„Csoóri Sándor (költő)” változatai közötti eltérés

A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a [[Magyarország 1957–1989 között|diktatúra]] személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Budapesten élt, ahol a Belvárosi kávéházban jöttek össze barátaival, többek között [[Jancsó Miklós (filmrendező)|Jancsó Miklóssal]], [[Orbán Ottó]]val, [[Konrád György (író)|Konrád Györggyel]], [[Kósa Ferenc (rendező)|Kósa Ferenccel]].

 

Költészete az 1960-as évekre forrott ki igazán. A Kádár-kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált.

A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere, melynek legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. [[Szakolczay Lajos]] így fogalmazott: ''„[[Zrínyi Miklós (költő)|Zrínyi]] kezéből vette ki a kardot, s [[Kosztolányi Dezső|Kosztolányi]] selyemsálát csavarta a nyakára.”'' [[Görömbei András]] szerint ''„költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai [[Balassi Bálint]]tól [[Nagy László (költő)|Nagy Lászlóig]] megteremtettek.”'' Mint monográfusa fogalmaz, a Csoóri-vers ''„sokrétegű, (…) gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló”''. Verseit számos idegen nyelvre lefordították.