„I. Károly magyar király” változatai közötti eltérés

tömör., szerk.
(tömör., szerk.)
Károly Róbert hajója akkor — [[1300]] augusztusában kötött ki — [[Split|Spalatóban]], amikor még [[III. András magyar király|III. András]] ült a trónon. Károly Róbert mellett a délvidéki tartományok urai álltak – a [[Šubić nemzetség|Šubićok]], a [[Babonić család]], a [[Frangepán család]] és [[Csák Ugrin (országbíró)|Csák Ugrin]] – valamint a főpapok közül [[Bicskei Gergely]] választott [[esztergomi érsek]], [[Bői Mihály|Mihály zágrábi püspök]], [[III. János nyitrai püspök|János leendő nyitrai püspök]] és a nemesek kisebb csoportja állt. Külföldi támogatói [[VIII. Bonifác pápa]], a Nápolyi Királyság hűbérura és a [[Habsburg-ház|Habsburg-]]hercegek voltak.
 
Károlyt nagyapja, [[II. Károly nápolyi király]] meglehetősen sovány ellátmánnyal indított útjára: az [[Adriai-tenger|Adrián]] mindössze két [[gálya|gályával]] és egy szállítóhajóval keltek át; a teljes kíséretnek összesen 150 lovat vittek. A gyermek herceg kíséretében persze volt néhány olasz és francia nemes, közülük azonban csupán egyetlen család, a '''Druget''' família játszott szerepet. Ennek a jelentéktelen nápolyi családnak a tagjai Magyarországon, immár [[Drugeth család|Drugeth]] néven tüneményes karriert futottak be: 1323 és 1342 között hármukbólhármójukból is [[nádor]] lett.
 
III. András életében az ifjú trónkövetelő valóban nem tudta érdemben befolyásolni a magyar politikát. [[Petrus de Bonzano]] szerint a király „értesült ugyan Károly király unokájának érkezéséről, de nem törődött vele”. Jelentősen erősítette András pozícióit, hogy egyértelműen mellé állt Csák Máté, a [[Kőszegi család]]ot pedig egy ügyes házassággal kötötte magához — egy '''Turcho''' nevű rokona feleségül vette [[Kőszegi Henrik]] leányát.<ref>[https://tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/online/csukovits.pdf Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon I. rész I. Károly és uralkodása (1301–1342)]</ref>
 
Amikor III. András [[1301]] januárjában váratlanul meghalt, támogatói gyorsan [[Esztergom]]ba vitték Károlyt, és ott Bicskei Gergely még május 13-a előtt megkoronázta egy alkalmi koronával. A pápa 1301. május 13-án kelt bullájával Károly Róbert támogatására Magyarországra küldte [[XI. Benedek pápa|Boccasini Miklóst]] (''Niccolò Boccasini''t, a későbbi XI. Benedek pápát).<ref name="Károly Róbert emlékezete">{{cite book |author= [[Kristó Gyula]], [[Makk Ferenc]] |title= Károly Róbert emlékezete |chapter= Előszó. |publisher= Európa Könyvkiadó Budapest 1988 |isbn= 963-07-4394-9}}</ref><ref>{{cite book |author= [[Geréb László (író)|Geréb László]] |title= Képes Krónika |url=http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm#90 |publisher= Magyar Hírlap és Maecenas Kiadó |accd=2017-08-23}}</ref>
 
