„Farkas Árpád (író)” változatai közötti eltérés

Majdhogynem „rövidnadrágos víg kölyök”-ként fogadta be az irodalmi közvélemény, jóval bemutatkozó kötete, a ''[[Forrás-nemzedék|Forrás]]'' második nemzedékének rangot adó ''Másnapos ének'' (1968) megjelenése előtt. Mestereit, [[József Attila|József Attilát]], [[Illyés Gyula|Illyés Gyulát]], a közvetlen példaképek közül [[Lászlóffy Aladár]]t és [[Kányádi Sándor]]t még nem tagadhatná le, de már ekkor feltűnik rendkívüli képteremtő ereje, lírájának népköltészetre emlékeztető tárgyias egyszerűsége, tisztasága, emberközeli melege s ugyanakkor mívessége. Első verseinek alaphangját a feltétlen hit, bizalom adja önmaga, nemzedéke és a társadalom iránt; ''Így'' című [[Ars poetica Erdélyben|ars poeticájában]] írja: {{idézet|

Szedd össze magad, indulj. Kezed ügyében minden: a táj, a bot meg ez a mitikus keleti szél. Legfennebb megcsusszansz még egyszer a szakadékok széleinél.}} A táj, a szülőföld, a székely népélet és néphagyomány elkötelező erővel hatnak írásaira, de felül tud emelkedni az etnográfiai külsőségeken, a regionalizmuson („Mifelénk a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak”).

Kérlelhetetlen tisztaságigénye ''(Cipőfűzőárus, Jó férfiak)'' második kötetében, a ''Jegenyekör''ben (Kolozsvár, 1971) már jelentős valóságismerettel társul, megőrzött eszményeit a megvalósítás lehetőségével szembesíti. Nemzedékéből ő vállalja a legkövetkezetesebben a nemzetiségi költő szerepét, földközelben, de mítosztalanul, megismerve „Európa kivilágított ablakai”-t is. Irodalmi igényű publicisztikája (főképp ''[[A Hét (folyóirat, 1970–)|A Hét]]'' és az ''Igaz Szó'' hasábjain) ugyanerről tanúskodik. Legjobb verseiben plebejus valóságszemlélete és határozott történelmi érzéke formateremtő erővé válik; a puritán leírásokból kihull minden fölösleges cifrázat, a realista képsor pszichológiai dimenziót nyer, gondolatilag kiteljesedik, mint például kiemelkedően szép prózaversében, a ''Mikor az öregemberek mosakodnak'' kezdetűben: „úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban”. A ''Jó férfiak'' igazságkereső ifjú poétája már átérzi az idősebbek átélte mély tragikumot, s hivalkodásmentes emlékművet állít a sokféle kísértéssel megkísértett, tisztaságra vágyó embernek. ''Alagutak a hóban'' című újabb verskötetét (1979) elégikus hangulat lengi be, s elődök példáját, kortársak útját kíséri végig, magyarázatot, megoldást keresve egy átmeneti kor dilemmáira.