„Kürti László” változatai közötti eltérés

Nincs szerkesztési összefoglaló
Címkék: Kézi visszaállítás Vizuális szerkesztés
 
== Költészete ==
 
 
"Amikor Kürti László verseit olvasom, mindig egy különös feszültségtérben találom magam. Egyfelől elmerülök a mindennapi élet sajátos útvesztőkkel teli labirintusában; felemelő pillanatokat ugyanúgy rejt a befogadó számára mindez, mint ahogy közönséges szituációk sorában részeltet, sőt bűnöket tartogató és szülő helyzetekkel ismerteti meg olvasóját. Másfelől minduntalan azon kapom magam, hogy magasztos, katartikus élményekben részesülök, valami igazán szép és megkapó mozzanat ragad magával. A mindennapinak, vulgárisnak és a felemelőnek, magával ragadónak ez a különbsége persze nem egyedül csupán Kürti verseinek a sajátja, de valamiképp nála ez az inadekváció poétikai erővel telítődik, mondhatni, versformáló elvvé válik. Az egymástól különböző elemek társításához Kürtinek különös érzéke van, leginkább a viszonyítások révén születő jelentésteremtés terén érzem azt, hogy megtalálta a rá jellemző egyéni formálási módot....A kettősképek jelentésteremtő, társító mozgásának a vers egészére történő kiterjesztésében Kürti László jószerével immár összetéveszthetetlenül egyedi technikát alakított ki. Ennél is izgalmasabb azonban az, hogy az új kötetet olvasva állíthatjuk, a viszonyítások tropikus aktivitása a versek között is kapcsolatot létesít, mi több, nem pusztán a könyvön belül, a négy ciklusban kibontakozó verstörténések során át érvényesül e dramaturgiai rend, hanem a kötetek között is megteremtődik a vonatkoztatások játéktere."
 
Valastyán Tamás
 
http://www.avorospostakocsi.hu/2020/12/15/a-viszonyitas-poetikaja-kurti-laszlo-verseinek-tropikus-aktivitasarol/
 
 
"Az igazi költő drámaian személyes élettétre tesz, ám ezt a tétet csavaros – vagy éppen megtévesztően áttetsző – szövegbe rejti. Attól robban verssé – Kürti László ''A csalásról'' című új kötetében is. Kürtinek van egy nagyon kemény, drámai élés-versnyersanyaga és – ennek szöges ellenpontjaként – született képessége a korszerűen könnyed verselésre, a valóság- és nyelvszintek finom, metaforikus-metonimikus egymásba játszatására...Kürti László legjobb verseinek is attól van valódi súlyuk, hogy bennük elemi élésanyagát, érzelmi-indulati töltetét többdimenziós költői regiszterén, komplexen, önmaga számára is meglepetésként, titokburokban jeleníti meg."
 
Tábor Ádám
 
https://www.es.hu/cikk/2017-11-17/tabor-adam/csavart-mintas-versek-.html
 
 
"Rendkívüli élettapasztalat sűrűsödik a könyvben, gyakran aforizmatikus kiforrottságú következtetéslevonási kifutásokkal, a kortárs líra és próza felé rendszeresített kapcsolódási pontokkal, nagy formai tudással és érzékenységgel. Meggyőződésem, hogy igen fontos kötet született, amit nemcsak jó olvasni, de felkavaró élmény is a szövegekkel való találkozás – és a szövegek igénylik az újraolvasást, visszalapozást; ebből a szempontból nem könnyen befogadható költészet, de a legerősebb olvasói hálaérzetre éppen az ilyen könyvek számíthatnak."
 
 
Nagy Koppány Zsolt
 
https://magyarnemzet.hu/kultura/milyen-dolog-oszintenek-lenni-7889081/
 
 
"Prózaversei legtöbbször finom szövésű metaforikus hálóban bomlanak ki, a kiinduló kép leplezetlen versszervező erő. A kiindulásul választott kép a gyakorlati élet vagy a fizika területéről származik, s lelki folyamatok felismerésére, megértésére, regisztrálására szolgál...A lírai személyesség rendkívül finom árnyalat, nehezen keverhető ki hiba nélkül, s nagyszerűsége legtöbbször épp a félrebicsaklások mellett, a személyes és a privát vékony mezsgyéjén való egyensúlyvesztéskor mutatkozik meg. A Kürti-líra legtöbbször ezen a vékony határvonalon mozog, de a leginkább privátnak induló vershelyzeteket is sikerrel emeli át a személyesség szférájába."
 