Ebben az időszakban azonban az erős kezű [[VIII. Bonifác pápa]] pápa támogatása még inkább hátrányára volt Károlynak — a [[Képes Krónika]] szerint az ország szabadjai féltek, hogy az egyház adta királyt elfogadva elveszítik szabadságukat.<ref>Kristó 1978, 15. o.</ref> A többségben lévő ellenpárt az alkalmi koronára hivatkozva a koronázást nem fogadta el érvényesnek (a közjogi akadállyal maga Károly is tisztában volt, ezért később még kétszer megkoronázták, és csak a harmadik lett végre érvényes). Ők a koronát gyakorlatilag (ha formálisan nem is) [[II. Vencel cseh király|II. Vencelnek]], Cseh- és Lengyelország királyának, IV. Béla dédunokájának ajánlották fel. Vencelhez több nagyúr, illetve egyházi méltóság ment delegációba. Hogy ténylegesen kik is, azt a források ellentmondásosan közlik:
* a [[Képes Krónika]] szerint a [[Rátót nemzetség|Rátót család]], a [[Balassa család]], a [[Kőszegi család]] egy-egy tagja, valamint [[Hont-Pázmány János]] kalocsai érsek, [[II. András egri püspök|András]] egri püspök, [[Antal csanádi püspök]], a [[Miklós boszniai püspök|boszniai]], a [[szepesi püspök|szepesi]] és a [[nagyváradi római katolikus egyházmegye|váradi püspök]];
* a [[Kronika Zbraslavská]] szerint [[Csák Máté (trencséni tartományúr)|Csák Máté]], [[Aba Amadé]], [[Balassa Demeter]], [[Balassa Werner]], valamint a [[Petermann budai bíró|budai bíró]].<ref>Kristó 1978, p. 15</ref>
 
Hasonképpen ellentmondásos a tárgyalások leírása. Az egyik változatban II. Vencel elhárította a felkérést és maga helyett azonos nevű 12 éves fiát – III. András leánya, Erzsébet jegyesét – ajánlotta. A másik változat (Kristó 1978, 16. o.) szerint a magyar urak eleve az ifjabb Vencelt kérték fel Magyarország királyának, mert úgy vélték, hogy a gyermek uralkodó kevéssé lesz képes elhatározásaikat keresztezni. Annyi biztos, hogy a megegyezés értelmében az [[Vencel magyar király|ifjabb Vencel]] lett a királyjelölt. Behívásának előkészítésére [[Kőszegi Iván]] 1301 augusztusában megtámadta Esztergomot, ahonnan Károly Róbertnek és [[Bicskei Gergely]]nek menekülnie kellett. [[1301]]. [[augusztus 27.|augusztus 27-én]], [[Székesfehérvár|Fehérvárott]] a [[Szent Korona|Szent Koronával]], tíz püspök és hívei jelenlétében [[Hont-Pázmány János|János kalocsai érsek]] királlyá koronázta [[Vencel magyar király|Vencelt]] — tehát a főurak nagy többségének akarata ellenére ez a koronázás se volt érvényes, mert a magyar szokásjog szerint a királyt az esztergomi érseknek kellett felkennie.
 
=== Első udvara Temesvárott ===
 
A Délvidékre visszatérve Károly a tartományurak hatalmi körzeteitől távol eső és egyúttal jól védhető [[Temesvár]]ott rendezte be udvarát. Kora általános szokásától eltérően és érett diplomáciai érzékkel udvartartásának tagjait az egy [[Drugeth Fülöp]] kivételével nem a magával hozott francia és olasz nemesek közül válogatta, hanem a fontosabb tisztségekre magyar urakat nevezett ki a fontosabb tisztségekre. Természetes szövetségesei voltak azok a királyi területekhez közel birtokos nemes családok, amelyek nem tagozódtak be a [[tartományúr|tartományurak]] [[familiaritás|famíliáiba]], és ezért különösen megszenvedték azok hatalmaskodásait. Különösen sokan voltak ilyenek [[Szlavónia|Szlavóniában]], a [[Duna–Tisza köze|Duna–Tisza-közén]] és a [[Maros]] mentén.<ref>{{Hóman-Szekfű:Magyar történet |fejezet= 2.2.|url= |elérés ideje= }} 56–57. old.</ref> Fontosabb képviselőik:
* a [[Csák nemzetség]]ből
** [[Csák Ugrin (országbíró)|Csák Ugrin]] és családja és
 
* a [[Balog nemzetség|Balog nembéli]] [[Szécsi család]] tagjai,
* a [[Kacsics nemzetség|Kácsik nembélinem]] ''Falkos'' ágából [[Szécsényi Tamás]],
* az [[Ákos nemzetség]] ''Bebek''- és ''Ördögh''-ágának ősei.
 
