„2021-es Eurovíziós Dalfesztivál” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Bevezető szöveg
Portugália
12. sor:
| győztes dal =
| szavazási rendszer = Mindegyik ország a 10 kedvenc dalára szavaz, melyek 1–7, 8, 10, és 12 pontot kapnak. A zsűri és a közönség pontjai külön számítanak bele a végeredménybe.
| indulók száma = eddig 3839
| először részt vevő ország = n.a.
| visszatérő országok = {{ESC|Bulgária}}<br>{{ESC|Ukrajna}}
25. sor:
A [[2020-as Eurovíziós Dalfesztivál]] az [[Európa|Európában]] a verseny tervezett idejében tomboló [[COVID–19-pandémia]] miatt elmaradt. A 2021-es verseny a 2020-ra kiválasztott helyszínen kerül megrendezésre.
 
Eddig 3839 ország erősítette meg részvételét a dalfesztiválra, beleértve a 2020-ban, egy kihagyott év után visszatérni szándékozó [[Bulgária|Bulgáriát]] és [[Ukrajna|Ukrajnát]] is. Nem vesz részt azonban [[Montenegró]] és [[2010-es Eurovíziós Dalfesztivál|2010]] óta első alkalommal [[Magyarország]], melyek már az előző évben is visszaléptek volna a versenytől.
 
Vélhetően az előző évre tervezett dalverseny mind a 41 részt venni szándékozó országa képviselteti magát 2021-ben is.
229. sor:
* {{ESC|Egyesült Királyság}} – [[2020]] [[augusztus]]ában [[James Newman (énekes)|James Newman]], az ország 2020-ra kiválasztott képviselője bejelentette, hogy 2020-as dalának szerzőivel közösen új szerzeményeken dolgoznak, továbbá hogy a készülő dalok egyike az Egyesült Királyság 2021-es versenydala is lehet, amennyiben a [[BBC|British Broadcasting Corporation]] (BBC) az énekest választja ki az ország 2021-es képviseletére. A BBC még nem erősítette meg részvételét a 2021-es versenyen.<ref>{{cite web |url=https://wiwibloggs.com/2020/08/27/james-newman-has-ideas-for-uk-eurovision-2021-entry/256998/ |title=UK: James Newman says he has ideas for a Eurovision 2021 entry, as he spends week composing new songs with “My Last Breath” co-writers |date=2020-08-27 |accessdate=2020-08-27 |publisher=Wiwibloggs |language=angol}}</ref>
* {{ESC|Fehéroroszország}} – [[2020]]. [[szeptember 25.|szeptember 25]]-én a [[Nacijanalnaja dzjarzsavnaja teleradijokampanyija Reszpubliki Belarusz|Belarusian Television and Radio Company]] (BTRC) megerősítette, hogy a 2020-ra kiválasztott [[VAL (együttes)|VAL]] együttes nem képviseli Fehéroroszországot a 2021-es versenyen, feltehetően a [[2020-as fehéroroszországi tüntetések]]en való aktív részvétel és a fehérorosz ellenzéki mozgalom nyílt támogatása miatt. A BTRC ugyanakkor nem erősítette meg részvételét a 2021-es versenyen.<ref>{{cite web |url=https://wiwibloggs.com/2020/09/25/belarus-btrc-confirms-val-will-not-go-to-eurovision-2021-and-say-duo-has-no-conscience/257639/ |title=Belarus: BTRC confirms VAL will not go to Eurovision 2021…and says duo has “no conscience” |date=2020-09-25 |accessdate=2020-09-26 |publisher=Wiwibloggs |language=angol}}</ref>
* {{ESC|Portugália}} – [[2020]]. [[március 23.|március 23]]-án az ország 2020-ra kiválasztott képviselője, [[Elisa Silva|Elisa]] megerősítette, hogy a [[Rádio e Televisão de Portugal]] (RTP) nem ajánlotta fel számára automatikusan a lehetőséget az ország 2021-es képviselésére. Így valószínűleg Portugália ismét a hagyományos nemzeti válogatójával, a [[Festival da Canção|Festival da Cançãóval]] választja ki képviselőjét, azonban a portugál műsorsugárzó még nem erősítette meg részvételét a 2021-es versenyen.<ref>{{Cite web |title=Portugal: Elisa Has Not Been Internally Selected To Go To Eurovision 2021 |url=https://eurovoix.com/2020/03/23/portugal-elisa-has-not-been-internally-selected-to-go-to-eurovision-2021/ |work=Eurovoix |date=2020-03-23 |accessdate=2020-03-23 |language=en-GB |first=Anthony |last=Granger}}</ref>
 
=== Lehetséges visszatérők ===
273 ⟶ 272 sor:
A [[2020-as Eurovíziós Dalfesztivál]] elmaradását követően 20<!--FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ SZÁM--> ország jelezte, hogy a 2020-as versenyre kiválasztott előadójuk vesz részt a versenyen 2021-ben is: [[Ausztrália (ország)|Ausztrália]], [[Ausztria]], [[Azerbajdzsán]], [[Belgium]], [[Bulgária]], [[Csehország]], [[Görögország]], [[Grúzia]], [[Hollandia]], [[Izrael]], [[Lengyelország]], [[Lettország]], [[Málta]], [[Moldova]], [[Románia]], [[San Marino]], [[Spanyolország]], [[Svájc]], [[Szlovénia]] és [[Ukrajna]].
 
