„AS–201 (Apollo–2)” változatai közötti eltérés

Typo
a
(Typo)
39-59 and 74-59|language=angol|publisher=US Archive|accessdate=2020-04-09}}</ref><ref>{{cite web|url=https://history.nasa.gov/SP-4404/ch12-4.htm|author=John L. Sloop és Abe Silverstein|title=LIQUID HYDROGEN AS A PROPULSION FUEL,1945-1959 – Transfer of Saturn and ABMA to NASA|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2020-04-09}}</ref>
 
Nem sokkal később megalakult a NASA és a rakétaprojekteket összevonták a szervezeten belül a hatékonyság növelése céljából. Az űrügynökségen belül a Saturn Vehicle Evaluate Committee, vagy ismertebb nevén a [[Silverstein-bizottság]] értékelte ki majd szelektálta ki a továbbfejlesztésre érdemes és nem érdemes projekteket. Tette ezt olyan mélységig, hogy az egyes projektek értékes elemeit is kiemelve, szinte [[LEGO|Lego]]-szerűen illesztette össze a rendelkezésre álló eszközökből a lehetségesen (és hatékonyan) fejleszthető rakétákat. Ilyen hatékonyan fejleszthető verzió volt az ARPA [[Saturn rakétacsalád|Saturn iniciatívája]] is, amely a Jupiter/Juno rakéták bázisán kifejleszthető új nehézrakéta osztály volt. A rakétacsalád különböző méretű és teljesítményű hordozóeszközökből állt fel. Ezek legkisebbje a C–1 jelű fejlesztési program volt, amelyhez két rakétafokozatot terveztek: egy nyolc darab, fejlesztési fázisban levő [[Rockedyne H–1]] típusú hajtóművet magába foglaló S–I jelű fokozatot és egy hat darab [[RL10]] Centaur hajtóművet használó S–IB jelű második fokozatot. (Később C–5 jellel egy másik rakétát is kiválasztottak, amelyből később megszületett a [[Saturn V]] holdrakéta.) A rakéta kapacitása azonban nem mutatkozott elégségesnek arra a célra amelyre szánták: a Saturn I csak a követelménekkövetelmények alsó szintjét jelentő {{szám|9100}} kg tolóerő kifejtésére volt képes, míg a vele feljuttatni kívánt Apollo űrhajó üres tömege is {{szám|11900}} kg volt, és még nem számolt senki a hajtóanyaggal. A célok maradéktalan teljesítésére továbbfejlesztések váltak szükségessé.
 
A C–1 projekt később a [[Saturn I]] nevet kapta hivatalosan és 1961-65 között összesen 10 repülésen tökéletesítették ki. A továbbfejlesztés nem állt meg és [[1966]]. [[május 12.|május 12]]-én a NASA bemutatta az ún. továbbfejlesztett Saturn I-et, a Saturn IB-t. Ebben tovább tökéletesítették a H–1 hajtóműveket, további kb. 15%-kal nagyobb tolóerőt kinyerve belőle, valamint az S–IV fokozat RL10-eseit egyetlen vadonatúj J–2-esre cserélve (a fokozatot pedig [[S-IVB]]-re átnevezve) és a tolóerőt közel megduplázva a feljuttatható tömeget {{szám|15000}} kg-ra növelték (ami még később {{szám|19000}} kg-ra növekedett és ezzel vagy az Apollo űrhajó, vagy a holdkomp könnyedén feljuttatható lett. Az új rakéta első startját az Apollo program első hivatalos startjaként, mint AS–201 [[1966]]. [[február 26.|február 26]]-ra írták ki.
* demonstrálni a Saturn IB hordozórakéta meghajtó, irányító és elektronikus egységeinek működését
* bemutatni a hordozórakéta és az Apollo űrhajó közötti strukturális illeszkedés megfelelőségét, meggyőződni róla, hogy az űrhajó tervekben szereplő terhelései valósak-e
* megbizonyosodni az árszerelvény minden egyes leválasztási műveleténél a megfelelő száétkapcsolódásokrólszétkapcsolódásokról
* demonstrálni az Apollo CSM hőpajzsának, főhajtóművének (SPS) – beleértve az űrbeli újraindítást is – a parancsnoki egységnek és műszaki egységnek a kormányhajtóműveinek, a létfenntartó rendszer nyomás- és hőmérséklet tartásának, a kommunikációs berendezéseknek, a stabilizáló és irányító rendszereknek, a földi visszatéréshez rendelt rendszereknek és az elektromos ellátó rendszereknek a működését és megfelelőségét
* felmérni a Hibajelző Rendszer működését egy ún. nyitott (visszajelzés nélküli) állapotban
* igazolni a felbocsátás, az irányítás és a vízi mentés során beosztott ellátó, támogató és mentő szolgálatok elégségességét
 