=== Károly, Vencel és Ottó versengése ===
 
'''[[1302]]''': A pápa az illetéktelen koronázás miatt hivatalvesztés terhe mellett a Szentszék elé idézte [[Hont-Pázmány János|János]] kalocsai érseket, ő azonban még az idézés kézhez vétele előtt elhunyt.<ref name="A magyar nemzet története">{{cite book |author= [[Szilágyi Sándor (történész)|Szilágyi Sándor]]|title= A magyar nemzet története |chapter= 3. kötet.| [[Pór Antal]], [[Schönherr Gyula]]|Az Anjouk kora az Anjou ház és örökösei (1301–1439)|publisher= Atheneum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat; Budapest, 1895}}</ref> Ez érzékenyen érintette a Vencel-pártot, mert a helyére kinevezett [[II. István kalocsai érsek|István]] Károly Róbert elkötelezett híve volt (Kristó 1978, 16. o.). Ezután a pápa 1302. június 10-én megbízta Boccasinit, hogy a két Vencelt és Károly Róbertet idézze a Szentszék elé. Boccasini 1302az év közepén tért vissza Rómába – magyarországi tevékenysége megerősítette az Anjou-pártot<ref name="A magyar nemzet története" /><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme">{{cite book |author= [[Bánlaky József]]|title= A magyar nemzet hadtörténelme |chapter= 7. kötet. |publisher= Budapest, 1928–1942}}</ref> (bár a [[Képes Krónika]] azt állítja, hogy nem ért el semmit, és dolga végezetlen tért haza — Kristó 1978, 16. o.). Az országból távozni készülő Boccasini Miklós [[egyházi tilalom]] ''(interdictum)'' alá helyezte a Vencel-párti budaiakat. Válaszul a budaiak [[Petermann budai bíró|Petermann bíró]] és ''Tót Márton'' esküdt kezdeményezésére '''Lajos pap''' vezetésével megszegték a tilalmat, kiszolgáltatták a szentségeket és kiközösítették a pápát, valamint a Károly pártján levő magyar érsekeket és püspököket.<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/>:
 
Ez év szeptemberében Károly Róbert kisebb hadával felvonult Vencel székvárosa, [[Buda (történelmi település)|Buda]] alá, de nem engedték be a városba. Bosszúból feldúlta a város körüli szőlőket, majd [[Kőszegi Iván]] fellépésére visszavonult. A kudarc után Károly a Délvidékre vonult vissza (1303-ban még [[Salamonharasztja|Salamonharasztján]] állított ki oklevelet), Boccasini pedig egyházi átokkal sújtotta Budát. A budaiak dacoltak az átokkal:
* klerikusokat és álpapokat bíztak meg a szentségek kiszolgáltatásával;
* kiközösítették a pápát, valamint Magyarország érsekeit és Károlyhoz húzó püspökeit.<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/>
 
