„Sailor Moon musicalek” változatai közötti eltérés

a
* ''Service number'': a musical végén, a tapsrend után ráadásképpen elénekelt dalok.
* ''Szensúraku'': szó szerint valaminek az ’utolsó napja’, egy adott musical utolsó előadása. Ilyenkor jellemző volt, hogy a színészek gyakrabban tértek el a szövegkönyvtől, saját gegeket vittek az előadásba; ezen kívül több ráadásszámot (''service number'') énekeltek, valamint búcsúztatták a musicalekből távozó színészeket (lásd ''graduation''). Ezekből az előadásokból rendszerint az ''Omake'' videókba kerültek be részletek, illetve az 1998. téli ''Eien Densetsu (Kaiteiban)'' búcsúelőadásának felvétele teljes egészében, különállóan megjelent.
 
== A musicalek csoportosítása ==
Az 1993-tól 2005-ig a ''Bandai'' cég produkciójában készült musicalek szokás úgynevezett ''stage''-ekbe sorolni. (Angol szó, többféle színházzal kapcsolatos fogalmat is jelent: lehet színpad, előadás, felvonás, de egy darab színpadra állításának folyamatára is használatos a ''staging'' elnevezés.) A besorolás a musicalek koncepciója, illetve szereplőgárdája alapján történt. A producerek hivatalos felosztása szerint három stage volt: az első az 1993-as kezdetektől 1998 teléig, az ''Eien Densetsu (Kaiteiban)'' előadásokig tartott (utóbbi ezért is kapta a ''Final First Stage'' alcímet); a második 1998 nyarától, a ''Shin Densetsu Kourin'' előadásaitól 2004 teléig, a Kakyuu-Ouhi Kourin előadásokig tartott (ennek alcíme ''The Second Stage Final'' lett); a harmadik pedig 2004 nyarától 2005 teléig tartott, a ''Shin Kaguya Shima Densetsu'' musicalt, valamint annak Kaiteibanját foglalta magában (utóbbi alcíme ''Marinamoon Final'' volt).
 
A másik csoportosítás az úgynevezett ''generációk'' alapján történik. Egy adott karakternél a számít új generációnak, ha újabb színész veszi át a szerepet. A főszereplő esetében ''Ojama Anza'' volt az első generációs Sailor Moon (az ő szereplése egybe esik a hivatalos első stage-dzsel), 1998 nyarától 1999 nyaráig (a ''Kaguya Shima Densetsu (Kaiteiban) Natsuyasumi! Houseki Tankentai'' előadásokig) ''Hara Fumina'' a második generációs, 2000 telétől 2001 tavaszáig (a ''Last Dracul'' sorozatban) ''Kanbe Mijuki'' a harmadik generációs, 2001 nyarától (a ''Black Lady'' musicaltől kezdve) a 2005-ös leállásig pedig ''Kuroki Marina'' a negyedik generációs. A nyugati rajongók szóhasználatában a „stage”-ekre történő nem hivatalos felosztás gyakran valójában a Sailor Moon-generációkat jelenti.
 
A 2013-tól a ''Nelke Planning'' produkciójában készülő musicalek már más koncepció alapján készültek. Bár előfordul, hogy egyes rajongók folytatólagosan ezeket is újabb stage-ként számítják, valójában hivatalosan sem a korábbi sorszámozást nem viszik tovább, sem saját maguknak nem osztják fel a producerek.
 
==Musicalek==