„Super Bowl” változatai közötti eltérés

133 bájt törölve ,  5 hónappal ezelőtt
A tárgyalások előrehaladtával új nevekre is érkeztek javaslatok. Az NFL akkori elnöke, [[Pete Rozelle]] javaslata a „The Big One” volt, ám az AFL alapítója, és a Chiefs főnöke [[Lamar Hunt]] viccből azt mondta, hogy a döntőt Super Bowlnak kellene hívni. Ez akkor jutott eszébe, amikor látta a kislányát egy „Super Ball” nevű játékkal játszani (a labda ma a Pro Fotball Hall of Fame-ben van kiállítva [[Canton]]ban). Az egyetemi bajnokságokban a szezon utáni mérkőzések hagyományos elnevezése valamilyen „Bowl” (például [[Rose Bowl]], az első ilyen mérkőzés). A Bowl (tál) elnevezés az első, [[1902]]-ben lejátszott Rose Bowl helyszínére utal, melyet a hasonló nevű, tál alakú stadionban játszottak. Az elnevezést ideiglenesen elfogadták, amíg jobbat nem találnak. A Super Bowl kifejezés megragadt a köztudatban, és a szurkolók, valamint a média is szívesebben használta az egyelőre nem hivatalos, de rövidebb kifejezést. A harmadik döntőt végül [[1969]]-ben már hivatalosan is ezzel a névvel tartották meg.
 
Az első négy Super Bowl még valóban a két liga győztese között zajlott, de az [[1970]]-es egyesülés után létrehozták a két, ma is létező konferenciát, az [[American Football Conference]]-t, illetve a [[National Football Conference]]-t. Az AFC-ben a volt AFL-es csapatok, plusz három eredeti NFL-es csapat kapott helyet, a maradék NFL csapat alkotta az NFC-t. Azóta a két konferencia győztese között zajlik a döntő. Az azóta lejátszott 40 Super Bowlból (2006) 12-t volt AFL-es, 26-ot „ős-NFL-es” és 2-t 1970 óta létrehozott csapat nyert.
 
A Super Bowl győztese a [[Vince Lombardi-trófea|Vince Lombardi-trófeát]] kapja meg, melyet a Green Bay legendás edzőjéről neveztek el, aki az első két Super Bowlt megnyerte csapatával. 1970-es halála után kapta a serleg a nevet, a Super Bowl V-ön már e néven adták át.