[[Dánia]], [[Észtország]], [[Finnország]], [[Horvátország]], [[Litvánia]], [[Norvégia]], [[Portugália]] és [[Svédország]] apróbb változtatásokkal ugyanazt azt a kimondottan Eurovíziós Dalfesztiválra létrehozott nemzeti döntőt rendezi meg, mint a legutóbbi részvétele során, míg [[Albánia]] és [[Olaszország]] a dalfesztiváltól függetlenül már évtizedek óta futó, nagy múltú dalversenyei, a ''[[Festivali i Këngës]]'', illetve a ''[[Sanremói dalfesztivál]]'' segítségével választja ki versenyzőjét. [[Franciaország]] egy kihagyott év után ismét nemzeti döntő keretein belül választ előadót, míg [[Ciprusi Köztársaság|Ciprus]] a 2020-ra kiválasztott előadó egyéb elfoglaltságaira hivatkozva egy új versenyzőt választ ismételten belső kiválasztással. Ugyancsak belső kiválasztással nevezi meg 2021-es indulóját [[Németország]] is.
 
A 2020-as verseny előadói közül nem tér vissza 2021-ben a [[belaruszok|belarusz]] [[VAL (együttes)|VAL]], a Ciprust képviselő [[Sandro Nicolas|Sandro]], a [[dánok|dán]] [[Ben & Tan]], a [[franciák|francia]] [[Tom Leeb]], a [[norvégok|norvég]] [[Ulrikke Brandstorp|Ulrikke]], valamint a [[portugálok|portugál]] [[Elisa Silva|Elisa]].<!--A LISTA KÉSŐBB BŐVÜLHET-->
437 ⟶ 436 sor:
| height="30"| {{ESC|Albánia}}
| nemzeti döntő
| [[Festivali i Këngës 2020|Festivali i Këngës]]
| RTSH
| colspan="2" style="text-align:center"|[[2020]]. [[december]]
449 ⟶ 448 sor:
| height="30"| {{ESC|Dánia}}
| nemzeti döntő
| [[Dansk Melodi Grand Prix 2021|Dansk Melodi Grand Prix]]
| [[Danmarks Radio|DR1]]
| colspan="2"|
455 ⟶ 454 sor:
| height="30"| {{ESC|Észtország}}
| nemzeti döntő
| [[Eesti Laul 2021|Eesti Laul]]
| ETV
| colspan="2" style="text-align:center"|[[2021]]. [[március 6.]]
461 ⟶ 460 sor:
| height="30"| {{ESC|Finnország}}
| nemzeti döntő
| [[Uuden Musiikin Kilpailu 2021|Uuden Musiikin Kilpailu]]
| [[YLE]]
| colspan="2" style="text-align:center"|[[2021]]. [[február 20.]]
491 ⟶ 490 sor:
| height="30"| {{ESC|Norvégia}}
| nemzeti döntő
| [[Melodi Grand Prix 2021|Melodi Grand Prix]]
| [[Norsk rikskringkasting|NRK1]]
| colspan="2" style="text-align:center"|[[2021]]. [[február 20.]]
500 ⟶ 499 sor:
| [[Rai 1]]
| colspan="2" style="text-align:center"|[[2021]]. [[március 6.]]
|-
| height="30"| {{ESC|Portugália}}
| nemzeti döntő
| [[Festival da Canção 2021|Festival da Canção]]
| RTP
| colspan="2" style="text-align:center"|
|-
| height="30"| {{ESC|Svédország}}
| nemzeti döntő
| [[Melodifestivalen (2021)|Melodifestivalen]]
| [[Sveriges Television|SVT1]]
| colspan="2" style="text-align:center"|[[2021]]. [[március 13.]]
772 ⟶ 777 sor:
| {{ESC|Örményország}}<ref>{{Cite web |title=Armenia: Junior Eurovision 2020 & Eurovision 2021 Participation Confirmed |url=https://eurovoix.com/2020/09/06/armenia-junior-eurovision-2020-eurovision-2021-participation-confirmed/ |work=Eurovoix |date=2020-09-06 |accessdate=2020-09-06 |language=en-GB |first=Anthony |last=Granger}}</ref>
|
|
|
|
|-
| {{ESC|Portugália}}<ref>{{cite web |url=http://esctoday.com/180578/portugal-rtp-confirms-participation-in-eurovision-2021/ |title=Portugal: RTP confirms participation in Eurovision 2021 |date=2020-10-16 |accessdate=2020-10-16 |publisher=ESCToday |language=en-GB}}</ref>
| <!--[[portugál nyelv|portugál]]-->
|
|
1 055 ⟶ 1 066 sor:
| {{n.a.}}
| style="text-align:center"|[[Örmény Közszolgálati Televízió|Armenia 1]]
|-
| {{Portugália}}
| {{n.a.}}
| {{n.a.}}
| {{n.a.}}
| {{n.a.}}
|-
| {{Románia}}