„Hacker” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a nem biztos, hogy khasználják, lásd fehér kalapos hackerek
14. sor:
A szó eredeti jelentésében olyan nagytudású szakembert jelentett, aki szakmáját lelkesedésből is űzte, akár „művészi” gondossággal; számos valós történetet és „legendát” találunk a hackerekről, akik lehetetlennek látszó dolgokat voltak képesek előhozni egy-egy eszközből.
 
A számítástechnika és a hálózatok elterjedésével, illetve a hálózati elérés akadémiai (tudományos) használata helyett megjelenő kereskedelmi szolgáltatás jellegű változásával a nagy szaktudással rendelkező emberek összetétele is megváltozott. A nagy tudású szakember mélyen ismeri a számítástechnikai rendszereket, ezáltal képes lehet egy adott rendszerbe „betörni” (azt illetéktelenül használni), avagy amennyiben valamilyen motiváció hatására cselekszik, képes onnan információt a saját maga vagy mások számára eltulajdonítani. Ezek a szakemberek gyakorlatilag a számítástechnika egy adott vagy több részének rendkívül magas szintjén vannak, amelyet folyamatos önképzéssel arra a szintre fejlesztenek, amikor már önmaguk fedezik fel az adott biztonsági réseket egy adott [[operációs rendszer]]en,- avagy az interneten meglévő kommunikációs szabályrendszerek, protokollok mechanizmusának biztonsági hibáira jönnek rá, ezt kihasználva.
 
(Nem összetévesztendő ezzel a relatíve kis csoporttal a vandálok és bűnözők jelentősen nagyobb csoportja, akik a hackerek által létrehozott eszközök és eljárások – valójában szakképzettség vagy tudás nélküli – felhasználásával okoz kárt, vagy követ el bűncselekményeket.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Hacker