„Sluysi csata” változatai közötti eltérés

Anglia és Franciaország viszonya az 1330-as években folyamatosan romlott. Fülöp beavatkozott a skót függetlenségi háborúba is, majd menedéket nyújtott az angolok elől menekülő [[II. Dávid skót király]]nak. 1337-ben [[VI. Fülöp francia király]] elkobozta [[III. Eduárd angol király]] franciaországi birtokait, mondván, megszegte [[vazallus]]i kötelezettségeit.{{refhely|Töriblog}}{{refhely|In The Footsteps}}

Szeptemberben a genovaiak elfoglalták [[Guernsey]]t. Elfogtak öt angol hajót, köztük a flotta két nagy egységét, a ''Christopher''t és az ''Edward''ot. Október 5-én egy francia–genovai egység rajtaütött [[Southampton]]on, és lángba borította. Az év végéig más parti városok is hasonló sorsra jutottak. Az angol kikötőkben pánik uralkodott, és a királynak nem volt olyan flottája, amelyet fel tudott volna vonultatni a gályák ellen. Eduárd felszólította a part menti városokat, hogy készüljenek fel a támadásokra.{{refhely|British Battles}}{{refhely|Douglas Sterling}}

1339. márciusban [[Carlo Grimaldi]] 17 gályával, 35 normann bárkával és a ''Christopher'' [[kogge|koggéval]] (fedélzetükön nyolcezer katonával) egy sor támadást hajtott végre a [[La Manche]]-on. Megtámadta az angol utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú [[Jersey]]t, de nem sikerült elfoglalnia. Ezután katonákat vitt [[Guernsey]]re, majd a francia szárazföldön, a [[Garonne]] partján elfoglalta [[Bourg (Gironde)|Bourg]] és [[Blaye]] erődítményeit. [[Ayton Doria]] genovai parancsnok [[Harwich]] városát és a [[Bristol-csatorna]] forgalmát támadta, később teljesen lerombolta [[Hastings]]et. Megpróbálta elfoglalni [[Plymouth (Anglia)|Plymouth]]-t is, de visszaverték.{{refhely|Douglas Sterling}}

A franciákat érzékenyen érintette a gályák elvesztése. Mindössze négy saját hadihajójuk maradt; ezek [[Leure |Leure]]-nél, a [[Szajna]] torkolatában horgonyoztak. 1340 telén az angolok és a franciák is megbízottakat küldtek Genovába. A franciáknak sikerült bérbe venniük néhány gályát és valamennyi számszeríjászt, de az angolok lefizették a hajók kapitányait, hogy ne tegyenek semmit a franciák érdekében. A vesztegetést valószínűleg Eduárd Bordeaux-i kapitánya, a genovai [[Niccolo Usomare]] intézte.{{refhely|Jonathan Sumption|320. oldal|azonos=320.}}

Ezt érzékelve az angolok újabb támadásokat intéztek a francia kikötők ellen. 1340 januárjában megrohanták Dieppe-t, majd májusban [[Le Tréport]]ot és [[Mers]]t. Februárban Eduárd Németalföldről visszatért Angliába. A hadihajók elvesztésével a francia flotta alkalmatlanná vált az angol kikötők blokádjára, vagy egy nyílt tengeri ütközet sikeres megvívására. A franciák úgy számoltak, hogy egyetlen lehetőségük maradt az invázió megakadályozására, ha az angolokéhoz hasonló, kereskedelmi hajókból álló flottát állítanak fel, amely valamelyik nagy flandriai folyó torkolatában várja be a támadókat. A döntés 1340 január-februárjában született meg, a konfiskálás február 12-én kezdődött [[Pikárdia]] és [[Normandia]] kikötőiből. Az angolokkal ellentétben a kormány azonnal, bőkezűen fizetett a lefoglalt hajókért, de a háború költségeinek jelentős részét a Normandiára kivetett adókból akarta fedezni.{{refhely|Jonathan Sumption|321. oldal|azonos=321.}}

Február 12-én adták ki a parancsot, hogy a hajók [[Dartmouth]]ban és [[Winchelsea]]-ben gyülekezzenek, a határidő március 26. volt. Március 6-án utasítást adtak ki kisebb, általában csak szállításra alkalmas vízi járművek rekvirálására. Áprilisban mindkét flottát a [[Rye-öböl]]be vezényelték.{{refhely|Jonathan Sumption|319. oldal|azonos=319.}}

