„Keláthatás” változatai közötti eltérés

A '''kelátok''' fogalmát mintegy húsz évvel a [[koordinációs kémia|komplexvegyület]]ek felfedezése után határozták meg. A kelátligandumok olyan, több [[donoratom]]ú, multidentát (többfogú, vagyis több kötéssel kapcsolódó) ligandumok, amelyek heterociklust alkotva két vagy több kötést alakítanak ki ugyanazon központi atommal. Az ilyen heterociklust nevezik kelátgyűrűnek, a heterociklust generáló [[ion]]t pedig kelátképző reagensnek. A kelátkomplexek lehetnek [[anion]]os, [[kation]]os vagy semleges molekulák. A kelátkomplexek kialakulását és a kelátkomplexek stabilitását kvalitatívan figyelve arra a következtetésre jutottak, hogy a kelátligandumok stabilabb komplexeket hoznak létre, mint a monodentát (egyfogú, vagyis egy kötéssel kapcsolódó) [[ligandum (szervetlen kémia)|ligandum]]ok. A kelátkomplex stabilitását a központi atomot is tartalmazó [[heterociklus]] növeli. A stabilitás növekedését [[Gerold Schwarzenbach|Schwarzenbach]] javaslatára '''keláthatásnak''' nevezik. Orge a fémes kelátok extra stabilitását az [[entrópia]]hatásnak tulajdonítja.

 

 

Különböző [[termodinamika]]i adatok arra utalnak, hogy különböző fémionok kelátkomplexeinek kialakulása közben a keláteffektus mértéke függ a fémionok természetétől. Bjerrum és Nielsen adatai szerint az [[átmenetifémek]] ionjainak keláthatása nagyobb, mint a főcsoportokba tartozó fémionoké.