„Szerkesztő:Gombabandi/próbalap” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Az '''Erdélyi Párt''' egy, az 1940 és 1944 között Magyarországhoz visszacsatolt [[Észak-Erdély]]ben működő tömegpárt volt.
'''Bálint József''' ([[Oroszhegy]], [[1901]]. [[szeptember 17.]] – [[Pécs]], [[1988]]. [[február 21.]]) római katolikus pap, szentszéki tanácsos, az [[Erdélyi Római Katolikus Népszövetség]] igazgatója, a [[második bécsi döntés]] után az [[Erdélyi Párt]] országgyűlési képviselője.
 
1940 októberében annak érdekében, hogy a [[második bécsi döntés]] következtében Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdély lakosságának is legyen képviselete az [[Országgyűlés]]ben, [[Teleki Pál (politikus)|Teleki Pál]] miniszterelnök javaslatára, behívásos alapon, 45 személyt neveztek ki képviselőnek. Bár e képviselők nagy része korábban, a román fennhatóság alatt is részt vett az erdélyi politika alakításában (többnyire mint a [[Magyar Szövetség]], az [[Országos Magyar Párt]] vagy a [[Romániai Magyar Népközösség]] tagja), de a behívást követően – korábbi politikai szervezetük megszűnése miatt – párton kívüli képviselőnek számítottak. Ezekből az erdélyi képviselőkből alakult meg 1940 november közepén először egy frakció: az ''Erdélyrészi Pártonkívüli Képviselők Csoportja'', mely december 7-én kimondta önálló párttá való alakulását, az [[1941]]. [[február 5.|február 5]]-én tartott értekezletén pedig felvette az ''Erdélyi Párt'' nevet.
1927-ben szentelték pappá.
 
A végleges megalakulásra az [[1941]]. [[május 28.|május 28]]-án [[Kolozsvár]]ott megtartott alapító nagygyűlésen került sor. Ekkor választották meg a párt végleges országos vezetőit: Az elnök [[Teleki Béla (politikus)|Teleki Béla]] lett; alelnökök: [[Ember Géza]]; dr. Kolumbán József (csíkszeredai ügyvéd); ügyvezető alelnök [[Albrecht Dezső]]; országos politikai főtitkár: [[Mikó Imre (jogász)|Mikó Imre]].
1929-től [[Marosvásárhely]]en, majd 1932-től [[Kolozsvár]]on szolgált [[káplán]]ként (segédlelkészként), és mindkét helyen egyúttal a [[Kolping mozgalom|Kolping Legényegylet]] igazgatója volt, Kolozsváron egészen 1942 májusáig.
 
A párt az országgyűlésben elsősorban az erdélyi érdekeket képviselte. Dominanciára törekedett a régióban, annak érdekében, hogy megakadályozza a szélsőséges anyaországi politikai alakulatok, legfőképpen a [[Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom|Nyilaskeresztes Párt]] térnyerését Észak-Erdélyben. Igyekezett javítani a helyi lakosság szociális gondjain, közbenjárt a kormánynál a közellátási, közlekedési nehézségek csökkentése, munkanélküliség és hasonló problémák megoldása érdekében Hamarosan az ország keleti régiójának legfontosabb politikai szervezetévé vált. 1942 januárjára 700 helyi szervezete és 243 000 tagja volt Észak-Erdély 1 340 000 magyar lakosából.
1936-tól lett – [[Márton Áron]] utódaként – az [[Erdélyi Római Katolikus Népszövetség]] ideiglenes, majd 1937-től megválasztott igazgatója.
1939 decemberében Márton Áron szentszéki tanácsossá nevezte ki. 1940 áprilisától a kolozsvári Szent Mihály Egyházközség választmányának tagja.
 
Magyarország 1944 márciusában bekövetkezett [[Margarethe hadművelet|német megszállása]] után a párt több politikusa háttérbe vonult, részt vállalt a zsidó­mentésben, és nem vett részt a parlament munkájában. 1944 augusztusában a kormány a pártot feloszlatta. Romániának a háborúból való kiugrása, illetve a szövetségesekhez való átállását követően a párt Erdélyben maradt képviselői és tisztviselői a kommunista [[Békepárt (1943)|Békepárttal]] és szociáldemokrata politikusokkal összefogva létrehozták az [[Erdélyi Magyar Tanács]]ot, amelynek keretében együttműködve igyekeztek előkészíteni a hatalomváltást; [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthy]] kormányzónál fegyverszünetet, Erdély katonai kiürítését, intézményeinek helyben maradását és Kolozsvár megkímélését igyekeztek elérni, részben sikerrel.
1940 októberétől a magyar országgyűlésbe behívott erdélyi képviselő, az 1940 decemberében megalakult [[Erdélyi Párt]] tagja.
 
==Források és irodalom==
1942-ben „[[summa cum laude]]” minősítéssel [[kánonjog]]i doktori címet szerzett [[Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem|kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen]].
*[https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyarorszag-a-masodik-vilaghaboruban-lexikon-a-zs-F062E/e-F08DD/erdelyi-part-F090E/ Sipos Péter-Ravasz István (szerk.): Magyarország a második világháborúban • Lexikon A-ZS – vonatkozó szócikkei]
 
*[https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/vikekkek/article/view/31560/31451 Murádin János Kristóf: Az Erdélyi Párt megszervezése és vidéki tagozatai Észak-Erdélyben a második bécsi döntés után. Közép-Európai Közlemények, 11. évf. 4. sz. (2018)]
1943 februárjától a Kolping-féle Katolikus Legényegyesületek egyházmegyei igazgatója.
*[http://www.kre.hu/tdi/images/Tezisek_Muradin_Janos.pdf Murádin János Kristóf: „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között. Kolozsvár: Scientia Kiadó, 2019.]
 
*[http://www.kre.hu/tdi/images/Tezisek_Muradin_Janos.pdf Murádin János Kristóf: „Mindent Erdélyért!” Az Erdélyi Párt története 1940 és 1944 között. Kolozsvár: Habitilációs érekezés tézisei, KGRE 2018]
1944 januárjában megválasztották az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata szociális szakosztályának elnökévé.
*[http://www.adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf963.pdf Egry Gábor: Az erdélyiség „színeváltozása”. Kísérlet az Erdélyi Párt ideológiájának és identitáspolitikájának elemzésére 1940-1944 – Napvilág Kiadó, 2008]
 
*Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940-1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2015.
1944-től a [[Szombathelyi Egyházmegye]] területén működött. 1944-től 1952-ig kisegítő lelkész volt a [[szombathely]]i Székesegyházi Főplébánián, majd 1952–1954-ig [[Nádasd]]on.
 
1954-től nyugállományba vonult papként [[Pécs]]re költözött, ahol élete végéig lakott. Itteni tartózkodása alatt – nem hivatalosan – kisegítő lelkészként működött különböző [[Plébánia|plébániákon]]. 87 éves korában hunyt el a pécsi klinikán. Március 1-jén temették el Pécsett, a köztemetőben nyugszik.
 
==Források==