Amíg hegyesre vágott [[káka|kákával]] írtak rá, addig mindegy volt, hogy melyik oldalára írnak, de az i. e. III. században elkezdték használni a hasított hegyű [[nádtoll]]at, amellyel már csak a színére írhattak, mert a visszáján a tinta szinte szétfröccsent. Jól lehetett rá írni, könnyen lehetett szállítani, ezért az ókori népek szívesen használták. Egyetlen gyengéje volt csupán: nem állta az időt. A papiruszt tekercselték. Két formája ismeretes, a lepecsételt és a [[pecsét]] alatt átkötött. Az átkötéshez szükséges papiruszfonal neve az [[itr]]. A tekercs felnyitása a pecsét feltörése és az átkötő [[zsineg]] megoldása révén történt. Papiruszból készült a védőcsík is, amely a papiruszvégeket védte. Arra törekedtek az ókorban, hogy egy-egy nagyobb mű vagy [[szöveggyűjtemény]] egy papiruszra kerüljön, ezért negyven méter hosszú papiruszról is tudunk.