Ez év szeptemberében Károly Róbert kisebb hadával felvonult Vencel székvárosa, [[Buda (történelmi település)|Buda]] alá, de nem engedték be a városba. Bosszúból feldúlta a város körüli szőlőket, majd [[Kőszegi Iván]] fellépésére visszavonult. A kudarc után Károly a Délvidékre vonult vissza[[Délvidék]]re (1303-ban még [[Salamonharasztja|Salamonharasztján]] állított ki oklevelet), Boccasini pedig egyházi átokkal sújtotta Budát. A budaiak dacoltak az átokkal:
VIII. Bonifác pápa [[1303]]. [[május 31.|május 31-i]] bullájában Károlyt nyilvánította királynak, Vencelt eltiltotta a cím használatától és a vele járó jogok gyakorlásától, egyúttal felkérte [[I. Albert német király|Albert német királyt]] és [[II. Rudolf osztrák herceg|Rudolf osztrák herceget]], hogy Károly Róbert oldalán avatkozzanak be a konfliktusba. Ennek hatására [[Miklós boszniai püspök]] (1301–1303)<ref>[https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyar-tortenelem/ch49.html [[Antonio Bonfini]], [[Kulcsár Péter (történész)|Kulcsár Péter]]: A magyar történelem tizedei. 49. fejezet - Névmutató]</ref> elpártolt Venceltől, és Károly hívéül szegődött.<ref>[https://www.academia.edu/25495611/A_boszniai_latin_p%C3%BCsp%C3%B6ks%C3%A9g_t%C3%B6rt%C3%A9nete_1344-ig Ternovácz Bálint: A boszniai latin püspökség története 1342-ig. in: MICAE MEDIAEVALES V. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, Budapest, 2006. p. 215–228]</ref>
 
VIII. Bonifác pápa '''[[1303]]'''. [[május 31.|május 31-i]] bullájában [[VIII. Bonifác pápa]] Károlyt nyilvánította királynak, Vencelt eltiltotta a cím használatától és a vele járó jogok gyakorlásától,. egyúttalEgyúttal felkérte [[I. Albert német király|Albert német királyt]] és [[II. Rudolf osztrák herceg|Rudolf osztrák herceget]], hogy Károly Róbert oldalán avatkozzanak be a konfliktusba. Ennek hatására [[Miklós boszniai püspök]] (1301–1303)<ref>[https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyar-tortenelem/ch49.html [[Antonio Bonfini]], [[Kulcsár Péter (történész)|Kulcsár Péter]]: A magyar történelem tizedei. 49. fejezet - Névmutató]</ref> elpártolt Venceltől, és Károly hívéül szegődött.<ref>[https://www.academia.edu/25495611/A_boszniai_latin_p%C3%BCsp%C3%B6ks%C3%A9g_t%C3%B6rt%C3%A9nete_1344-ig Ternovácz Bálint: A boszniai latin püspökség története 1342-ig. in: MICAE MEDIAEVALES V. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola, Budapest, 2006. p. 215–228]</ref>
[[II. Vencel cseh király|II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királya]] fia érdekében és a Habsburgok ellen [[IV. Fülöp francia király|IV. Fülöp]] francia királlyal lépett szövetségre. A francia királyt 1303. április 13-án kiátkozó pápát IV. Fülöp emberei [[Anagni]] városában szeptember 7-én megtámadták, és megölték a pápa kíséretének több tagját, köztük a Károlyt megkoronázó [[Bicskei Gergely]] esztergomi érseket is. A pápa fél évvel később, október 11-én halt bele a támadás során szerzett bántalmaiba. Utóda [[XI. Benedek pápa|XI. Benedek]] néven bizalmasa, Boccasini került, és ő [[Bői Mihály|Mihály zágrábi püspököt]], Károly elkötelezett hívét nevezte ki esztergomi érsekké<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet története"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/> — ő azonban egy év múlva meghalt.
 
