„Charles Conrad” változatai közötti eltérés

a
→‎Apollo-program: vagy mindenhol nagybetűs a Holdra szállás vagy mindenhol kicsi, vegyesen nem jó
a
a (→‎Apollo-program: vagy mindenhol nagybetűs a Holdra szállás vagy mindenhol kicsi, vegyesen nem jó)
szonda mellett (háttérben a dombtetőn az Intrepid holdkomp látható)]]
 
Pete Conrad sokáig az [[Apollo–11|első Holdraholdra szállás]] várományosának számított, nem érdemtelenül, végül a legnagyobb űrhajós-teljesítménye mégis „csak” a második holdra szállás parancsnokakénti sikeres leszállás volt az [[Apollo–12]]-vel. A Gemini-programban gyakorlatot szerzett űrhajósok sorban kerültek át az [[Apollo-program]]ba, hogy minél előbb bekapcsolódhassanak az új űrhajó(k) fejlesztésébe, majd [[berepülés]]ébe. Így a Gemini–11 után Conrad is azonnal átkerült az Apollo-programba. Az [[Apollo–1]] katasztrófája azonban hamar megakasztotta a programot, így a legtöbb űrhajós tétlenségre kárhoztatott. A kivizsgálást követően az űrhajósokért felelős [[Deke Slayton]] kénytelen volt újraosztani az Apollo–1 előtt már kiosztott jelöléseket, Conrad a második vonalba került, az [[Apollo–9]] tartalék legénységének parancsnoki kinevezését kapta. Ez a második vonalbeli jelölés azonban csalóka volt, a Slayton által kitalált legénységi rotációs szisztéma alapján Conrad volt az első holdrepülés parancsnoki várományosa, azaz az első ember, aki a Holdra léphet. Slayton legénységi jelölési rendszerében az űrhajós a tartalék legénységi kiképzés után két repülésen nem szerepelhetett, viszont a harmadik úton ő lehetett a repülésre jelölt legénység tagja. Conrad az Apollo–8 tartalék parancsnokaként bizton számíthatott az [[Apollo–11]] – a tervek szerint elsőként a Holdra leszálló expedíció – parancsnoki tisztére, azaz az elsőkénti Holdra lépésre. Slayton az Apollo-program elején a legjobbnak számító űrhajósokat mind tartaléksorba helyezte, hogy amikor a célegyenesbe fordul a program, a legrátermettebbek kerüljenek éppen sorra.
 
Később politikai konspirációk miatt az [[Apollo–8]]-at és az Apollo–9-et megcserélte a NASA, hogy a szovjetek nehogy leelőzzék őket a Holdnál, így Conrad a legénységi rotációban eggyel hátrébb, az Apollo–12-re került, amely „csak” a második holdra szállás volt. Végül nem is változott már a jelölési szisztéma, így az Apollo–12, a második leszállás jutott Conradnak. A maximalista űrhajósnak csak az jelentett gyógyírt, hogy az első leszállás végtelenségig leegyszerűsített leszállása helyett egy kemény pilótafeladatot kellett teljesítenie, a tervek szerint hajszálpontos – egy kijelölt ponthoz képest pár tucat méteren belüli – leszállást kellett bemutatni. Conrad sikerrel teljesítette a feladatát: oldalán [[Alan Bean]]nel tökéletes leszállást mutattak be a 31 hónappal korábban a holdfelszínre leszállt [[Surveyor–3]] űrszonda mellett. Két űrsétája során kb. 8 órát tölthetett a holdfelszínen, és az egyik legsikeresebb expedíció, az Apollo–12 parancsnoka volt. Híres lett az expedíció az űrhajósok barátságán alapuló könnyed, humoros légköréről. Ennek talán egyik legjobb jele Conrad holdralépése volt, amikor e szavakkal huppant a porba: