„Georg Rukavina” változatai közötti eltérés

Határőrtisztként végigharcolta a [[napóleoni háborúk]]at. 1844-ben altábornagyi rangban Temesvár parancsnokává nevezték ki, az [[1848]]. [[március 15.|március 15-e]]i forradalom ebben a beosztásban érte. Nem rokonszenvezett a forradalommal, de az [[október 3.|október 3-a]]i császári manifesztumig nem lépett fel ellene. Mikor a manifesztum híre eljutott Temesvárra, felmondta az engedelmességet a magyar kormánynak és ostromállapotot hirdetett. A temesvári vár császári oldalra állása a szabadságharc folyamán mindvégig súlyos problémát jelentett a magyar katonai vezetésnek. A mintegy nyolcezer fős helyőrség állandó fenyegetést jelentett mind a [[Délvidék]]en, mind az [[Erdély]]ben harcoló csapatok hátában és jelentős segítséget tudott nyújtani a szintén császári oldalra állt [[Arad (Románia)|aradi]] helyőrségnek is. A magyar ostromsereg kellő erő hiányában nem csak a várat nem tudta hatékonyan ostromolni, de sokszor még az ostromzárat sem tudta fenntartani. Az erősség körül a magyar ostromzár május 15-e körül zárult, de hatékony ostromra csak [[1849]]. [[július 1.]], az aradi vár kapitulációja után került sor. A magyar csapatok ekkor megszüntették a vár vízutánpótlását, hamarosan súlyos éhínség és járvány pusztított a védők között. Ha a magyar hadvezetés távol tudta volna tartani az ellenséges főerőket a vártól, a kapituláció hamarosan bekövetkezett volna. A szabadságharc döntő csatáját azonban éppen Temesvár alatt vívták, amelynek utolsó szakaszába bekapcsolódtak az így felszabadított vár védői is.

 

 

== Források ==