 
Kulin Borbála
 
http://www.barkaonline.hu/kritika/5992-a-csalas-nem-amitas---kurti-laszlo-konyver-l
 
Az alanyi vallomásos líra karakteres képviselője a kortárs magyar irodalomban. Verseinek témáit leggyakrabban a magánélet (a gyermekkor, családi és szerelmi viszonyok nehézségei, emlékei, traumái) adják. Bár számos kötött formájú verset írt, újabb versnyelve a tudatos depoetizálás felé mutat: a dísztelen, felületén szinte prózaian egyszerű, ám finom mélystruktúrával rendelkező szövegek mesteri alkotója. Lírája erőteljesen létfilozófiai és etikai érdekeltségű. Szövegeinek alanyi megszólalásmódja, vallomásos jellege hangzó formában is rendkívül jól érvényesül, verseit számos színész szólaltatta meg.
 
 
== Recenziók ==
* Rédai Gergely: [https://web.archive.org/web/20151230010450/http://www.kortarsonline.hu/2013/03/irodalom-kurti-laszlo/14603 Kontempláció a testhatáron], Kortárs online, 2013. március 29.
* Valastyán Tamás: A Viszonyítás poétikája: http://www.avorospostakocsi.hu/2020/12/15/a-viszonyitas-poetikaja-kurti-laszlo-verseinek-tropikus-aktivitasarol/
*Rédai Gergely: [https://web.archive.org/web/20151230010450/http://www.kortarsonline.hu/2013/03/irodalom-kurti-laszlo/14603 Kontempláció a testhatáron], Kortárs online, 2013. március 29.
* Jován Katalin: [http://www.avorospostakocsi.hu/2013/07/26/%E2%80%9Ete-mondd-meg-hogyan-lehetne-folytatni/ "Te mondd meg, hogyan lehetne folytatni"], A Vörös Postakocsi online, 2013. júl. 26.
* Kelemen Lajos: [http://tiszatajonline.hu/?p=38820 Cserépelégiák], Tiszatáj online, 2013. október 15.
 
== Díjak, elismerések ==
* ''Kocsis-Hauser Művészeti Díj'', 2003
*''Balázs Ferenc-díj'', 2007
*''A Vörös Postakocsi folyóirat irodalmi díj'', 2011
*''NKA-irodalmi ösztöndíj'', 2013
*''Litera netnaplójának díja (A Vörös Postakocsival)'', 2013
*''Tokaji Írótábor Nagydíj'', 2014<ref>[http://www.avorospostakocsi.hu/2014/08/15/kurti-laszlo-kapta-iden-a-tokaji-irotabor-dijat/ Kürti László kapta idén a Tokaji írótábor díját]. Avorospostakocsi.hu. 2014. aug. 15.</ref>
*''NKA-irodalmi ösztöndíj'', 2014
*''NKA-irodalmi ösztöndíj'', 2017
*''Bella István-díj'', 2018
*''Kölcsey Ferenc-díj'' (a megye kultúrális életében kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként), 2018
*''NKA-irodalmi ösztöndíj'', 2019''
*''Térey János ösztöndíj'' 2020<ref>[http://www.kurtilaszlo.hu/node/16 Életrajz | Kürti László honlapja]. Kurtilaszlo.hu</ref>
 
== Jegyzetek ==
* [https://www.youtube.com/results?search_query=k%C3%BCrti+l%C3%A1szl%C3%B3 Kürti László versei a Youtube-on]
* [https://www.youtube.com/watch?v=oR_aV9Q6wBw&feature=youtu.be A Duna televízió Életkerék című műsora Kürti Lászlóval]
*Hangoskönyv 2021. DIA (novellák): https://www.youtube.com/results?search_query=k%C3%BCrti+dia
 
[[Kategória:Magyar költők, írók]]
Névtelen felhasználó