„Falklandi csata” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Következmények: Helyesírási és fogalmazási apróságok
642. sor:
 
== Következmények ==
A csata következménye képpenkövetkezményeképpen Németország egyetlen tengerentúli hajóraja, az ''Ostasiengeschwader'' mint katonai alakulat megszűnt létezni. A ''Dresden'' későbbi elsüllyedését követően a távoli vezekenvizeken reguláris német hadihajók már nem veszélyeztették az antant kereskedelmi hajózását. Azonban Németország azonban a háború végéig még több felfegyverzett kereskedelmi hajót indított útnak a kereskedelmi háború megvívására, melyek jelentős károkat tudtak okozni az ellenségnek ([[SMS Möwe (1914)|''Möwe'']], ([[SMS Wolf (1913)|''Wolf'']], ([[SMS Seeadler (1888)|''Seeadler'']]).
 
A győztes csata révén a britek négy csatacirkálójukat visszarendelhették a honi vizekre, és ezt követően itt jóval aktívabban léphettek fel. A tengeren túli állomáshelyek páncélos cirkálóinak nagy részét is visszarendelhették, és bevethették őket az Északi-tenger blokádjánál, amelynek fenntartása még inkább a brit hadműveletek előterébe került. Ezzel megszűnt a ''Hochseeflotte'' tehermentesítése, mely számára a brit csatacirkálók kivonása az Északi-tengerről jó alkalmat biztosított volna a ''Grand&nbsp;Fleet''tel való kedvezőbb erőviszonyok melletti megmérkőzésre. Erre a legkiválóbb alkalmat a [[Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés|december&nbsp;15-16-án végrehajtott angol partok elleni támadás]] kínálta volna.<ref>Raeder 336-341. o.</ref>
 
A brit értékelések megjegyzik, hogy a Dél-Amerika nyugati partjainál folyó kereskedelmetkereskedelem, melyet Falkland után csak a ''Dresden'' és a ''Prinz&nbsp;Eitel&nbsp;Friedrich'' veszélyeztettek, ismét teljes mértékben beindult. Más források szerint valójában azonban az antant áruforgalma ezeken a vizeken a ''Dresden'' 1915 márciusi elsüllyedéséig lényegében teljesen leállt, és csak ezt követően indult be ismét. A brit történetírást szerkesztő Corbett szerint a győzelem nem tekinthető a brit tradíciók felfogása szerinti teljes győzelemnek, mivel a ''Dresden'' elmenekülése miatt, ami miatt a vizek nem váltak szabaddá (szabadon hajózhatóvá az antant számára).<ref>Corbett 436. o.</ref>
 
Míg Coronel után a németpárti hangok megerősödtek Dél-Amerikában, addig a Falkland-szigeteknél elszenvedett súlyos vereség az antant befolyását erősítette a térségben. A csata lefolyásának részletei nagy tiszteletet váltottak ki ezen országokban Spee és hajóraja iránt, de azt már biztosra vették, hogy a német katonai jelenlét nem fog visszatérni a háború során Dél-Amerikába, így pedig gazdaságilag egyre inkább az antanthoz sodródtak egyre inkább.<ref>Raeder 340. o.</ref>
 
== Emlékezete ==