Ebben az időben az uralkodóknak általában nem volt állandó flottájuk, hanem szükség esetén kereskedőhajókat soroztak be. Ezeket védelmi berendezésekkel látták el, majd íjászokat és páncélos gyalogosokat helyeztek el rajtuk. A kor fő kereskedelmi hajótípusa az egyárbócos [[kogge]] volt; ilyenekből állt az angol had gerince is. Eduárd hajóinak többségét általában a [[kent]]i [[Öt Kikötő]] adta, amiért ezek városok kereskedelmi és önkormányzati előjogokat kaptak.{{refhely|British Battles}}

Áprilisra indulásra készen állt a több kikötőben összegyűlő flotta, de a támadást elhalasztották. Májusban hírek érkeztek arról, hogy a franciák megtámadták [[Hainaut (tartomány)|Hainaut grófságot]], és a szárazföldi szövetségesek angol segítséget kértek. Május 4-ére csak [[Yarmouth]] és az [[Öt Kikötő]] hajóraja érkezett meg a kijelölt helyszínre, [[Sandwich (Kent)|Sandwich]] és [[Ipswich (Anglia)|Orwell]] közelébe. A Londonba érkező walesi csapatok kénytelenek voltak hazamenni, mert sem hajó, sem élelem nem várta őket.{{refhely|Jonathan Sumption|322. oldal|azonos=322.}} Az indulást ismét lefújták. Május 16-án összeült a királyi tanács, és elrendelte, hogy a hajók június 12-ig gyűljenek össze.{{refhely|Douglas Sterling}}

Június 4-én Eduárd ismét találkozott tanácsadóival [[Ipswich (Anglia)|Ipswichben]]. A francia hadi készülődés mértékéről nem tudtak, és úgy határoztak, hogy kiküldenek egy kisebb flottát szövetségeseik megsegítésére. Negyven hajót szereltek fel. Mire a kisebb angol flotta kifutott volna, a franciák már elhaladtak [[Calais]] mellett.{{refhely|Douglas Sterling}}

A francia hajóhad vezetését a [[VI. Fülöp francia király|király]] két közismerten bátor lovagra, [[Hugues Quiéret]]re és [[Nicolas Béhuchet]]-re bízta.{{refhely|British Battles}} Nevéből ítélve az előbbi valószínűleg [[bretonok|breton]] volt, így érthetett a hajózáshoz.{{refhely|Regan|202-203. oldal}} Június 8-án érték el [[Sluys]]t. Elfoglalták [[Cadzand-sziget]]et, majd Sluys kikötőjével szemben lehorgonyoztak a [[Zwin]]-folyón. A gyorsan terjedő hír pánikot okozott a németalföldi part menti városokban.

Az angol kormány két nap múlva értesült a francia hajóhad felvonulásáról. A király több tanácsadója – köztük [[John de Stratford]] [[canterbury]] érsek, a kancellár – úgy vélte, hogy ekkora flotta ellen nincs esélyük. Az érsek soha nem támogatta Eduárd expedíciós terveit, mert féltette az angol partokat, a flottát, a kincstárt és magát a királyt. Úgy vélekedett, hogy inkább lépjenek ki a szövetségből, minthogy Anglia királya meghaljon vagy fogságba kerüljön. A flotta két legmagasabb rangú parancsnoka, [[Robert Morley (tengerész)|Robert Morley]] és [[John Crabbe (tengerész)|John Crabbe]] is a támadás lefújása mellett állt ki.{{refhely|Jonathan Sumption|323. oldal|azonos=323.}} Eduárd azzal vádolta meg kormányának tagjait, hogy meg akarják rémiszteni.{{refhely|Douglas Sterling}}

A franciák védelmi pozíciót vettek fel úgy, hogy hajóikat három sorba rendezték a torkolat szájánál a szárazföld és a Cadzand-sziget között. Az első sorban 19 nagyobb hajó állt, köztük az angoloktól elrabolt ''Christopher''. A sorok hajóit láncokkal fűzték össze. Úgy vélték, hogy áttörhetetlen akadályt alakítanak így ki, mert az angolok kénytelenek lesznek a keskeny és magasított hajóorrok felől támadni.

Az első két sorban mindkét oldalon a legnagyobb hajók harcoltak, köztük Eduárd zászlóshajója, a ''Thomas'', a francia oldalon pedig a kétszáz katonát hordozó ''St. Denis''.{{refhely|Jonathan Sumption|325. oldal|azonos=325.}} A kor tengeri hadviselésének megfelelően a felek íjászai nyilakkal árasztották el az ellenséget, előkészítve így a terepet a megcsáklyázó, majd a fedélzetet elözönlő gyalogosoknak. Némely hajón volt kő- vagy dárdavető is, de ezeknek kevés hasznát vették.