[[II. Vencel cseh király|II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királya]] fia érdekében és a Habsburgok ellen [[IV. Fülöp francia király|IV. Fülöp]] francia királlyal lépett szövetségre. A francia királyt 1303. április 13-án kiátkozó pápát IV. Fülöp emberei [[Anagni]] városában szeptember 7-én megtámadták,. és megöltékMegölték a pápa kíséretének több tagját, köztük a Károlyt megkoronázó [[Bicskei Gergely]] esztergomi érseket is. A pápa fél évvel később, október 11-én halt bele a támadás során szerzett bántalmaiba. Utóda [[XI. Benedek pápa|XI. Benedek]] néven bizalmasa, Boccasini került, és ő [[Bői Mihály|Mihály zágrábi püspököt]], Károly elkötelezett hívét nevezte ki esztergomi érsekké<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet története"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/> — ő azonban egy év múlva meghalt.
[[1304]]-ben Károly Róbert Galíciába ment, hogy eljegyezze [[I. Leó halicsi fejedelem|Lev halicsi fejedelem]] [[Halicsi Mária magyar királyné|lányát]].<ref name="Károly Róbert emlékezete"/> Az év közepén [[II. Vencel cseh király|II. Vencel]] sereggel jött Magyarországra. Elfoglalta [[Esztergom]]ot, ahonnan elűzte az [[Bői Mihály|érseket]]. Ezután bevonult Budára, de be kellett látnia, hogy de nem tud elég szövetségest fia mellé állítani. Ezért augusztus elején fiával és a koronázási jelvényekkel visszatért Csehországba. Esztergom várát hűséges híveire, a [[Kőszegi család|Kőszegiekre]] bízta (Kristó, 17. o.).
 
'''[[1304]]'''-ben Károly Róbert Galíciába ment, hogy eljegyezze [[I. Leó halicsi fejedelem|Lev halicsi fejedelem]] [[Halicsi Mária magyar királyné|lányát]].<ref name="Károly Róbert emlékezete"/> Az év közepén [[II. Vencel cseh király|II. Vencel]] sereggel jött Magyarországra. Elfoglalta [[Esztergom]]ot, ahonnan elűzte az [[Bői Mihály|érseket]]. Ezután bevonult Budára, de be kellett látnia, hogy de nem tud elég szövetségest fia mellé állítani. Ezért augusztus elején fiával és a koronázási jelvényekkel visszatért Csehországba. Esztergom várát hűséges híveire, a [[Kőszegi család|Kőszegiekre]] bízta (Kristó 1978, 17. o.).
 
1304. augusztus 24-én [[Pozsony]]ban a királyuknak Károlyt elismerő magyar egyházi és világi méltóságok:
[[I. Albert német király]] ösztökélésére bekapcsolódott [[Ottó magyar király|Ottó]] bajor herceg is. A támadók fő célja [[Kutná Hora]]-i ezüstbányák elfoglalása volt. Az akció nem járt sikerrel, aminek hatására Albert és Ottó szövetsége felbomlott. Ottó átállt Vencel oldalára, ő pedig tanácsadójává és csapatainak fővezérévé tette.
 
A kudarcos csehországi hadjáratot követő két évről keveset tudunk.
A kudarcos csehországi hadjáratot követő két évből csaknem két évig semmit nem tudunk. Az első információ, hogy 1306 tavaszán [[Eger]]ben keltezett egy oklevelet; ebből gyanítható, hogy ebben a számára kedvezőtlen időszak legalább egy részében újra [[Aba Amadé]] láthatta vendégül váraiban.
II. Vencel '''[[1305]]'''-ben meghalt II. Vencel, és a Cseh- és Lengyelország királyává koronázott III. Vencel békekötésre kényszerült. 1305. október 9-én [[Brno|Brünnben]] Ottó bajor herceg javára lemondott a magyar trónról, átadta neki a koronát és a koronázási jelvényeket. A kiürített [[visegrád]]i várat Károly jóváhagyásával [[Csák Máté (trencséni tartományúr)|Csák Máté]] csapatai foglalták el; az oligarcha ezután átmenetileg itt rendezte be székhelyét.
 
