„Henrik Ibsen” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 80.99.250.187 (vita) szerkesztéséről Turokaci szerkesztésére
Címke: Visszaállítás
a piros link A vadkacsához
20. sor:
|periódus=
|első mű=
|fő mű= '''[[Peer Gynt]]'''<br>'''[[A császár és galileai]]'''<br>'''[[Babaház]]'''<br>'''[[A vadkacsa]]'''<br>'''[[Solness építőmester]]'''
|kiadó=
|díjak=
43. sor:
Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a ''[[Brand]]''. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett ''[[Peer Gynt]]''öt. 1873-ban írta utolsó nagy messianiszikus alapállású művét, a tízfelvonásos ''[[A császár és galileai]]''t (Kejser og Galilæer), [[Flavius Iulianus római császár]] életéről, amelyet főművének tartott. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: ''A társadalom támaszai'' (Samfundets stötter, 1877), ''[[Babaszoba]]'' (''Nóra'' címen is ismert, eredeti: Et dukkehjem, 1879), ''[[Kísértetek]]'' (Gengangere, 1881). A ''Babaszoba'' című darabot 1883. december 7-én [[Helena Modrzejewska]] rendezésében mutatták be Amerikában [[Louisville (Kentucky)|Louisville-ben]] a Macauley's Theatre-ban.
 
Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A ''Kísértetek'' fogadtatásán felbőszülve írta meg ''A hazaáruló''t (En folkefiende, 1882)<ref>Ibsen ezen kötete magyarul először "A népgyűlölő" címen jelent meg 1898-ban, "A hazaáruló" címen 1966-ban jelent meg Hajdu Henrik fordításában gyűjteményes kötetben, de színpadon sok esetben az Artur Miller átdolgozásában készült "A nép ellensége" címen játsszák a darabot.</ref> amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a[[A vadkacsa|''VadkacsaA vadkacsa'']] (Vildanden, 1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire "megbüntette" önmagát a kilengésekért. Másfelől Ibsen nemcsak az idealista, fellegjáró Gregerset, hanem a földhözragadt, ostoba Ginát és a lusta Hjalmart is ledorongolta. A ''Vadkacsá''t Gregers szatirikus beállítása miatt Ibsen korábbi társadalomjavító eszméi megtagadásának szokták nevezni, de Gregers inkább csak karikatúrája a korábbi nagy Ibsen-hősöknek: Brandnak, Stockmann doktornak ("A hazaáruló" főhősének), Iulianus római császárnak. Ezzel együtt a ''Vadkacsa'' a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első, amelyet a ''[[Rosmersholm]]'' (1886), ''A sellő'' (Fruen fra havet, 1888) és a ''[[Hedda Gabler]]'' (1890) követett.
 
1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: ''[[Solness építőmester]]'' (Bygmester Solness, 1892); ''[[Kis Eyolf]]'' (Lille Eyolf, 1894); ''[[John Gabriel Borkman]]'' (1896); ''Ha mi, halottak, feltámadunk'' (Når vi døde vågner, 1899). 1900 márciusában szélütés érte, amiből már haláláig nem épült fel. Sok más hírességhez hasonlóan a [[Vår Frelsers gravlund]] temetőben helyezték örök nyugalomra.