„II. Marván omajjád kalifa” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a pongyola kifejezés jelölése |
||
18. sor:
Kétségkívül szép eredmény volt a családi ellenzék megfegyelmezése és a háridzsiták mozgalmának vérbe fojtása, ám a legsúlyosabb veszedelemmel még mindig nem sikerült leszámolni. [[747]]-ben az Abbászidák úgy érezték, elérkezett az idő a hatalomátvételre. Felkelést robbantottak ki [[Hurászán]]ban, ám a keményen ellenálló Ibn Szajjár emír [[748]]-as haláláig nem jutottak komolyabb eredményre. Ekkor azonban gyakorlatilag Mezopotámiától keletre az egész birodalom az ölükbe hullott, ami nagyrészt a síitáknak, közelebbről a [[merv]]i [[Abú Muszlim]]nak volt köszönhető, aki annak ellenére fejtett ki propagandát az Abbászidák érdekében, hogy azok nyilvánvalóvá tették: nem hajlandóak a síiták által kalifának kiszemelt [[Muhammad an-Nafsz az-Zakijja]] és általában az [[alidák]] trónigényét támogatni.
[[750]]. [[január 25]]-én döntő összecsapásra került{{Pongyola}} sor a [[Nagy-Záb]] mentén. Az Abú l-Abbász vezette Abbászida hadsereg megfutamította Marván katonáit. Állítólag csak az ütközet színhelyén 300 Omajjád maradt holtan. A teljes mértékben bázis nélkül maradt Marván kétségbeesett menekülésbe kezdett. [[Damaszkusz]]ból [[Palesztina|Palesztinán]] keresztül [[Egyiptom]]ba ment, ahol nyáron megtalálták, és egy kisebb csetepatéban meggyilkolták.
== Az utolsó Omajjád öröksége ==
| |||