Ottó magyarországi trónigényének fő támogatói a [[Kőszegi család|Kőszegiek]] és a bajor rokonirokonságukhoz kapcsolatokkal rendelkezőhúzó [[Ákos nemzetség|Ákosok]] voltak, átpártoltak hozzá a [[Borsa nemzetség|Borsák]] ([[Borsa Kopasz]] és testvére, [[Borsa Lóránd]]), továbbá [[Rátót Domonkos]] és a később nagy szerephez jutó [[Debreceni Dózsa]] is, és; ezzel nagy többség alakult ki mögötte Károly ellenében. Ráadásul aA német anyanyelvű királyt szívesen látták volna a trónon az [[erdélyi szászok]] is szívesen látták volna a trónon. A szórványos ellenállás jeleként [[Tamás esztergomi érsek|Tamás]], az új esztergomi érsek 1305. augusztus 2-án kiközösítette az egyházból az Ottót támogató [[Kőszegi Iván]]t és [[Kőszegi Henrik|Henriket]], [[II. Rudolf osztrák herceg|Rudolf]] pedig az utakat zárta el tervezett útvonalán. A kalandos úton (amin elveszítette, majd megtalálta a koronát) Magyarországra jött Ottót hívei Fehérvárra vitték, ahol a Szent Koronával 1305. december 6-án a veszprémi és a csanádi püspök koronázta királlyá.<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/> Jogilag ez a koronázás is azért volt érvénytelen, mint ahogy a Vencelé — az új királyt az esztergomi érseknek kellett felkennie.
II. Vencel 1305-ben meghalt, és a Cseh- és Lengyelország királyává koronázott III. Vencel békekötésre kényszerült. 1305. október 9-én [[Brno|Brünnben]] Ottó bajor herceg javára lemondott a magyar trónról, átadta neki a koronát és a koronázási jelvényeket. A kiürített [[visegrád]]i várat Károly jóváhagyásával [[Csák Máté (trencséni tartományúr)|Csák Máté]] csapatai foglalták el; az oligarcha ezután itt rendezte be székhelyét.
 
Ottó magyarországi trónigényének fő támogatói a [[Kőszegi család|Kőszegiek]] és a bajor rokoni kapcsolatokkal rendelkező [[Ákos nemzetség|Ákosok]] voltak, átpártoltak hozzá a [[Borsa nemzetség|Borsák]] ([[Borsa Kopasz]] és testvére, [[Borsa Lóránd]]), továbbá [[Rátót Domonkos]] és a később nagy szerephez jutó [[Debreceni Dózsa]] is, és ezzel nagy többség alakult ki mögötte Károly ellenében. Ráadásul a német anyanyelvű királyt szívesen látták volna a trónon az [[erdélyi szászok]] is. A szórványos ellenállás jeleként [[Tamás esztergomi érsek|Tamás]], az új esztergomi érsek 1305. augusztus 2-án kiközösítette az egyházból az Ottót támogató [[Kőszegi Iván]]t és [[Kőszegi Henrik|Henriket]], [[II. Rudolf osztrák herceg|Rudolf]] pedig az utakat zárta el tervezett útvonalán. A kalandos úton (amin elveszítette, majd megtalálta a koronát) Magyarországra jött Ottót hívei Fehérvárra vitték, ahol a Szent Koronával 1305. december 6-án a veszprémi és a csanádi püspök koronázta királlyá.<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/> Jogilag ez a koronázás is azért volt érvénytelen, mint ahogy a Vencelé — az új királyt az esztergomi érseknek kellett felkennie.
 
[[1305]]-ben fiatalon elhunyt Mária, Károly első felesége (egyes történészek vitatják, hogy élt-e egyáltalán) [[II. Károly nápolyi király]] unokájának támogatására újabb kölcsönt vett fel a firenzei bankároktól, és fogadta Nápolyban a délvidéki magyar főurak követeit.<ref name="Károly Róbert emlékezete"/>
 
