„Pokoli szomszédok” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
90David19 (vitalap | szerkesztései)
Konzolos verzióról pár leírás és a Windows-ra való egyik kiadási dátumot javítottam
90David19 (vitalap | szerkesztései)
→‎Folytatás: Konzolos leírást töröltem meggondolás végett
30. sor:
==Folytatás==
2004-ben ''[[Pokoli szomszédok 2 – Vakáción]]'' címen kiadták a második részt. Ebben a részben a ház helyett a világ különböző tájain tevékenykedhetünk. Ezúttal is óvatosnak kell lennünk, ugyanis a szomszéd a mamáját is elhozta a nyaralásra.
 
2005. március 4-én viszont a játéknak megjelent a GameCube és Xbox változata, mely öt nyelven jelent meg: angol, német, francia, spanyol, olasz.. Ez tartalmazza az első és második rész összes epizódját.
 
 
A konzolos változatban számos újítás és módosítás történt, melyek a következőek:
 
* Woody tud átlósan is közlekedni (eképpen vannak a pályákon elhelyezve a tárgyak)
* Pár új fajta csíny
* A Pokoli szomszédok 1 pályáiban látható a ház külseje is (nappal vagy este)
* A PC-s verzióban nem használt animációk és hangok fel vannak használva
* Egyes csínyek kivitelezése egyszerűbb
* Időzített csíny
* A szomszéd papagáját, Chili-t felváltja a szomszéd anyja a házban
* Ha elszúrjuk (az eredeti) mini-játékot vagy felébresztjük mamucit és/vagy a szomszéd kutyáját, a szomszéd a pálya teljes egész zegét-zugát végigvizsgálja (a PC-s verziótól eltérően)
* Ha rajtakap a szomszéd vagy az anyja, esélyünk van elmenekülni, de:
** ha a szomszéd kap rajta, gyorsan kell találni egy kiutat egy másik helyre (pl. egy közeli ajtó), különben veszítünk
** ha a szomszéd anyja kap rajta, kicsivel több idő van az előle menekülésre, de viszont, ha elhagyjuk a helyet, ahol ő van, akkor kiabál a szomszédnak
* Új mini-játék: lényege, hogy vízszintesen egy sorban azonos mennyiségű képnek kell lenni (a mennyiség nő, ha egyre jobban haladunk előrébb a játékban) és így megszereztük az adott tárgyat. Itt főként az időzítés a mérvadó a csíny elsütésének és nehezedés szempontjából.
* Kettő feloldható bónusz epizód
 
==További információk==