„Szervánszky Endre” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Veszely (vitalap | szerkesztései)
28. sor:
1941-ig zeneelméletet tanított több zeneiskolában, majd 1941-től 1948-ig a [[Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium|Nemzeti Zenedében]] tanított zeneszerzést, zeneelméletet, partitúraolvasást. Ezután – egészen haláláig – a [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem|Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola]] zeneszerzés tanára volt. Növendéke volt többek között [[Balassa Sándor]], [[Bogár István (zeneszerző)|Bogár István]], [[Gárdonyi Zsolt]], [[Huszár Lajos (zeneszerző)|Huszár Lajos]], [[Lehotka Gábor]], [[Madarász Iván]], [[Sári József]], [[Sáry László]] és [[Serei Zsolt]]. 1945 és 1949 között a ''[[Szabad Nép]]'' című napilapba írt zenekritikákat. Tagja volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének, 1949 és 1956 között az elnökségbe is beválasztották.
 
Zeneszerzői stílusára először [[Kodály Zoltán]] munkássága hatott, ebben az időben születtek ''Honvéd kantakantáta'' (1949) és ''Zenekari rapszódia'' című művei, amiért [[Kossuth-díj]]at kapott. Második alkotói korszakában egyre inkább [[Bartók Béla (zeneszerző)|Bartók Béla]] nyomdokain járt, de már a [[Dodekafónia|dodekafón]] (tizenkét fokú, hangnem nélküli) szerkesztésmód is megjelent műveiben, amiben úttörő volt [[Magyarország]]on. Ennek az időszaknak volt a termése például a három nagy ''Petőfi-kórus'' és a ''Klarinétszerenád'', amiért másodszor is kitüntették a Kossuth-díjjal. Harmadik stíluskorszakára – amit a ''Concerto József Attila emlékére'' (1954), a ''II. vonósnégyes'' (1957) és a ''Hat zenekari darab'' (1959) vezetett be – már főleg a dodekafónia volt a jellemző. A korszak legjelentősebb alkotásai a ''Variációk zenekarra'' (1965), a ''Klarinétverseny'', a ''Hét fuvolaetűd'' és a [[Pilinszky János]] szövegére ''(Sötét mennyország)'' írt ''Requiem'' című [[oratórium]]. Szervánszky jelentős zeneszerző volt, akiről [[Kroó György]] ezt írta a ''József Attila-concerto'' és a ''II. vonósnégyes'' kapcsán: ''„Bartóknak ezt a magányos, éjféli hangját és a Mandarin halálzenéjét itt folytatja először az utódok zenéje”''. A dodekafóniával és a ''Hat zenekari darab''bal kapcsolatban: ''„Belépett az avantgárd effektus- és színbirodalmának kapuján. […] Ez a kompozíció ütötte az első betömhetetlen rést a régi stílus kapuján.”''
 
Élete vége felé egyre kevesebbet komponált, 1977. június 25-én hunyt el Budapesten.