'''[[1306]]''' tavaszán Károly [[Eger]]ben keltezett egy oklevelet; ebből gyanítható, hogy a számára kedvezőtlen időszak legalább egy részében újra [[Aba Amadé]] láthatta vendégül váraiban.1306-ban Károly feleségül vette [[Piast Mária magyar királyné|Beuteni Máriát]], Kázmér beuteni ([[Bytom]]) és tescheni ([[Cieszyn]]) herceg leányát.<ref name="A magyar nemzet története"/> Tavasszal visszafoglalta Esztergomot és elfoglalt több felvidéki várat. A Délvidéken [[Csák Ugrin (országbíró)|Csák Ugrin]] átadta neki [[Pozsega]] erős és stratégiailag igen fontos várát. A horvát urak továbbra is őt támogatták, de a gyakorlatban keveset tehettek érte. A nyár elején Károly hadat vezetett az ellen lázadó [[Balassa család|Balassák]] — [[Balassa Demeter]] és [[Balassa Dancs (Domokos fia)|Dancs]] — ellen, akiktől elvette több várukat:
* [[Zólyom]],
* [[Zólyomlipcse]],
* [[Palojta]].
 
A katonai vereség hatására a Balassák átálltak Károly Róbert oldalára, és a továbbiakban mindvégig kitartottak mellette (Kristó 1978, 21. o.).
 
Eközben [[Csák Máté (trencséni tartományúr)|Csák Máté]] elfoglalta [[Zólyom vármegye|Zólyom vármegyét]]. [[1300]]–[[1308]] között (Visegrád mellett) az alábbi fontosabb várak kerültek birtokába:
1307 tavaszán Ottó Erdélybe utazott — egyrészt hogy biztosítsa jóindulatáról az őt támogató szászokat, másrészt hogy maga felé hajlítsa az ingadozó [[Kán László]]t. Először a besztercei szászokat kereste fel, majd Kán Lászlóhoz indult, hogy együttműködő szándéka komolyságának jeleként feleségül kérje annak lányát. Az [[erdélyi vajda]] azonban elfogta Ottót. Elkobozta tőle a koronázó jelvényeket, magát az elenkirályt pedig [[Szeged]]en átadta [[Csák Ugrin (országbíró)|Csák Ugrinnak]]. Néhány hónap fogság után Ottónak vissza kellett térnie [[Bajorország]]ba, a koronázó jelvények pedig a vajdánál maradtak. Ettől fogva 1307 után Károly Róbertnak vele már nem kellett számolnia, bár formálisan haláláig ([[1312]]-ig) viselte a magyar királyi címet.<ref name="Károly Róbert emlékezete"/><ref name="A magyar nemzet története"/><ref name="A magyar nemzet hadtörténelme"/>
 
Ottó balsikerű útjával párhuzamosan 1307 májusára Károly tartományi [[zsinat]]ot hívott össze [[Udvard]]ra. A zsinaton az Anjou-párti egyházfők mindenkit arra intettek, hogy térjenek Károly hűségére, ismerjék el őt Magyarország királyának, biztosítsák neki a királyi jogokat és teljesítsék a szolgálatokat (Kristó 1978, 21. o.). A Vencel fogságából kiszabadult [[Werner (budai rektor)|Werner fia László]] budai bíró [[Csák nembeli János]] támogatásával visszafoglalta és Károly Róbert hűségére térítette Budát. Ellenfeleit: a Vencelhez hű bírót, az esküdteket és az ilyen polgárokat megfutamította, megölte, illetve megkínozta; birtokaikat elkobozta. Megbüntette a pápát kiközösítő „hitszegő” papokat is. Maga Károly Róbert az év második felében felvidéki hadjáratra indult, és bevette [[szepesi vár|Szepes]] várát, amit még Vencel hívei szálltak meg.
 
1307. augusztus 8-án [[V. Kelemen pápa]] legátust küldött Magyarországra — [[Gentilis ferences szerzetes|Gentilis bíboros]]t. Augusztus 10-én a pápa Rómába idézte Ottót, amiért Károly Róbert jogait háborította és a csanádi püspököt, amiért Ottót megkoronázni merészelte.<ref name="A magyar nemzet története" />
I. Károly eleinte közülük keresett magának szövetségeseket, hogy erre alapozva ellensúlyozhassa, illetve később letörhesse a „három nagy” hatalmát.
 
