„Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-43-2” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Vesszőhibák, egyéb nyelvtani és fogalmazási problémák javítása
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
{{Kezdőlapkép|Apollo 17 crew.jpg|méret=x165px|szöveg=[[Eugene Cernan]] parancsnok, [[Harrison Schmitt]] , [[Ronald Evans]]: a személyzet}}
{{Kezdőlapkép|Spiro Agnew Congratulates Launch Control After Launch of Apollo 17 - GPN-2002-000058.jpg|méret=x134px|szöveg=[[Spiro Agnew]] amerikai alelnök gratulál<br>az Apollo-17 küldetés indításához}}
Az '''[[Apollo–17]]''' volt az [[Apollo-program]] tizenegyedik repülése emberekkel az űrhajó fedélzetén, egyben a hatodik – és utolsó – olyan, amely leszállt a [[Hold]]on. A program átszervezése miatt – bár eredetileg még három további expedíció követte volna, ez lett az utolsó leszállás a Holdon, amely végül rekordokat hozott. 12 nap 13 óra 51 perc 59 másodperces teljes repülési ideje, 22 óra 3 perc 57 másodperces holdfelszínen töltött ideje, 35,7 kilométeres holdjáróval megtett távolsága és 110,52 kg-nyi összegyűjtött holdkőzet mintájaholdkőzetmintája mind-mind rekordnak számított az összes Apollo -repülés között. Két nagyobb újítást is hozott az utolsó repülés: ezek egyike az éjszakai start, a másik a legénységbe jelölt tudós – geológus – űrhajós volt.
 
A repülést jóval megelőzően, még 1961-ben született a javaslat a tudományos közösség részéről, hogy ne csak berepülő pilótákat, hanem tudósokat is képezzen ki a [[NASA]], és juttasson fel [[űrhajós]]ként az [[világűr|űrbe]] vagy a Holdra. Az űrügynökség egy teljes űrhajós válogatási fordulót szentelt ennek a kezdeményezésnek, ahol kizárólag tudományosan képzett embereket kerestek, és végül ki is választottak egy hat főből álló csoportot, amelynek [[orvos]], [[fizikus]], [[mérnök]] és [[geológus]] tagjai voltak. Végül különböző tagcserékkel és felsőbb politikai nyomásra a csoport geológus tagja kapott helyet az utolsó holdra szállás legénységében. Így nevezte ki [[Donald Slayton|Deke Slayton]] az utolsó legénységet: [[Eugene Cernan|Gene Cernan]] parancsnok, [[Ronald Evans|Ron Evans]] parancsnoki modul pilóta és [[Harrison Schmitt|Jack Schmitt]] holdkomp pilótaholdkomppilóta.
 
A leszállóhely kiválasztását is nagy várakozások előzték meg, az eredeti listáról is számos jelölt volt még hátra, majd maguk a korábbi repülések is termeltek ki további érdekes leszállási lehetőségeket, ezekből kellett választani. A NASA választása végül egy új jelöltre, a Taurus-Littrow-völgyre esett, amelyet az [[Apollo–15]] Hold körüli keringéséből végzett megfigyelések során emeltek ki, mivel a helyszínt furcsa sötét talajtakaró fedte, amelyet a tudósok esetlegesetleges [[tűzhányó|vulkáni]] tevékenység eredményének tudtak be. Emellett a helyszín az eredeti, ősi holdfelszín anyagának megtalálására, és mintaként való összegyűjtésére is lehetőséget mutatott, így két célt is kiszolgálhatott volna a tudósok szerint, ezért tartották különösen megfelelőnek az utolsó repülésre.
 
AAz startraindulásra [[1972]]. [[december 7.|december 7]]-én]], helyi idő szerint 00:33:00-kor (05:33:00 [[Egyezményes koordinált világidő|UTC]]) került sor, az éjszakai start rendkívüli látványosságot tartogatott a kb. {{szám|500000}} helyszíni nézőnek. A választott pálya abban is újdonságot hordozott, hogy a földi[[föld]]i parkolópályán nem másfél, hanem két keringésnyi időt töltött az [[űrhajó]], és a Hold irányú hajtóműgyújtásrahajtóműgyújtás az [[Atlanti-óceán]] felett kerülttörtént sormeg. Cernanék eseménytelen út után, négy nap múltánmúlva érték el a Holdat, majd az America és a Challenger szétváltak, és az utóbbi rendben leszállt a [[Mare Serenitatis]] peremén fekvő – a környező Taurus hegységről és egy nagyobb [[Becsapódási kráter|kráterről]], a Littrow kráterről elnevezett – Taurus-Littrow-völgyben.
 
A leszállást követően az űrhajósok három [[holdséta|holdsétát]] tettek. Az első alkalommal – a Rover és a különböző eszközök kipakolását, üzembe helyezését követően – az [[ALSEP]] felállítása volt a fő feladat, majd ezt követően – némileg az ALSEP-pel való késlekedés miatti időhiány okán – egy nagyon rövid geológiai kutatóút következett, egyetlen felszíni formáció meglátogatásával. Ezen a holdsétán történt egy kisebb, de később szimbolikussá vált baleset, a parancsnok véletlenül letörte a [[holdjáró]] egyik sárvédőjét (amelyet aztán egy rögtönzött megoldással sikerült pótolni). Később ez az epizód vált annak a szimbólumává, hogy a világűr felfedezése közben az ember a leghatékonyabb, aki adott helyzetben rögtönözni is képes, szemben az automatákkal, űrszondákkal, amelyek ilyenkor kudarcot vallanak. A második holdséta során egy hosszabb kutatóútra indultak az űrhajósok, amelynek során öt [[geológia]]i állomást érintettek, amelyek egyikén szenzációs felfedezést tettek, narancsszínű talajt találtak (később kiderült, hogy a vulkáni eredetűnek hitt talajréteget félreazonosították). A harmadik holdsétán az űrhajósok a völgyet övező hegyek közé mentek, és ott végeztek kutatómunkát négy geológiai állomáson.
 
A holdsétákat követően a holdkomp utasai rendben felszálltak a holdfelszínről, dokkoltak az anyaűrhajóhoz, csatlakoztak az addig a Hold körül keringő Ron Evanshez, és folytatták annak megfigyeléseit. További másfél nap múltán, a 75. keringésben jött el az ideje a hazavezető irányra állni, és újabb négy nap múltán az űrhajó leszállt a [[Csendes-óceán]]on, ahol a kiemelésére érkező [[USS Ticonderoga]] [[Repülőgép-hordozó|anyahajó]] már várta. Az Apollo–17 [[1972]]. [[december 19.|december 19]]-i]] leszállásával véget ért az Apollo–program űrrepülési része (míg a kihelyezett műszerekkel a megfigyelések egészen 1974-ig folytatódtak), és az azóta eltelt időben nem járt ember a Holdon (így mágimáig Gene Cernan parancsnok az utolsó ember, aki a lábnyomát a Holdon hagyta).<!--
--><noinclude>[[Kategória:A kezdőlap kiemelt cikke sablonjai 2020|2020-43-2]]</noinclude>