„Fekete György (közlekedésmérnök)” változatai közötti eltérés

'''1966-1972''' A [[MAHART–PassNave Személyhajózási Kft.|MAHART]] üzemviteIi vezérigazgató-helyetteseként ellátta a folyami és a balatoni hajózás, valamennyi kikötő és hajóállomás, valamint személykikötő üzemvitelének kereskedelmi és forgalmi tevékenységének az irányítását. Közben szerkesztette az áltaIa megtervezett ''Magyar Hajózási Statisztikai Kézikönyv, 1945-1968'' című kb. ezer oldalas, háromnnyelvű statisztikai bázis-mű kiadását. Ezt megelőzően szerzője volt a Mérnöki Kézikönyv 4. kötet B. Kikötők, sólyák, továbbá a D. Víziközlekedés című fejezeteknek.
 
'''1972-1978''' Ismét Magyarországot képviselte a [[Duna Bizottság]]<nowiki/>ban, ezúttal misszióvezető diplomataként, mint e nemzetközi szervezet igazgatója. Erre az időszakra esik a [[Duna Bizottság]] kapcsolatfelvétele számos nemzetközi szervezettel, mint a Rajnai Hajózás Központi Bizottsága (Strasbourg), a KGST - Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (Moszkva), az ILO - International Labour Organization (Genf), az OMI - Organization Maritime Internationale (London), az UN-ECE - United Nations Economic Commission for Europe (Genf), melyekkel együttműködési megállapodások aláírására is ekkor került sor.
 
'''1978-1984''' A [[Duna Bizottság]]<nowiki/>nál töltött újabb hatéves mandátuma alatt hidrotechnikai tanácsosként számos hidrotechnikai kiadványt dolgozott ki, köztük egy a tagállamok anyagait is feldolgozó, a Duna víz-szennyezésének megelőzésére szolgáló nemzetközi ajánlást, amely jóváhagyásra is került. Ez idő alatt is diplomata státuszban dolgozott.
 
'''1984-1990''' Ebben a - negyedik - mandátumban Magyarországnak a [[Duna Bizottság]]<nowiki/>ban az adminisztratív igazgatóhelyettesi mandátum jutott, melyet Fekete György töltött be, egyben mint az Adminisztratív Osztály / nemzetközi kapcsolatok, jogi kérdések, adminisztrációs, levelezési és kiadói ügyvezetője és irányítója, diplomata státuszban. Minthogy a [[Duna Bizottság]]<nowiki/>ban töltött mandátumok alatt is a [[MAHART–PassNave Személyhajózási Kft.|MAHART]] állományában volt, - ún. eszmei fizetéssel - 1990 október 16-án mint [[MAHART–PassNave Személyhajózási Kft.|MAHART]] vezérigazgató-helyettest nyugdíjazták.
 
Az elgondolástól a megvalósulásig. A Duna–Rajna–Majna-víziút. (Dunakanyar, 1991).
 
Forrás: nevpont.hu
 
== Tagságai ==