„Gallé Tibor” változatai közötti eltérés

Az első világháború befejezése után Olaszországba utazott. 1921 őszén a [[Nemzeti Szalon]] kiállításának csúcspontját adta meg két képe: Az Ősz, A sírásó. [[Hevesy Iván]] a Nyugat 1924. évi 15-16. számában méltatta művészetét.<ref> „Erős, komoly tehetségű fiatal festőművész. Kétszer szerepelt munkáival a nagyközönség előtt. 1921 őszén a Nemzeti Szalon kiállításának csúcspontját adta meg két képe: Az Ősz és A sírásó. Mind a kettő megragadó, erőteljes érzéstartalommal, gazdag és önálló festői értékekkel, és mintha valami halvány van Gogh reminiscenciákkal. Másodszor 1923 tavaszán megjelent albuma terelte rá a figyelmet. Nagy sereg linóleum-metszet két és három színben, amelyek valamennyien leegyszerűsödött, letisztult formakultúráról és közvetlen, meleg előadásmódról tettek tanulságot, egybeolvasztva az érzékies, impresszionisztikus szépségeket erős érzéskifejező törekvésekkel. Azt a képet, amelyet Gallé Tibornak ez a két bemutatkozása kontúrjaiban megmutat, nagyon jól kiegészíti műtermének kiállításra váró változatos anyaga olajképek és grafikai munkák tömegéből. A főbenyomás a fiatalossággal és mai egyensúlyát vesztett időkkel együttjáró kísérletező küszködésen kívül az a határozott önállóság, amely eddig oly szerencsésen meg tudta óvni attól, hogy valamelyik divatos modor látásmódját szolgailag átvegye, vagy valamely új művészetteória útvesztőibe tévessze. Gallé inkább saját kárán, saját alkotó energiájának tékozlásán tanul, hogy saját lábán megmaradhasson. Innen munkáinak egyenetlensége a fejlődési vonal egyenessége vagy az értéknívó szempontjából egyaránt. Meg van nála is az a festőknél oly gyakran tapasztalható körülmény, hogy kisebb méretű munkái egyes kivételektől eltekintve sikerültebbek a nagy vásznaknál. Ez utóbbiak a tónus és valőr-mozgalmasság szempontjából bágyadtabbak, monotonabbak és hidegebbek, mint a kisméretűek, még akkor is, ha azok csak vázlatul készültek. Ezt mutatja két olajvázlat sorozata. Egyik a hadifogság emléke orosz és kínai városrészletekkel, a másik a fogság utáni olaszországi utazásból: Firenze, Velence és Róma régi házai, utcái. Befejezetlenek és kimodellálatlanok, de teli az igazi festői látás közvetlen bensőségével és az élmény visszaadásának frissen lüktető lendületeivel. A kicsattanó színfoltok mind sötét és mély tónusokba alapozva, amely nála és amint sok új festőnél szinte szimbóluma a szilárd bázisok keresésének az impresszionizmus folyékonysága és tűnékenysége után. És ezentúl: széles foltok látszólag nyugodtan megfontolt fölrakása, amely valamely neuraszténiásan érzékeny nyugtalanságot akar takarni: ez már a művész egyéni karaktervonása.”</ref> 1925-től 1928-ig a Képzőművészeti Főiskolán [[Rudnay Gyula]] tanítványa volt. 1925-ben a [[Lipótvárosi Kaszinó]]ban, 1929- és 1931-ben az [[Ernst Múzeum]]ban rendezett gyűjteményes kiállítást. 1931-től állami ösztöndíjjal Londonban grafikai tanulmányokat folytatott. Egyik rajzát a [[British Museum]] rajztárának adományozta.<ref> https://www.britishmuseum.org/research/collection_online/collection_object_details.aspx?objectId=694378&partId=1&subject=16741&page=1</ref>

1931–401931–1940 között sok külföldi kiállításon vett részt, majd 1942-ben Budapesten volt kollektív kiállítása. Művészetében posztimpresszionista törekvések jelentkeztek. Többször kapott állami és fővárosi akvarelldíjat. 1966-ban Budapesten és Baján rendezték meg emlékkiállítását.