„Álom luxuskivitelben (film)” változatai közötti eltérés

2-E izgatottan állít be Paulhoz. Szerinte egy férfi van a nyomában: valószínűleg a férje figyelteti. Paul elhatározza, hogy végére jár a dolognak. Lemegy a ház elé, és elindul. Az ismeretlen férfi követni kezdi. Egy parkban végül leül mellé, és beszélgetni kezdenek. Semmi köze 2-E-hez, Holly miatt jött, akinek az igazi neve Lula Mae Barnes, ő pedig a férje, Golightly doki. Lula Mae szegény sorból származik, 14 éves volt, mikor hozzáment Golightlyhoz, akit elhagyott a felesége, sőt a férfira maradt a gyerekek nevelésének gondja is. Jól bánt Lulával, szerinte nem adott okot arra, hogy a lány elhagyja. Arra kéri Pault, szóljon Hollynak, hogy itt van. Paul megígéri, hogy megteszi. Együtt mennek vissza. Paul becsönget Holly ajtaján. Döbbenet helyett a lány elmosolyodik, mikor a férfi Lula Mae-nek szólítja. Tudja, hogy ez azt jelenti, itt van Golightly. Boldogan öleli meg a lépcsőfordulóban várakozó férjét, aki megjegyzi, hogy Lula lefogyott. Kap-e rendesen enni? Ezalatt Paul felmegy a saját lakásába: 2-E nyugodt lehet, semmi vész. A nő távozása után megérkezik Holly, szokása szerint az ablakon át. Arra kéri Pault, hogy kísérje ki a buszállomásra, segítsen meggyőzni Golightlyt, hogy egyedül menjen haza. A lány azt állítja, házasságukat már rég érvénytelenítették, csak a férje nem tud ebbe beletörődni. Az állomáson Holly bejelenti Golightlynak, hogy nem megy vele. Szerinte a férfi hibát követ el: egy vadócot akar szeretni és megszelídíteni, pedig ő már nem Lula Mae. A lány ugyan örömmel értesül arról, hogy szeretett bátyja, Fred hazatér – a fiatalember úgy tudja, még Golightlyval él –, de ennek ellenére nem akar a férjével menni. Golightly arra kéri Pault, hogy vigyázzon a lányra.
 
Hollyt a látszat ellenére megviselte a találkozás, felejtésként be akar rúgni. Paul vele tart, még egy sztriptízbárba is elvetődnek. Otthon a becsípett lány arról beszél, hogy ezentúl okosabb lesz: egyszerre csak egy férfival fog randizni. Sőt, inkább hozzámegy Rusty Trawlerhez. A sok locsogás után iszogatna még egy kicsit, de már nincs mit. Paultól kér italt, amit ki akar fizetni. Azt mondja, hogy semmit nem fogad el ingyen egy olyan férfitől, aki láthatóan elítéli őt, Paul pedig úgyis megszokta már, hogy nőktől fogadjon el pénzt. A sértett férfi azt tanácsolja, jobban vigyázzon a pénzére, Rustytól nem lesz könnyű szereznie. Holly erre kidobja Pault a lakásából. A férfi másnap becsönget hozzá, hogy tisztázzák a helyzetet. A lábtörlőn a friss újság hever. Főcíme Rusty Trawler újabb (negyedik) házasságáról tudósít, a boldog ara egy gazdag örökösnő. Hollyt a hír nem rázza meg túlzottan, tudta, hogy Rusty le van égve. Nem haragszik Paulra, sőt örül annak a hírnek, hogy egy újság megvette az író egyik novelláját, még előleget is küldött egy 50 dolláros csekk formájában. Elmennek a [[Tiffany]]ba, Holly kedvenc helyére. Paul ajándékot szeretne venni a lánynak, ám a Tiffany drága hely, és Holly hallani sem akar arról, hogy Paul beváltsa a csekkjét. 10 dollár készpénz van a férfinál. Ez elegendő arra, hogy a monogramjukat belegravíroztassák abba az olcsó gyűrűbe, melyet közösen találtak egy kekszesdobozban, mint ajándékot. A Tiffany szertartásosan udvarias, de igen megértő eladója ugyan megjegyzi, hogy nem szoktak máshonnan származó ékszerek esetében gravírozást vállalni, de most kivételt tesznek. A boldog lány megcsókolja a segítőkész kereskedőt. A pár elmegy a könyvtárba is, kikölcsönzik Paul könyvét, a ''Kilenc élet''et. Holly kérésére a férfi dedikálja a kötetet a tiltakozó könyvtárosnő szeme láttára. A lány megjegyzi, hogy szerinte a könyvtár messze nem olyan csodás hely, mint a Tiffany. Vidám hangulatuk tetőpontján hazafelé menet elcsennek két olcsó jelmezt (maszkot) egy üzletből.
 
Paul komolyan akar beszélni 2-E-vel. Körülményes bevezetőjéből a nő megsejti, hogy van valakije, de azt hiszi, nem komoly az ügy. Igazából számított is egyszer erre a fordulatra. Paul azonban végleg be akarja fejezni a viszonyukat. A nő leül, hogy megírjon egy csekket 1000 dollárról. Szerinte ez a pénz elegendő arra, hogy a férfi elvigye valahová egy hétre a szeretőjét, s különben is jár neki ennyi pihenő. Akár érdekképviseletbe is tömörülhetne a többi magafajtával, hogy egyéb juttatások is megillessék. A sértésre Paul hasonlóan reagál. Azt feleli, örül, hogy 2-E így megkönnyítette számára a szakítást, és azt javasolja, egy hasonló testalkatú férfit válasszon az utódjának, s akkor még a számára vett öltönyök ujját sem kell felhajtatni. Immár teljesen független férfiként Paul Holly keresésére indul. A könyvtárban találja meg. A lány [[Dél-Amerika|Dél-Amerikáról]] szóló könyveket olvas. Úgy döntött, hogy hozzámegy Joséhoz, tehát illendő egy kicsit megismerkednie jövendőbelije hazájával. Holly nem ad magyarázatot arra, hogy miért határozott így. A nyilvános helyen kibontakozó kínos jelenet elől inkább be akar menekülni a mosdóba. Paul ekkor a kezébe adja az 50 dollárról szóló csekket, ugyanis a lány korábban arról beszélt, hogy gazdag imádói mindig ennyi pénzt szoktak neki adni, mikor aprót kér tőlük, hogy kimenjen az illemhelyre. A fiatalok később otthon, a lépcsőházban futnak össze újra. Holly a vőlegényével, Joséval van. Alig néhány pillanat telik el, és a lány lakásából dulakodás zajai szűrődnek ki. Paul berohan. Holly tör-zúz, majd sírva dől az ágyra. José azt állítja, semmit nem tett vele, a lány csupán elolvasta a táviratot, ami várta. Paul felveszi a földre dobott üzenetet, amely Fred váratlan haláláról érkezett.
Névtelen felhasználó