A célok meghatározása után következhetett a repülés előkészítése, a rakéta és az űrhajó összeállítása. A tesztekhez az eredeti tervek szerint a Block I (első gyártási sorozatú, még nem végleges) Apollo űrhajót szánták. Az első kísérletre, a második legyártott CSM–009 kódjelű példányt választották ki (az első példány, a CSM–002 még egy Lottle Little&nbsp;Joe &nbsp;II kísérletben került felhasználásra), míg műszaki egységként az első legyártott példányt, az SM–009-est jelölték ki.<ref name="CfA_ch8_2">{{cite web|url=https://www.hq.nasa.gov/office/pao/History/SP-4205/ch8-2.html|title=Chariots for Apollo: A History of Manned Lunar Spacecraft – Qualifying Missions|author=Courtney G Brooks, James M. Grimwood és Loyd S. Swenson|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2020-05-12}}</ref>
 
Az első részegység, amely Cape Kennedy-re érkezett, a rakéta S–IB fokozata volt, amely [[1965]]. [[augusztus 14.|augusztus 14]]-én érkezett a floridai kikötőbe a ''Promise'' nevű hajóval (a gyártója a [[Chrysler Corporation|Chrysler]] volt, míg a H–1-es hajtóműveket a Rocketdyne készítette). A következő részegység az S–IVB volt, amely [[1965]]. [[szeptember 18.|szeptember 18]]-án érkezett. Az IU több mint egy hónap múlva, [[1965]]. [[október 22.|október 22]]-én, míg az űrhajó öt napra rá, [[október 27.|október 27]]-én.<ref name="KSC"/>
 
Az összeszerelés is a fenti menetrend szerint történt. A startra a 34-es indítóállást jelölték ki, ahol előbb felállították az első fokozatot, majd október 1-jén a második fokozatot, majd következett az IU október 25-én, végül az űrhajó december 26-án. A folyamatot persze problémák is sújtották. Először is az RC 110A jelű [[Számítógép|komputer]] késve érkezett meg, – ez a részegység volt a felelős a rakéta automatikus teszteléséért, így a késése tétlenségre kárhoztatta a személyzetet. A megérkezése után is gondok voltak a számítógéppel – a [[lyukkártya]] egység nem működött megfelelően –, de a hibát sikerült elhárítani, sőt végül az időbeli lemaradást is behozni. Igaz ehhez folyamatos munkarendben kellett a teszteket lefolytatni: a nappali órákban az Apollo űrhajót tesztelték a technikusok, az éjszakai órákban pedig a rakétát. Ezek során ütköztek a számítógép operátorai egy, a [[A 2000. év problémája|Y2K probléma]] előfutárának tekinthető hibába. Amikor a komputer órája éjfélhez ért, a 2400 időjel 0001-re váltott, amelyet a gép nem tudott értelmezni és lefagyott, újra kellett indítani.<ref>{{cite web|url=https://www.ibiblio.org/apollo/Documents/ApolloExperienceReport-GuidanceAndControlSystems-AutomatedControlSystemForUnmannedMissionAS201.pdf|title=APOLLO EXPERIENCE REPORT -
A startra [[1966]]. [[február 26.|február 26]]-át tűzték ki (és ehhez képest indult el három nappal korábban a [[visszaszámlálás]]i folyamat), ám a start 9:00 órás időpontja előtt 3 másodperccel a kompouterek hibát észleltek: a Saturn IB héliumtartályaiban a nyomás a kritikus érték alá csökkent. A startot megszakították, a visszaszámlálási folyamatot visszaállították T-15 percre és leállították. Hosszas vita kezdődött a cape canaverali mérnökök és [[Wernher von Braun]] huntsville-i csapata között a megoldásról, amit pontosan nem ismert senki. A hiba valószínű oka vagy valamilyen oxigén szivárgás volt (amelynek helyét töltötte fel a hélium, így fogyhatott a tartályból a tervezettnél gyorsabban), vagy magában a [[hélium]] rendszerben volt valamilyen repedés. Megoldásként a huntsville-iek azt ajánlották, hogy emeljék meg a hélium regulátor nyomását és töltsék kissé túl a tartályt. Miután ezt az indítóállás személyzete megtette, a visszaszámlálást 10:57-kor indították újra.<ref name="CfA_ch8_2"/>
 
