„Bástya (várépítészet)” változatai közötti eltérés

A '''bástya''' kialakulása a várépítészetben a [[tüzérség]] megjelenésével függ össze. Az ostromló [[tüzérség]]nek a vártornyok kitűnő célpontot jelentettek, a vártornyok lerombolása a védőkre nagy veszélyt rejtett. A védőtüzérség elhelyezésére alkalmazott új olasz várépítési mód a „sistema bastionata” azaz a bástyázott rendszer volt. A bástya a [[vár]] külső védőfalának sarkait megerősítő külső védmű. Legtöbbször ötszög alakúak, két hosszabb oldalukkal ék alakban kinyúlnak a várfaltól. Ezek a bástyák nem magasabbak a várfalaknál, feladatuk a várfal ostromának megakadályozása, ill. elhárítása volt.

* Az '''oldalazómű''' olyan tömör (földelfeltöltöttfölddel feltöltött) köralakúkör alakú mű, mely alig magasabb a vár kötőfalainál, de tetején a bollwerkhez hasonlóan szabadon tüzelő lövegek vannak. Érdekessége a "nyak", amely a várhoz köti és amelyben két oldalra kazamatákat helyeztek el, ahonnan lövegek és gyalogsági fegyverek tűz alatt tarthatták az árkot és a várfalakat.

A '''szögletes kialakítású védművek''' jelentős része a kerek alakúak fejlődésével jött létre. Ilyen a holttér mentes, szögletes oldalazómű és baluardó. Eleve szögletes formában fejlődött ki a '''puntone''' ötszög alakú kapuvédő oldalazómű; valamint az ék alakú '''piattaforma''', amely a fő védművek közötti falakon épült lőréses gyalogsági állás, amit azt tett szükségessé, hogy a korabeli puskák nem tudtak ellőni egyik bástyától a másikig ezért sok volt a holttér. A szölgetesszögletes puntone-k, oldalazóművek és baluardók tapasztalatainak elhasználásával alakították ki a bástyákat.<ref name=":0" />

A '''bástya''' abban tér el a korábbi elemektől, hogy szinte teljes egészében tömör, kővel vagy földdel feltöltött műről beszélünk, amit nem tudott rombolni az ostromtüzérség, és ágyúállások csak védetten oldalirányban voltak rajta.<ref name=":0" /> A bástyák legfejlettebb típusa az úgynevezett füles bástya ([[olaszbástya]]) – az első, füles bástyákkal ellátott erődöt az [[itália]]i [[L’Aquila|Aquilában]] építették 1534 után; Magyarországon először [[Győr]]ben (1564–65). A füles bástyák ágyútermeit ''(casamata)'' a bástya homlokfalai mögé visszahúzott szárnyakban helyezték el, így azokat az ellenséges tüzérség nem tudta belőni. Ezekkel az ágyúkkal a védőfal (kötőgát, ''cortina'') előtti teret lőhették, a szomszédos bástyák homlokfalait és az árkokat pásztázhatták leginkább a kisebb űrméretű ágyúkkal, sugárágyúkkal ''(falconettákkal)''. Távolra (az ellenséges táborba, az ellenséges lőállásokba) a kötőgátak mögötti földhányásokról és a falak mögött emelt ágyúdombokról lőttek a nagyobb kaliberű ágyúkkal (bombardákkal).

A bástyák három generációja ismert. Az '''első generáció'''ban még önállóan épült füles és fültelen (ahol nem kellett tartani az ostromlövegek zavaró tüzétől,mert pl. volt földsánc vagy kanopier a vár előtti térben) bástyák egészítették ki a hagyományos várakat. Ilyenek találhatóak a budai és az egri váron. A '''második generációban''' (ó-olasz rendszer) már tervezett rendszerben készültek a sarokbástyák, amelyek egymást fedező körkörös védművet alkottak. A '''3., új-olasz rendszerben''' a bástyák előtti tér kiegészül mindkét oldalán (kívülikívül is!) kifalazott árokkal, amely előtt a falaktetejéig érő lejtőket és gátműveket emelnek, hogy az ellenség közvetlenül ne tudja lőni a kötőfalakat és bástyákat. Ez már előre mutat a soklépcsős erődrendszerekig, amelyek csúcsát Vauban munkássága alatt érik el.<ref name=":0" />