Legelső támogatóinak egyike [[Aba Amadé]] volt; Károly olyankor, amikor kimozdult temesvári udvarából, többnyire az ő váraiban vendégeskedett.<ref>Kristó 1978, 20. o.</ref> 1307-ben szövetséget kötött a többi tiszavidéki oligarchával:
* [[Ákos István (nádor)|Ákos István]]nal,
* a [[Rátót nemzetség]]beli [[Porcz I. István]] fiaival,
További komoly megfontolások is szóltak Csák Máté mellett:
* elődei szilárdan és hűségesen álltak ki Magyarország mindenkori királyai mellett;
* maga Máté kezdetben Károly Róbertet támogatta<ref>Kristó 1978, 52. o.</ref>
 
==== Egyezsége Csák Mátéval ====
 
Károly szövetségesei próbálták meggyőzni Gentilist arról, hogy Csák Mátéval nem érdemes egyezkedni, mert állhatatlan, erőszakos és egyáltalán nem szótartó ember.<ref>Kristó 1978, 64. o.</ref> Se Gentilis, se a Csák Mátéval rivális bárók nem ismerték fel, hogy a tartományúr magatartása egyáltalán nem következetlen, hanem jól felismert érdeket szolgál: minden akciójával azt próbálta megakadályozni, hogy az ország élére olyan, sokak által támogatott király kerüljön, aki sikerrel veheti fel vele a harcot.
 
Gentilis és Csák Máté az akkor még '''Kékes'''nek hívott [[Pilisszentlászló]]n, az azóta elpusztult [[pálos rend|pálos]] kolostorban<ref>[https://pilisszentlaszlo.hu/a-kornyek-bemutatasa/ Pilisszentlászló.hu: a környék bemutatása]</ref> egyezett meg [[1308]]. [[november 10.|november 10]]-én. Máté felesküdött Károlyra, cserébe ő lett a [[tárnokmester]]. A tekintélyes, jól jövedelmező tisztség és a már birtokába került királyi birtokok nagy részének megtartása fejében megígérte, hogy a további, idegen kézre került egyházi és királyi birtokokat akár fegyveres erővel is visszafoglalja, majd azokat az egyháznak, illetve a királynak visszaszolgáltatja (Hóman).
* '''Kristó''', 1978: [[Kristó Gyula]]: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. {{ISBN|963 05 1461 3}}
* '''Kristó''', 1988: [[Kristó Gyula]]: Az Anjou-kor háborúi, Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1988.
 
* '''Kristó''', 1995: [[Kristó Gyula]]: I. Károly király főúri elitje (1301–1309), Századok, Budapest, 133/1. 41–62.
* '''Hóman''': {{Hóman-Szekfű:Magyar történet |fejezet= 2.2.|url= |elérés ideje= }}56–65. old.
* '''Kádár''',2015: [[Kádár Tamás (történész)|Kádár Tamás]]: [http://epa.oszk.hu/03200/03254/00011/pdf/EPA03254_torteneti_tanulmanyok_2015_23_042-111.pdf Harcban a koronáért. I. Károly (Róbert) király uralkodásának első évei 1305 végéig. TörténetTörténeti tanulmányok XXIII. 42–111.]
 
* '''Kádár''',2015: [[Kádár Tamás (történész)|Kádár Tamás]]: Harcban a koronáért. I. Károly (Róbert) király uralkodásának első évei 1305 végéig. Történet tanulmányok XXIII. 42–111.
* [[Wenzel Gusztáv]]: Magyar diplomacziai emlékek az Anjou-korból. 1874. Budapest, Magyar Tudomanyos Akadémia. 733 p [https://archive.org/details/magyardiplomacz01wenzgoog]