Ezt követően semmilyen rendellenesség nem jött már közbe, így a startra 1966. február 26-án 11:12-kor (16:12 [[egyezményes koordinált világidő|UTC]]) került sor. A rakéta első fokozata, az [[S–IB]] 57 kilométer magasra juttatta az űrszerelvényt, majd rendben levált és az S–IVB gyorsított tovább, egészen 425 kilométer magasságig víve az űrhajót. Itt a rakétafokozat levált és az űrhajó parabolaíven repült tovább, egészen 488 kilométer magasságig. A pálya csúcspontján beindították az űrhajó [[SPS hajtómű]]vét 184 másodpercre, amellyel az űrhajó meredek süllyedésbe ment át. A hajtóműleállás után 10 másodperc szünet következett, majd újra beindították a hajtóművet, hogy igazolják az újraindíthatóság képességét. Az új manőver 10 másodpercig tartott, az űrhajó ekkor {{szám|8300}} m/s sebességgel repült. Ekkor leválasztották egymásról a parancsnoki egységet és a műszaki egységet, előbbit menetiránynak háttal fordították, hogy a hőpajzsa nézzen előre és kezdje fékezni az űrhajót a leszálláshoz. <ref name="CfA_ch8_2"/>
 
Az űrhajó végül az űrugrás végén 37 perces repülés után 72 kilométerrel a tervezett leérkezési pont mellett érte el a déli [[Atlanti-óceán]] vizét, ahol a [[USS Boxer|USS ''Boxer'']] [[repülőgép-hordozó]] várta és emelte ki a vízből két és fél óra múltán.<ref name="CfA_ch8_2"/>
 
==A teszt konklúziói==
Az SPS hajtóműnek egyrészt nem volt vésztartalék rendszere, másrészt egy kulcsfontosságú rendszer volt, ezért fontos volt a probléma megoldása és a későbbiekre való biztos kiküszöbölése. Éppen ezért a North Americannél nagyon komolyan vették a problémát, ezért elrendeltek egy mélyreható elemzést a hiba okának meghatározására, így találták meg a törés lehetőségét és a hélium beszivárgását az oxigén mellett az égéstérbe, amely rontott a hatásfokon. Ehhez a vizsgálathoz azonban idő kellett és a NASA úgy döntött, hogy a következő repülést átszervezi: a kettővel későbbi repüléshez nem volt szükség űrhajóra, csak a Saturn IB-re, így azt előrébb hozták, az űrhajót is igénylőt pedig hátrébb tolták, így lehetett, hogy az AS–203 végül megelőzte az AS–202-t.<ref name="CfA_ch8_2"/>
 
A másik hiba az elektromos rendszerben keletkezett, amelynek nyomán a kormányrendszer bénult meg a visszatérés során és a visszatérés soránemiatt az űrhajó pörögve tért vissza a [[légkör]]be.<ref name="CfA_ch8_2"/>
 
Harmadikként pedig egy [[Rövidre zárás|rövidzárlat]] következtében elvesztek a visszatérés során rögzített mérési eredmények. Az utóbbi két hiba egyértelműen vezetékezési hiba volt, amelyek könnyen javíthatók voltak.<ref name="CfA_ch8_2"/>
 
== Átnevezés ==
Az Apollo repülések kezdetben az AS–201, AS–202, AS–203...sorozatjelölést vettéksorozatjelölést felkapták. Az Apollo–1 tragédiája után az űrhajósok özvegyei jelentkeztek a NASA-nál azzal az ötlettel, hogy az AS–204-et nevezzék el Apollo–1 jelölésre. [[1967]]. [[április 24.|április 24]]-én George Mueller, helyettes igazgató a nyilvánosságnak is bejelentette, hogy elfogadva a javaslatot, az „AS–204-et ezentúl az Apollo–1 jelölés illeti, így ez az első Apollo/Saturn repülés – amely egy földi teszt során balesetet szenvedett”. Ez aztán az egész ''„AS–...”'' jelölési sorozatot megváltoztatta. Eredetileg három repülés történt előzőleg (AS–201/202/203), amelyből azonban csak az első kettő hordozott Apollo űrhajót, így ezt tekintették a továbbiakban [[AS–203|Apollo–2]]-nek és [[AS–202 (Apollo–3)|–3]]-nak. Majd a soron következő repülés, az AS–501, azaz a [[Saturn V]] első, még automata üzemmódban végzett repülése már eleve az [[Apollo–4]] jelölést kapta és a későbbi repülések követték ezt a sort egészen a program [[Apollo–17]]-tel történt lezárásáig.<ref>{{cite web|url=https://history.nasa.gov/ap11ann/missions.htm|author= |title=Manned Apollo Missions|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2020-01-30}}</ref>
 
== Jegyzetek ==