[Velencei Köztársaság|Velence]] a lotaringiai herceget ([[II. René de Lorraine|II. René]] – [[1451]]-[[1508]]) igyekezett meggyőzni, hogy érvényesítse igényét a nápolyi trónra; Orléans hercegét mindeközben a milánói örökségre bátorította. Az [[1483]]-ban – a [[Nápolyi Királyság]] ellen viselt – háborúban [[VIII. Ince pápa|VIII. Ince]] ([[1432]]-[[1492]]) ismét a lotaringiai herceghez fordult, hogy felkínálja a nápolyi királyságot. Úgy tűnt, mindenki könnyelmű ígéreteket tett annak átgondolása nélkül, hogy hogyan alakította volna át az itáliai politikai színteret egy idegen hadsereg tényleges bevonulása. Sajnos, Pierónak kellett megennie, amit főzött. A nemtörődöm Piero, aki gyorsan elidegenítette magától [[Firenze]] patríciuscsaládjait, a milánói herceg ([[Ludovico Sforza]] – [[1452]]-[[1508]]) haragját is kivívta, amikor [[Nápoly]]hoz közeledett – [[Milánó]] hagyományos ellenségéhez. [[Ludovico Sforza|Sforza]] rávette a francia királyt, hogy vegye át jogos nápolyi örökségét. [[Párizs]]ban – az éppen gúzsba kötő régensséget lerázó – [[VIII. Károly francia király|VIII. Károly]] ([[1470]]–[[1498]]) valami merészséget akart végbevinni és bele is vágott ([[1494]]). Harmincezer katonájával átkelt az [[Alpok]]on, s [[Lombardia|Lombardián]] át dél felé vonult. A [[Nápoly|Nápollyal]] szövetséges [[Firenze]] megfelelő célpont volt.<ref name="g">Parks, T.: i. m. 258-256. p.</ref>

 

=== A háború küszöbén ===

[[VIII. Károly francia király|Károly]] követett küldött [[Firenze|Firenzébe]], és kérte Pierót, hogy ismerje el az Anjou-igények jogosságát és engedje át a francia seregeket [[Toszkána|Toscanán]]. Miután Piero öt napig várakoztatta a követeket, kijelentette, hogy [[Firenze]] semleges marad. A franciák azonban ezt nem engedhették meg, mivel szükségük volt a toscanai erődökre, hogy onnan biztosítsák a délre történő további nyomulást. Így azután arra hivatkozva, hogy nem megfelelő módon bántak a követeivel, [[VIII. Károly francia király|Károly]] megrohanta és kirabolta [[Fivizzano]] toscanai erődöt és kegyetlenséggel lemészároltatta az egész helyőrséget. Piero ekkor polgártársait meglepő határozottsággal lépett fel és a határ menti erődöket zsoldosokkal erősítette meg, ''[[condottiere|condottieréket]]'' fogadott fel, sógorát ([[Paolo Orsini]]t) erősítéssel [[Sarzana|Sarzanába]] küldte. Piero lendületéhez azonban nem társult a többi vezető firenzei polgár elszántsága. [[Girolamo Savonarola|Savonarola]] folytatta prédikációit és szinte beteges elégedettséget érzett, amikor megvalósulva látta jövendöléseit. A városra rátelepedett az elkerülhetetlen végzet érzése.