„Névmagyarosítás” változatai közötti eltérés

A korábbi évszázados jogszokás szerint a nő a házasságban „elvesztette” leánykori nevét, ezért annak megváltoztatását nem is kérhette. Ez a korlátozás 1945 után a női emancipáció jegyében megszűnt.{{refhely|Karády-Kozma|282. o.}} Egyébként is, a háború előtt rendkívül alacsony volt a nők kérelmeinek aránya. A háború után azonban sok elmagányosodott zsidó és nem-zsidó nő családfenntartói szerepbe kényszerült, ezért egyre nagyobb arányban szerepeltek a névváltoztatási kérelmek benyújtói között.{{refhely|Karády-Kozma|334. o.}}
 
===Új trendek az ötvenes évekbenévektől===
Az 1940-es évek végétől megszűntek a drámai névváltoztatási hullámok. A névváltoztatás funkciói megváltoztak, erőteljesen csökkent a nemzeti asszimilációs törekvések szerepe. A névváltoztatás a megelőző száz évben több mint 90%-ban egyet jelentett a magyarosítással; ezután viszont előtérbe kerültek az egyéb szempontok, főleg a családi (egységesítés) és esztétikai jellegűek. A kérelmek elbírálási gyakorlata politikailag semlegesebb lett, a kommunista rezsim számára a névmagyarosítás – egyes exponált személyek kivételével – elvesztette politikai, ideológiai jelentőségét. A kérelmek túlnyomó többségét engedélyezték, csak olyanokat utasítottak el, amelyek nemesi származásra utaltak volna, vagy történelmi nagyságok védett neveit kívánták elnyerni, vagy az új név nem valós család viszonyokat jelzett volna.{{refhely|Karády-Kozma|351. o.}} A családnév-változtatás egyre inkább magánüggyé vált, amit az állam inkább regisztrált, mint szabályozott.{{refhely|Karády-Kozma|353. o.}} A névváltoztatás könnyebbé, egyszerűbbé vált, ezért azonban a – nagy többségükben jóváhagyott – kérelmek száma magas szinten maradt, évi átlagban 1500–3000 körül mozgott a Kádár-korszakban, és a rendszerváltás utáni első években is.
 
== Megjegyzések ==